Zenés színház

Don Giovanni metoo-botránya

2022.05.03. 15:25
Ajánlom
Áprilisban mutatta be a Berlini Állami Operaház Mozart Don Giovanniját, Vincent Huguet rendezésében, aki a jelenkor zaklatási ügyeire építette a koncepcióját. Április 20-án, a széria utolsó előadásán jártunk.

Szinte adja magát, hogy az opera műfajában is megjelenő aktualizáló törekvések az egyik, erre leginkább alkalmas darabot is utolérjék, nem kell nagyon kacifántosan gondolkodni, hogy Mozart Don Giovannijában egy zaklatási történetet lássunk. A Berlini Állami Operában a francia Vincent Huguet készítette el a maga metoo-változatát. Egy klasszikus történet modern korba helyezése mindig rejt magában buktatókat, hiszen ritka, hogy a cselekményben megjelenő valóságelemeket kivétel nélkül át lehet fordítani mai helyzetekre. A koncepció ezúttal sem simult ráncok nélkül az operára, ám a rendező mély ember- és társadalomismerettel tudta közvetíteni a darabot.

Huguet Don Giovannija fotóművész, aki a modelljeivel kezd viszonyt. Az egész cselekmény a mai celebvilágban játszódik, a szereplők külseje helyenként valóban létező, híres emberekére hasonlít, Don Giovanni Harvey Weinstein, az álruhás Elvira Angela Merkel, stb., de ezek az áthallások inkább asszociációkat keltenek, vagy poénokra adnak lehetőséget (mint például a kancellárasszony jellegzetes kéztartása), mintsem jelentésképző erővel bírnának.

Erős a rendezés társadalomkritikai éle, eszerint Don Giovanni, a zaklatók, sőt általában a maguknak mindent megengedő hírességek is csak azért létezhetnek, mert a szűkebb és tágabb környezetük megtűri őket.

Amikor az első felvonás végén a három álruhás szereplő szembesíti Don Giovannit a bűneivel, a parti többi résztvevője szó szerint is mögé áll, a férfi pedig végigmutat rajtuk – mit akartok, hát nekik így is kellek!

_DSC5302-145021.jpg

Don Giovanni-előadás Berlinben (Fotó/Forrás: Matthias Baus / Berlini Állami Opera)

A produkció egyik fontos tényezője, hogy a címszerepet a szokásosnál feltűnően idősebb énekes játszotta. Ebben a felfogásban Don Giovanni az a típusú kiélt művész, aki már jelentős munkásságot tudhat maga mögött, az őt övező rajongás és fogyatkozni nem akaró sármja miatt azt gondolnánk róla, nincs szüksége tisztességtelen eszközökre, hogy nőket kaphasson meg. És hát nem is mindig tisztességtelenek az eszközei,

az egyik legfőbb csábereje abban nyilvánul meg, hogy olyannak látja a nőket, amilyennek azok látni szeretnék magukat.

A fényképezőgépe előtt mindenki gyönyörűvé és leendő sztárrá válik, akkor is, ha az előbb még csupán a lánybúcsú hecceként jelent meg a stúdióban, ahogy Zerlina is tette. Ugyanakkor a rendezés hangsúlyozza, hogy a férfi mindig valamilyen praktikus hasznot is ajánl nőknek, általában a személyével járó presztízst és társadalmi felemelkedést, mert azért a biztosat mégsem adja fel az ember akármiért – utal rá ismét csak Zerlina, duettjükben.

A számos tűpontos megállapítás mellett kellemetlenül hat, hogy a rendező az opera bizonyos cselekményelemeit nem tudta problémamentesen beilleszteni a modern környezetbe. A nyitójelenetben egészen addig kínos Donna Anna és Don Giovanni dulakodása, míg csak láthatóan közös megegyezésen alapuló csókolózásba nem kezdenek. Félmegoldással valósul meg a ruhacsere is, hiszen nyilvánvaló, hogy

senki nem tévesztene össze két férfit, akik közül az egyik mind életkorban, mind méretben a duplája a másiknak.

