Zenés színház

Dupla ünnep

2008.03.17. 00:00
Ajánlom
Kollégái, barátai, családtagjai köszöntötték ma Kalmár Magdát operaházi tagságának 40. évfordulója alkalmából a Magyar Állami Operaházban. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnek dupla köszöntés járt, hiszen 64. születésnapját is nemrég ünnepelte.
Kovács János, az Operaház első karmestere a művésznő színpadi érzékét és Alban Berg Lulujában nyújtott világszínvonalú alakítását emelte ki. "Téged utolért minden jelentős állami kitüntetés, a klasszikus repertoár-darabokat a legmagasabb színvonalon tolmácsoltad. Kívánom, hogy 10 év múlva ugyanígy ünnepelhessük az 50. évfordulót is." Sólyom-Nagy Sándor, Kalmár Magda pályatársa, a szoprán énekes sokoldalúságát hangsúlyozta, hiszen ő nemcsak operákat énekel, hanem otthonosan mozog a magyar nóta, az operett, a táncdal és nem utolsó sorban az oratórium világában is.

Maga az énekesnő is felszólalt, miután Vass Lajos az Operaház főigazgatója átadta az ajándékokat. Boldog volt, hogy együtt láthatta társait, barátait, kollégáit, és felidézte életének jelentősebb pillanatait is. Elmesélte, hogy egy postai iroda volt az első munkahelye, aztán elkezdte a konzervatóriumot, majd felvételizett az Operház énekkarába, ahonnan elutasították, de aztán visszahívták ösztöndíjas szólistának. Ahogy mondta, nem is készült énekesi pályára, mert hat éves korától kezdve zongorázott, és csak egy véletlen alkalmával találkozott egy énekmesterrel, akinek segítségével elindulhatott a pályán. Az Operaházat mindig is második otthonának tekintette, és családja mellett élete értelmének tartotta.

 
 

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Ne hagyd a sorsod csillagokra” – 100 éve született Pilinszky János

November 27-én ünnepeljük a 20. századi magyar költészet egyik legtitokzatosabb alakja, Pilinszky János születésének 100. évfordulóját, akinek irodalmi hatása máig elevenen él. Szikár sorai számos művészt megérintettek és megihlettek, megemlékező cikkünkben olyan alkotók méltatják a költőt, akik saját munkásságukkal is szorosan kapcsolódnak Pilinszky János költészetéhez.
Plusz

Vizsgaelőadások és diplomafilmek létrejöttét is segíti a Freeszfe jótékonysági aukciója

A Freeszfe Egyesület támogatói; színművészek, rendezők, írók, televíziós személyiségek és képzőművészek felajánlásaiból online jótékonysági aukciót rendez december 12-én, vasárnap. Az érdeklődők a licitálással az egyesület munkáját, vizsgaelőadások és diplomafilmek létrejöttét is segítik.
Vizuál

KÉP-regény: Lemmy, a whisky és én

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a metálzene iránti távoli rajongásáról, és a Motörhead zenekar akkor még élő legendás basszusgitárosáról, Lemmyről ír. 
Plusz

Így segít a Müpa a karácsonyi készülődésben

Újabb sztárfellépőket jelentett be a Müpa. Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra, Charles Lloyd, Daniel és Michael Barenboim, a Clayton-Hamilton Jazz Orchestra, Lee Ritenour és Palya Bea is visszatér a koncertterembe. Az ünnepi időszakban ajándékutalvánnyal is kedveskedik a nézőknek.
Klasszikus

Klasszikus koncertek karácsonyra – a Zeneakadémia adventi ajánlata

Élményt ajándékozni mindig jó: remek ünnepi meglepetés a Zeneakadémia háromféle értékben megváltható ajándékkártyája, amely felhasználható például a világklasszis előadókat és különleges hangversenyeket kínáló 2022. tavaszi szezonra is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„A Diótörő mérföldkő egy balerina életében” – interjú Rotter Biankával

Rotter Bianka életét végigkísérte a Diótörő: az Operaház színpadán a darab csaknem összes gyerekszerepét eltáncolta, a Budapesti Operettszínházban pedig most a női főszereplő, Klára bőrébe bújik. A táncművészetis évekről, Klára hercegnőről és a jövőbeli terveiről beszélgettünk vele.
Zenés színház hír

Tomboló sikert aratott Berlinben Eötvös Péter új operája

November 28-án este mutatta be a Berlini Állami Opera Eötvös Péter legújabb, Jon Fosse Trilógiája alapján készült operáját. A Sleepless Mundruczó Kornél rendezésében került színre.
Zenés színház gyász

Elhunyt a Broadway-legenda, Stephen Sondheim

Az Oscar-, Tony- és Pulitzer-díjas zeneszerző, dalszövegíró, az amerikai zenés színház egyik legismertebb alkotója 91 éves volt – tudatta az MTI.
Zenés színház ajánló

Ragyogjon az Operaház aranyfényeitől a karácsony!

A Magyar Állami Operaház megkezdte a 2022. január 1. és július 31. közötti előadások jegyeinek értékesítését, így az Erkel Színház és az Eiffel Műhelyház mellett, az Operaház épületébe is újra válthatnak jegyeket az opera és a balett szerelmesei.
Zenés színház ajánló

Jótékonysági gálaelőadás idős artistaművészek megsegítésére – A Fővárosi Nagycirkusz adventi ajánlata

A Fővárosi Nagycirkusz az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetével együttműködve Elkaplak! címmel jótékonysági gálaelőadást szervez az idős artistaművészek megsegítésére. A Csillagtánc című klasszikus cirkuszi előadás teljes bevételét az idős artistaművészeink támogatására fordítják.