Zenés színház

Ebből a világból nem lehet elmenni – beszélgetés Ónodi Eszterrel, Nagy Ervinnel és Béres Attilával

2023.07.24. 15:40
Ajánlom
A tavalyi nyár nagy szenzációja volt a Chicago bemutatója a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán. John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse világhírű musicaljét Béres Attila harmadszorra, Miskolc és Kecskemét után Szegeden állította színpadra, ahol a történetet a mai Magyarország egyik panelrengetegébe helyezte át. A rabruhában játszó zenekarral, villogó-szirénázó rendőrautókkal és revü-romantikával tarkított produkció idén nyáron – három előadás erejéig – visszatér Szegedre.

A tavalyi szabadtéri premier nemcsak az időjárási viszonyoknak volt kiszolgáltatva, hanem a bemutató előtt három nappal az egyik főszerepet játszó Ónodi Eszter is lebetegedett. Szinte az utolsó pillanatig kérdéses volt, színpadra tud-e állni a premieren. Végül sikerrel vette az akadályokat és neki tapsolhatott a bemutató közönsége.

Az előadásban a dramaturgi feladatokat is magára vállaló Béres Attila idén felturbózott formában rendezi újra a Chicagót a Szegedi Szabadtéri közönségének. S hogy miként emlékeznek a művészek a tavalyi nyár viszontagságaira, milyen vágyakkal, tervekkel és ötletekkel készülnek az idei produkcióra, abból bőséges ízelítőt kaptunk, amikor az előadás két főszereplőjével, Ónodi Eszterrel és Nagy Ervinnel, valamint a produkciót rendező Béres Attilával beszélgettünk.

A Chicago főbb szerepeiben Ónodi Esztert, Czakó Juliannát, Nagy Ervint, Mészáros Mátét, Janza Katát és Lakatos Márkot láthatják július 28-án, 29-én és 30-án este a szegedi Dóm téren, Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadán.

Mi az első dolog, ami a Chicago kapcsán eszetekbe jut?

Nagy Ervin: Az, hogy az én drága koreográfusnőm, Barta Dóra egy olyan mozdulatsort talált ki az egyik dalhoz, ami  hogy úgy mondjam – leválasztott arról a számról, amit egy széken ülve éneklek. Rengeteget küzdöttem a koreográfiával, és azóta is rémálmaim vannak, úgyhogy már három napja ezt gyakorlom. Úgy akarok Szegedre érkezni, hogy ne minden délutánom arról szóljon, hogy úristen, csak el ne rontsam a nézők előtt este!

Béres Attila: Az én első gondolatom az, hogy ki fogok húzni fél órát az első felvonásból.

Ónodi Eszter: Azért még lemenjek Szegedre, Attila?

BA: Ez jó…! Szóval azért szükséges a húzás, mert nem volt valódi lehetőségünk a főpróbára, ahol egyben látom az egész előadást. Mert akkor evidens, hogy azt mondom, gyerekek, azt meg azt húzzuk ki, nem kell! De rengeteg nehézségünk volt, kész csodának tartom, hogy a produkció így is le tudott menni. Az pedig még nagyobb csoda, hogy lehetőséget kaptam, hogy most egy felturbózott, javított formában ismét meg tudjam csinálni.

Ritka az a kegyes állapot, amikor az ember újra rátekint egy festményre, és azt mondhatja, vágjuk még egy kicsit körbe, mert túl sok a részlet.

6798_foto_SzegediSzabdateriJatekok_FrankYvette_k-142443.jpg

Nagy Ervin, Czakó Julianna és a táncosok a Chicago című előadásban (Fotó/Forrás: Frank Yvette / Szegedi Szabadtéri Játékok)

Eszter, neked ez volt az első musical szereped, rögtön négyezer fős közönség előtt. Három nappal a premier előtt lebetegedtél, és az utolsó pillanatig kérdéses volt, meg tudod-e csinálni a bemutatót. Végül hősiesen bevállaltad a premiert, ami az első összpróbád is lett egyben.

