Baján már a nyár folyamán bemutattátok az István, a királyt. Hogy sikerült a bemutató, és milyen tapasztalatokat hoztál Budapestre?
Nem kis felelősség ezt a művet bemutatni, hiszen a darab legendás szerepei nagy elődökhöz fűződnek. De megpróbáltuk a rockopera egy másik arcát megmutatni, hogy – miközben a neki járó tisztelettel álltunk neki, és nem változtattunk rajta semmit – újjászülessen a darab. Úgy vélem, Koppányt tekintve ez sikerült, és senkinek nem az jutott eszébe, amikor engem hallgatott, hogy „ezt vagy azt a Vikidál így vagy úgy énekelte”. Székely Kriszta látta, hogy amit létrehoztunk, működik, de én már csak az előadás után győződtem meg róla egy videófelvételről, amit a lányom készített. Pozitív érzéssel jöttünk vissza Bajáról. Látványvilágában, szerepformálásaiban a magunkénak tudhatjuk az előadást.
Székely Kriszta rendezésében milyen karakter Koppány?
Nehéz volt levetkőzni azt a képet Koppányról, ami a tévés felvétel miatt ott él mindenki fejében. Hogy kiáll nagy terpeszben, és szórja az igét, miközben úgy énekel, mint egy vadállat. A bajai szabadtéri színpadon ez a statikusság nem működött volna olyan jól, de most, a kőszínházban vissza kell hoznunk valamit ebből, miközben meg kell maradnia annak a vadságnak, a megállíthatatlan erőnek, a rettenthetetlenségnek, ami Koppány kulcsa. Ő egy olyan ember, aki végtelenül hisz a saját igazában, és ha fel is ismeri, hogy nem áll nyerésre a játékban, már csak a becsület érdekében is kitart.
Hogy fogadta a közönség, hogy téged lát ebben a szerepben?
Szembe kellett mennem azokkal a címkékkel, hogy én romantikus hős, egy lágy, finom karakter vagyok.
De hiszen rockerként kezdted a pályádat!
Igen, de az már olyan régen volt. Számomra nem is volt kérdés, hogy jó lennék Koppánynak, a feleségem meg azt mondta, hogy „na most végre látják, hogy milyen vagy”. Mondhatjuk, hogy felfedtem a valódi énemet. (nevet)
Ez nem egy negatív hős szerepe, Szörényi Levente például azt mondta, hogy ő koppányista.
Én is úgy gondolom, hogy noha István, a király a címe, ez a darab Koppányról szól. Legalábbis én így csináltam végig a próbákat.
És hogy közelített a darabhoz Székely Kriszta?
Számára a családi viszonyok voltak a legfontosabbak, nem feltétlenül csak a hatalomért való küzdelem. Koppány az unokaöccsével száll szembe, akit talán ő tanított vadászni. Úgy tartja helyénvalónak, hogy Sarolt az asszonyává válik a tradíció szerint. Szintén fontos a papsággal való viszonya: lehet, hogy Koppány nem mérte fel az egyház erejét. Egy adott pillanatban legyintek is rájuk a színpadon, hogy „csináljátok, majd eljön az én időm”. Egyébként nem sokat beszéltünk részletekbe menően, Kriszta inkább a dalszövegek tartalmát próbálta meg belénk sulykolni.
Nemcsak a hangoddal készültél a szerepre, hanem a fizikumodat is edzetted.
Kriszta kérése volt, hogy „pattintsam ki magam”. Szerette volna, ha nemcsak hangban, hanem látványban is egy nagyon erős Koppány jelenik meg a színpadon, hogy a szellemi és a lelki akaratot a fizikum is támogassa.
Feke Pál, Veréb Tamás, Kocsis Dénes és Dolhai Attila, illetve Balogh Ildikó felszolgáló (Fotó/Forrás: Bíró András)
Szintén látható Koppányként ebben az előadásban Feke Pál, akinek már van némi tapasztalata az István, a királyról. Beszélgettetek a szerepről?
Ha látunk valamit a másiktól, akkor azt ellessük vagy megbeszéljük, de Pali egy más típus. Nem leszünk egyformák a szerepformálásban, és nem is kell, hogy azok legyünk.
Mostanában sokat nyilatkoztál arról, hogy milyen műfajokban mozogsz szívesen: musical, operett, opera… Végül is merre tovább?
Szeretném továbbvinni az operett műfaját, az opera csak kirándulás volt. Nem mondom, hogy nem énekelnék boldogan és örömmel például János vitézt. Hogy a klasszikus operettet annak stílusában tudjam énekelni, ahhoz az kellett, hogy lemondjak az ambícióimról a rockzenében és a könnyűzenei műfajokban. Most egy olyan tudás birtokában vagyok, hogy a két műfajt megpróbálhatom együtt csinálni, és remélem, hogy mindkettőben a maximumot tudom nyújtani.
hírlevél