Donna Elvira valóban rájön, hogy a már a Regiszteráriában kinézett szépfiúval hozta össze a sors, és ez ellen nincs is kifogása (felvillanyozó megoldás, ahogy a lelepleződésekor eljátssza a csodálkozást), de hogy a többiek hogy nézhették Leporellót egyetlen pillanatig is Don Giovanninak, az rejtély marad.

ber_dongiovanni_khp_0182-145021.jpg

Don Giovanni-előadás Berlinben (Fotó/Forrás: Matthias Baus / Berlini Állami Opera)

A karaktereket különböző mértékben sikerült kidolgozni, amiben nyilván szerepe volt az őket játszó művészek adottságainak is. Michael Volle briliáns a címszerepben, kiélt és cinikus, ugyanakkor minden pillanatban valóságosnak érezhető figurát testesít meg. A produkció ugyanakkor meg is indokolja cinizmusát, a zárójelenetben láthatjuk, amint a Kormányzó halotti torán a társaság ugyanazt a koktélt issza, amit korábban Don Giovanni kevert, és szeretnének minél hamarabb túlesni az olyan kellemetlenségeken, amivel egy haláleset jár. A férfi pedig, akit addigra utolért az igazságszolgáltatás, oldalról nézi őket, hitetlenkedve: na tessék, ti tartjátok magatokat különbnek nálam! Bár az énekes hangja egy kissé talán szárazabb a kelleténél, időnként képes egészen meglágyítani, ezáltal pedig hajlékonyan megformálni a mozarti szólamot.

Különleges perceket okozott a szerenád, az egyetlen részlet, ahol igazából belelátunk abba, Don Giovanni milyen érzéseket hitet el magával.

Ebben a produkcióban Donna Elvira épp ekkor talált boldogságot Leporello karjaiban, a címszereplő vágyakozását pedig felváltotta a veszteség felett érzett fájdalom és csalódás. Persze, tudjuk, hogy valahol ez is csak a nárcisztikus személyiség újabb megnyilvánulása, mégis egy pillanatra minket is magával ragadott ennek a kétségtelenül sármos rosszfiúnak a varázsa.

Donna Anna szerepét a fiatal csillag, Slávka Zámečníková énekelte. Az előadásban a nő afféle celebcsemeteként jelent meg, aki megszokta, hogy minden úgy történik, ahogy elképzelte. Motivációiról azonban keveset tudhatunk meg, miközben szemmel láthatóan végig igyekszik elkerülni, hogy apja halála miatt kellemetlen huzavonába keveredjen, mégis leleplezi Don Giovannit, majd azt próbálja Don Ottavio tudtára adni, igyekezzék elkerülni a botrányt. Ezekért a kis hiányosságokért azonban

bőségesen kárpótolt az énekesnő fantasztikus hangja, annak kiegyenlítettsége, kivételesen míves színe.

A második felvonásbeli ária koloratúrái is magától értetődő természetességgel szólaltak meg, még ha ebben kétségtelenül megkönnyítette az énekesnő dolgát, hogy az egész darab elég lassú tempóban hangzott el. A Zerlinát éneklő Serena Sáenz is nagyon bájos produkciót nyújtott, édesen és frissen szóló szopránja, két pompás áriája alapján szívesen hallgatnánk őt a jövőben is.

_MB87671-145021.jpg

Don Giovanni-előadás Berlinben (Fotó/Forrás: Matthias Baus / Berlini Állami Opera)

Az előadást valóságos megbetegedéssorozat sújtotta, több szereplő helyett is beugró énekelt, ám ez nem vont le a produkció értékéből. Nicole Chevalier hangminőségben ugyan egy kevéssé elmaradt kolléganői mögött, lenyűgöző előadói képességei azonban így is az este egyik legemlékezetesebb közreműködőjévé tették. Megformálásában Donna Elvira a modellkorból lassan kiöregedő asszony, aki lázasan igyekszik a csúcson maradni, mindent megtesz, hogy fenntartsa a vonzerejét, fiatal fiúkat szed fel, és azon igyekszik, hogy számon tartsák a szakmában, legalábbis a stílusból ítélve, ahogyan munkatársaival bánik. Neki is van néhány őszinte pillanata, amikor belelátunk valódi lényébe, a rendezés különösen érzékeny momentuma, hogy kiemeli, Donna Elvira érzései Don Giovanni iránt csak akkor lobbannak fel újra, amikor a nő szembesül a gyilkossággal.