ÓE: Igen, a 21 órás kezdésű előadásnál 18.30-kor még úgy mentem föl a színpadra, hogy gyerekek, mutassátok meg, mi a finálé, honnan jövök, hova megyek? Fogalmam nem volt, melyik lépcsőhöz kell beállnom, ami majd aztán beforog. Ami egy színésznek normál esetben a főpróbahét első pár napjában szokott történni, amikor lemegy egyben az egész színdarab, az nekem a premier napján volt. De nem voltak sokkal beljebb a többiek sem.

NE: Az utolsó héten nem voltak partnereim, mert felváltva betegedtek meg a kollégák, és először a premieren találkoztam mindenkivel. Én még ilyenben nem vettem részt, tényleg nagyon örültünk, hogy valahogy lement!

BA: Egyszer én is próbáltam Eszter szerepét!

ÓE: Jaj, de megnéztem volna, kár, hogy nem készült róla felvétel! Szóval, azért itt minden színész elmondhatja magáról – nem csak én –, hogy a bemutató napján a zabszem elég jelentősen benne volt a fenekében.

DSC_3664_foto_SzegediSzabadteriJatekok-SzaboLuca_k-143148.jpg

Ónodi Eszter a Chicago című előadásban (Fotó/Forrás: Szabó Luca / Szegedi Szabadtéri Játékok)

Eszter, korábban, a Ledarálnakeltűntemben már volt egy találkozásod az All That Jazz című slágerrel, ami a Chicago legismertebb dala, és szinte sorsszerű, hogy évekkel később, Velma szerepében ezt a világhírű musicalben is elénekelhetted. Mennyire viselt meg az a bemutató előtti pár nap, amíg a lebetegedésed miatt billegett, hogy színpadra tudsz-e állni vagy sem?

ÓE: Lehet, hogy a láztól vagy a gyengeségtől, de egyfajta meditációs állapotba kerültem, mert

azt gondoltam, vannak olyan hatalmak, amelyekkel nem tudom fölvenni a versenyt.

És ha a Jóisten azt akarta, hogy ez ne legyen nekem, akkor semmi értelme, hogy életemet és véremet otthagyva, a Szegedi Szabadtéri színpadáról mossanak föl. Ugyanakkor az is komoly löketet adhatott a gyógyulásban, amikor belegondoltam abba, hogy ha a premierre jegyet váltó négyezer ember közül csak száz vagy ötszáz miattam vett jegyet, nem akartam csalódottnak látni őket, amiért fölöslegesen utaztak ennyi kilométert Szegedre. Nem is beszélve a csapatról, akikkel együtt dolgoztunk, akkor már hat hete. Ilyenkor az embernek megsokszorozódik az energiája, de toltam is magamba mindenféle vitaminokat, gyógyszereket és feküdtem három napig. De igazán a második hétvége utolsó három előadása volt az, amit már viszonylag üzembiztosan csináltam. Amikor már nemcsak az adrenalin, meg az izgalom és a felfokozott energiák adták alám a lovat, hanem volt a játéknak élvezeti értéke is.

DSC_6464-144209.jpg

Béres Attila a Chicago olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Szabó Luca / Szegedi Szabadtéri Játékok)

Az utolsó néhány napban sokan éveket öregedhettek Szegeden a stáb tagjai közül. Hogyan viselte mindezt a rendező, akinek ezt az egészet – bármi is történjék – össze kellett fognia?

BA: Babarczy László mondta nekem nagyon régen, hogy a rendező a legmagányosabb szakma, és abban a hétben sokszor éreztem végtelen magányt. Életem legfontosabb döntése volt, amikor azt mondtam, megvárjuk Esztert, de arra fel kell készülnünk, hogy az előadásnak le kell mennie. Ilyenkor nem tudsz arra figyelni, hogy minden részletet elsimíts, hiszen instruálni kellett az Eszter helyett a nyilvános főpróbára beugró Hajdú Melindát – akinek ezúton is köszönök mindent –, miközben a többieket kellett volna előretoljam.

Ebben a küzdelemben az ember néha egyedül marad. Szeretne odafordulni valakihez, hogy figyelj, ezt hogy kell csinálni? Mi a jó és mi az, ami előre visz? Rendezőként soha nem történt még velem ilyen!

