Zenés színház

Don Giovanni, ősbemutató és tanári koncertek Sárospatakon

2013.07.31. 16:11
Ajánlom
A világ harminc országából érkeznek fiatal művészek Sárospatakra immár tíz éve minden nyáron a Crescendo Nyári Akadémia magas színvonalú zenei mesterkurzusaira, amelyek eddig összesen több mint ezer fiatal tehetségnek biztosítottak tanulási lehetőséget, valamint három operaelődással és több mint százötven ingyenes koncerttel gazdagították Sárospatak kulturális életét.

A Crescendo Nyári Akadémia eddigi munkája során hangsúlyt fektetett a nemzetek közötti kulturális kapcsolatok építésére is. Mindig különös figyelmet szentelt a nemzetközi zenei évfordulóknak, és több külföldi kulturális intézettel működött együtt . Ennek eredményeként jöhetett létre a Crescendo Szalonkoncert sorozat, amely fellépési lehetőséget nyújt az akadémia tehetséges diákjai számára. A nyári hangversenysorozat teret adott már számos külföldi és hazai kortárs zeneszerző ősbemutatójának, így, Peter Bannister (GB), Daniel Matej (SK), Greg Pascuzzi (USA), Szűcs Lajos, Hollós Máté, és Miroslav Linha (SK) műveinek, a zeneszerzők pedig személyesen is részt vettek az eseményen. A rendezvények művészeti vezetője Timothy Bentch és Füzesséryné Dudás Eszter.

Az idei kínálat ősbemutatója Peter Bannister Breath in Me című kamaraműve lesz. Emellett tanári koncertekre is sor kerül, amelyek műsora különös figyelmet szentel az ötven éve elhunyt Lajtha László és a száz éve született Benjamin Britten életművének. A programban helyet kapott a "Visegrádi Négyek"-verseny is, amelyen Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország fiatal zenészei mérhetik össze a tudásukat.

Az ének- és operakurzusok előadói, Szabóki Tünde, Meláth Andrea és Timothy Bentch az egyéni foglalkozások mellett abban a műhelymunkában is részt vesznek, amely Mozart Don Giovannijának előadására készíti fel a hallgatókat. A produkcióra a Zempléni Fesztivál programsorozatának keretében kerül sor augusztus 10-én a Rákóczi-vár udvarán az operatanszak és a zenekari kurzus résztvevőinek közreműködésével. Don Giovannit Harsányi Tamás, Leporellót Zachary Burgess, Donna Annát Annie Gill, Donna Elvirát Vámosi Katalin, Don Ottaviót Joshua Bullion, Masettót Egyed Krisztián, Zerlinát pedig Horváth Orsolya énekli majd, a látványvilág Matthew Allar munkája lesz. Az előadást Teresa Moyer rendezi, a zenészeket Paolo Paroni vezényli.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

10+1 kihagyhatatlan program a Múzeumok Éjszakáján

Tárlatvezetések, komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítések, táncelőadások, kézműves foglalkozások és még táncház is vár minket a 2022-es Múzeumok Éjszakáján. Összegyűjtöttünk 10+1 helyszínt, amelyet semmiképp sem érdemes kihagyni június 25-én. 
Vizuál

Bereményi Géza belemegy a játékba

Élvezetes, szerethető és szívet melengető portréfilm lett a Bereményi kalapja, amelyet elsősorban az irónia hat át, mintsem a túlzott komolyság és drámaiság. Mindazonáltal szép, őszinte pillanatoknak is szemtanúi lehetünk a napjaink egyik legnagyobb alkotójáról szóló filmben.
Klasszikus

Schiff András kapta az idei Bach-medált

A Lipcse városa által 2003-ban alapított díjat Johann Sebastian Bach műveinek kimagasló interpretációjáért ítélték oda Schiff Andrásnak. Korábban többek között Gustav Leonhardt, Sir John Eliot Gardiner, Ton Koopman, Nikolaus Harnoncourt vagy Robert Levin munkásságát ismerték el a díjjal.
Színház

Balázsovits Lajost választották a Nemzet Színészévé

Haumann Péter halála után a Nemzet Színészei június 22-én új tagot választottak maguk közé. A Nemzeti Színházban tartott közel 40 perces tanácskozás végére megszületett a döntés: Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas magyar színművész csatlakozik a 11 művész mellé.
Klasszikus

Baráth Emőke ad barokk koncertet a Müpában

Az évad művésze cím idei birtokosa, a nemzetközi hírű szoprán, Baráth Emőke a historikus zene egyik legkiemelkedőbb formációjával, a Fabio Biondi vezette Europa Galante zenekarral ad koncertet június 28-án.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Julien király színpadra lép a Pesti Magyar Színházban

A Pesti Magyar Színház új évadának első premierjét, a Madagaszkárt Gémes Antos rendezi, zenei vezetője pedig Szemenyei János.
Zenés színház interjú

„Ez lesz a mi Képzelt riportunk” – Csorba Lóránt, a 80 nap alatt a Föld körül zenei munkálatairól

Verne Gyula klasszikusából, a 80 nap alatt a Föld körül című regényből készül a TRIP legújabb koncertszínházi előadása, melynek premierjét a Városmajori Szabadtéri Színpadon augusztus 18-án tartják. Csorba Lóránttal a színházi zeneszerzés kihívásairól és a „Make Love, Not War” eszményéről is beszélgettünk.
Zenés színház ajánló

Mozart, a zseni élete musicalben elmesélve

Mozart, a meg nem értett zseni zeneszerző élete musicalben kel életre a Margitszigeti Színházban. Michael Kunze és Sylvester Levay művében a zeneszerző fenegyerek története pazar dallamokkal és látvánnyal kerül színre június 24-én és 25-én. A produkció két különböző szereposztásban látható a Margitszigeten.
Zenés színház interjú

Fehér köpeny, kék szakáll – Beszélgetés Kovács Istvánnal

Akár Don Giovanni, Golaud vagy Kékszakállú szerepét, esetleg a június 24-ig látható A kairói lúd, avagy a rászedett vőlegény Don Pippóját énekli Kovács István az OPERA színpadán, karakterformálásában mindig érződik egy olyan analitikus elmélyültség, amely operaénekesi jártasságán túl eredeti, orvosi hivatásának látásmódjából is fakad. De mi módon valósul meg a gyógyítás a színpadon?
Zenés színház hír

Idén is élőben közvetíti a Wagner-napokat a Bartók Rádió

Élőben, egyenesen a Müpából követhetjük az egyik legjelentősebb komolyzenei rendezvény, a Budapesti Wagner-napok programját a Bartók Rádióban. Június 16. és 19. között A Nibelung gyűrűje, 22-én pedig a záró előadás, a Rienzi is hallható lesz.