Mert lehet játszani a volt szeretőnkkel, utálni, bántani egymást, de amikor kiderül, hogy a kapcsolatnak elkerülhetetlenül és mindörökre vége van, valami azért összetörik az emberben.

Nem tudom, hallottam-e valaha a Mi tradi… kezdetű áriában ennyire pontosan megmutatni ezt az összetett érzelmi állapotot.

Szintén beugró volt a Masettót megformáló Peter Kellner, ám ebből nem sokat lehetett észrevenni alakításán, a fiatal művész tetszetős baritonnal, élénk színpadi játékkal járult hozzá a produkcióhoz. Betegen énekelte viszont a Kormányzót Peter Rose, de ezt telt basszusának legfeljebb kis nehézkességén lehetett észrevenni. Leporello szerepében Riccardo Fassi nem elsősorban a hangjával tűnt ki, a fiatal basszistának talán még érnie kell egy kevéssé, de remek komikusi képességei így is az előadás egyik motorjává tették. Don Ottavióként Bogdan Volkov ugyan kisebb hibákkal, de igényesen szólaltatta meg két rendkívül kényes áriáját. A Dalla sua pace esetében nem sikerült egy levegővel végigénekelni a nyitófrázist, bár ebben a már említett lassú tempónak is szerepe lehetett, tenorja pedig időnként kontrollálatlanul falzettbe csúszott át. Második áriájában már sokkal kiegyenlítettebb teljesítményt nyújtott, itt hangja kissé ércesebb karaktere is megmutatkozott.

ber_dongiovanni_khp_1083-145022.jpg

Don Giovanni-előadás Berlinben (Fotó/Forrás: Matthias Baus / Berlini Állami Opera)

Eredetileg valamennyi Don Giovanni-előadást Daniel Barenboim vezényelte volna, ám a művész egészségügyi okokból lemondani kényszerült az utolsó két alkalmat. Helyette asszisztense, Thomas Guggeis ugrott be, aki igen fiatalon jutott a megtisztelő feladathoz, még harminc esztendős sincs. Produkcióján azonban nem egy nagy jövő előtt álló tehetség keze nyomát fedezhettük fel, persze

nem lehet tudni, mennyire korlátozta a lehetőségeit, hogy saját interpretáció helyett esetleg Barenboim munkáját próbálta reprodukálni, ám sajnálatos módon még a darab korrekt megszólaltatását sem sikerült elérnie.

A lassúság önmagában nem lenne probléma, de a nyitány rendkívül vontatott, fakó és unalmas lett, és a későbbiekben is előfordultak hibák, a Pezsgőária például kis híján szétesett. Bár a Staatskapelle Berlin tagjainak és Berlini Állami Opera Kórusának is akadtak szép pillanatai, ezek a bizonytalanságok az ő produkciójukra is rányomták a bélyegüket.

Elsősorban a kiváló énekesgárdára épült a Berlini Állami Opera új Don Giovanni-produkciója, ám a művészek a mai operajátszás követelményeinek megfelelően kiváló színészi képességeikkel összetett szerepformálást nyújtottak. Mozart operája amúgy is annyira alapvető emberi kérdésekkel foglalkozik, hogy minden a karakterek és a köztük lévő viszony feltárásán múlik. Vincent Huguet rendezése pedig megmutatta, hogy az emberiség több mint kétszáz év alatt alig változott valamit, még ha ez nem is túlságosan hízelgő végkövetkeztetés.