Én egy iparos vagyok, ha mondhatom ezt, de az erőmet, a manuális készségemet és azt, hogy be tudok állítani úgy kétszáz embert a színpadon, hogy az esztétikai élményt is adjon, akkor nem tudtam kamatoztatni. Pedig az utolsó héten már meg kell szabadulni az előadás terhétől. Zenés színházban pláne, hogy a színész már ne arra figyeljen, hogy hol veszi a levegőt, hanem át kell adnia magát a játék élvezetének. De ez a főpróbahét erre nem volt alkalmas. Ennek ellenére hihetetlen, amit Ervintől, Mészáros Mátétól, Kárász Zénótól, Rudolf Szonjától és a többiektől kaptam! Mert

ha nem formálódik a próbafolyamat alatt közösségé ez a csapat, ha nem érzik meg azt, hogy ennek a kétszáz embernek együtt kell dolgoznia ahhoz, hogy valahogy eljussunk a végéig, akkor ez így soha nem sikerült volna!

Amikor a bemutatót láttam, voltak olyan pillanatok, hogy azt mondtam magamban, atyaég, pont ezt akartam nekik mondani, és az is történt! Eszter sem tudta, milyen a finálé, de tökéletesen megcsinálta! Ő és Ervin, Máté, Czakó Julcsi, mind-mind csodálatosak voltak! Megcsinálták és én boldog voltam. A történet, a mi Chicagónk ott és akkor megszületett. Reményeim szerint pedig a mostanra tervezett változtatásokkal ez a nyers, érzelmekre ható, a mai valósághoz köthető előadás még eggyel jobban érvényesülhet majd, mint az elmúlt évben.

Chicago_FrankYvette-105544.jpg

Nagy Ervin a Chicago című előadásban (Fotó/Forrás: Frank Yvette / Szegedi Szabadtéri Játékok)

Ervin, te játszod a gátlástalan, a gyilkos nőkből a média segítségével sztárokat csináló ügyvédet. Van a szerepedben egy kiszólás a nézőknek, miszerint ha jó ügyvédet akarnak, ne téged hívjanakEz talán a karakter egyik legfontosabb üzenete vagy pillanata.

NE: Igen, ez egyfajta megcsömörlés vagy önreflexió a végén.

Eszter, a te szerepedben is van ilyen pillanat?

ÓE: Ilyen frappáns mondatot nem tudok mondani, nekem nincs ilyen. De Velma figurájánál az a fontos mondandó, hogy minden padlóról föl kell és föl is lehet kelni. Ami a mi pályánkon is sokszorosan igaz. Ha az ember épp hullámvölgyben van, nem kell azonnal eltemetnie magát, mert mindig fordulhatnak úgy a lapok, hogy egyszer csak magát húzza ki valaki a gödörből, a saját hajánál fogva, és újra ott tud lenni a fináléban.

NE: És ezt pont az a színésznő mondja, akinek  figyelve a pályáját  egyszer sem volt még ilyen.

ÓE: Ervin, mondd, mikor játszottam utoljára komoly szerepet nagyjátékfilmben? Mondj egy évszámot!

NE: Én is hat éve játszottam, de ez politika! A te csillagod tündöklése töretlen.

ÓE: Én ezt egyáltalán nem így élem meg! Az Aranyélet óta nem volt olyan filmes vagy televíziós munkám, ami hasonló kaliberű lett volna. Viszont válaszolva a saját magam által felvetett gondolatra, az évad végén jött a Cseresznyéskert a Katonában (Tarnóczi Jakab rendezésében – a szerk.), ami adott egy löketet, és ha nem lett volna, sokkal rosszabbul éreztem volna magam a bőrömben. Ez egy velmai gondolat, hogy mindig lesz valahogy, és lehet, hogy még jó is lesz.

DSC_3641_foto_SzegediSzabadteriJatekok-SzaboLuca1-162836.jpg

Ónodi Eszter a Chicago című musicalben (Fotó/Forrás: Szabó Luca / Szegedi Szabadtéri Játékok)

Attila, az előadás egyfajta börtön-revünek is mondható?