Fejléckép: Don Giovanni-előadás Berlinben (fotó/forrás: Matthias Baus / Berlini Állami Opera)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Második díjat nyert a Chaos Quartet Bordeaux-ban

A korábban Budapesten is díjazott vonósnégyesnek a Bordeaux-i Nemzetközi Vonósnégyesverseny zsűrije második helyezést, valamint egy különdíjat ítélt meg.
Színház

Meghalt Josef Abrhám, a Kórház a város szélén Blažej doktora

Az egyik legnépszerűbb cseh színész nyolcvankét éves volt. Bár rengeteg tévéjátékban és filmben játszott, legtöbben a Kórház a város szélén című legendás sorozat Blažej doktoraként emlékeznek rá - adta hírül az ujszo.com szlovák hírportál. 
Zenés színház

„Az igazi nőnek mindig titka van” – interjú Fischl Mónikával

Fischl Mónika az operettirodalom csaknem minden jelentős primadonnaszerepét eljátszotta már, az évad végéhez közeledve pedig többek között a Csárdáskirálynőben és a Marica grófnőben lesz látható a Budapesti Operettszínházban. A színésznővel a nemrég átvett Liszt Ferenc-díjáról, tanításról, az operett és musical kapcsolatáról, valamint az előadások egyedi rendezői koncepciójáról beszélgettünk.
Könyv

Visszatér a Városmajorba a Margó Fesztivál

Június 9-12. között, az Ünnepi Könyvhéttel egy időben, a Városmajori Szabadtéri Színpadon rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivált, ahol többek közt Nádas Péterrel, Tóth Krisztinával, Romsics Ignáccal, Bereményi Gézával, Péterfy Borival, Zoltán Gáborral és az Alkalmáté Truppal is találkozhatunk.
Jazz/World

Júniusban irány Szentendre! – Jazz esték a Barcsay udvarban

Szentendre évszaktól függetlenül mindig kínál valami varázslatosat, június elején a jazzkedvelőket kényezteti majd. Nemzetközi és hazai sztárokkal indul a Ferenczy Múzeumi Centrum új programsorozata, a Jazz Estek Szentendrén, melynek eseményeit a hangulatos Barcsay udvarban kísérhetik figyelemmel 2022. június 3. és 5. között.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Rost Andrea tart ősszel mesterkurzust

A világhírű énekesnő PályaStart címmel vezet összetett képzést az ősz folyamán a Magyar Állami Operaházban, melyen operaénekes-növendékek és pályakezdő művészek tökéletesíthetik tudásukat.
Zenés színház hír

Bretz Gábor kapta a Székely Mihály-emlékplakettet

Az Operaház egykori legendás énekesének emlékére létrehozott díjat egy arra érdemes énekesnek adják át, művészi és emberi magatartásának elismerésére. Idén a világszerte ismert basszbaritonra esett a választás.
Zenés színház interjú

„Az igazi nőnek mindig titka van” – interjú Fischl Mónikával

Fischl Mónika az operettirodalom csaknem minden jelentős primadonnaszerepét eljátszotta már, az évad végéhez közeledve pedig többek között a Csárdáskirálynőben és a Marica grófnőben lesz látható a Budapesti Operettszínházban. A színésznővel a nemrég átvett Liszt Ferenc-díjáról, tanításról, az operett és musical kapcsolatáról, valamint az előadások egyedi rendezői koncepciójáról beszélgettünk.
Zenés színház lapszemle

Kritikaszemle Kurtág György párizsi operabemutatójáról

A Scalában tartott ősbemutató után április 30-án a Párizsi Nemzeti Operában is színre került Kurtág György egyetlen operája, a Beckett nyomán írt A játszma vége. A kritikák remekműként írták le az alkotást.
Zenés színház kritika

Nyomokban Kovalikot tartalmaz – Széljegyzetek a Mefistofeléhez

Több mint tíz éve, 2010 őszén mutatta be a Magyar Állami Operaház Boito Mefistofele című operáját Kovalik Balázs rendezésében. A produkció a márciusi újranyitást követően, jelentősen megváltozott szereposztással újra műsorra került.