BA: Így is felfogható, de mivel a lányok elszenvedői ennek a történetnek,

a média hatalma az igazán fontos, illetve ez a kafkai kastélyvilág, a fordított és kiszámíthatatlan, ok-okozati összefüggések valósága. Ilyen ma a világ, ilyen Európa. Ahol revü kell a vágyaknak.

És ha a Chicago mentén haladunk tovább, ezeket a vágyakat a mai világ miként tudja kiszolgálni, és mivé változtatja?

BA: Kafkának van egy négysoros novellája, mindig ez ment a szemem előtt, amíg a Chicagót olvastam. A novella arról szól, hogy egy ember fölkel egy idegen városban, és el akar menni onnan. Odamegy az első rendőrhöz, hogy elnézést, biztos úr, hol az állomás? Mire a rendőr azt feleli rá, hogy add föl, add föl, add föl! Ennyi jut eszembe a Chicagóról.

Ebből a világból nem lehet elmenni. Ez az a világ, amit mi csináltunk!

Más eset nincs, minthogy kibeszéled magamból a történetet, szembesíted magaddal, a generációtársaiddal, a fiatalabbakkal, hogy lám-lám, ki szabadult fel ma? Roxy, na és milyen áron? Jön a nagy duettjük, megkapták a csillogó ruhákat, ott a nagy lépcső: teljesült a vágyuk. És aztán egyszer csak jön két másik, aki már annyira sem tud énekelni, mint ők. Nem is annyira szép, se nem tehetséges. Lelövik őket, és az újak ugyanúgy érvényesülnek majd a világban. Aztán jön két még újabb, aki körülbelül a felét éri az elődeinek, majd még kettő, aki még náluk is kevesebbet, és így megyünk tovább, egyre lejjebb. Miközben a társadalom ugyanúgy ujjong és tapsol.

Chicago1_FrankYvette-102701.jpg

Czakó Julianna és Mészáros Máté a Chicago című előadásban (Fotó/Forrás: Frank Yvette / Szegedi Szabadtéri Játékok)

Minőség nélküli embereket zúdít ránk a média, az internet, a TikTok, és mi ezt nézzük. S közben ujjongunk, mert ujjongani akarunk. Ezzel próbál meg valamiképp szembesíteni ez az előadás, hogy

rendben, ujjongani akarsz, de akkor menj, és nézd meg Ónodit a Cseresznyéskertben – és ujjongjál!

A színháznak most is küldetése, hogy megpróbáljon egy picit változtatni a világon?

BA: Nem hiszem, hogy a színház változtatni szeretne. A színház egy tükör és legjobb esetben jó kérdéseket hagy maga után, amiken majd otthon emészted magad. A színháznak nincsenek válaszai, a színháznak kérdései és feltevései vannak. Küszöböket hoz eléd, amiken jó esetben megbotlasz. Az az illúzió már nincs, hogy egy előadás majd megváltoztat! Én abban a korban éltem Romániában, a 80-as években, hogy amikor megnéztük a Tompa Gábor-féle Hamletet, valóban kinyílt a szemem, megértettem, mit jelent, hogy diktatúrában élek. Gábor úgy csinálta meg azt az előadást, hogy az maga volt a világ! Ma már ilyenfajta szemfelnyitogató, értelemadó funkciója nincs a színháznak.

A jó színház ma szembesít, elgondolkodtat vagy kérdésekkel küld utadra. Nem hiszem, hogy a világmegváltás azon szakaszában élünk, ahol megváltoztatunk sorsokat!

Sajnos nem. Lehet, hogy megöregedtem, és húsz éve nem ezt mondtam volna. Most, ha jó az előadás, akkor jókat kérdez. Mert mi nem állítunk, hanem mesélünk. És a meséink kérdéseket vetnek fel.

EDV_3810_-165442.jpg

Béres Attila és Nagy Ervin a Chicago próbáján (Fotó/Forrás: Éder Vera / Szegedi Szabadtéri Játékok)

Ti is így látjátok?

NE: Rengeteg csalódás érte az embereket az újkori demokráciában. Emlékszem rá, pedig csak nagyon a szélét kaptam el, hogy a 90-es években még lehetett érezni, milyen plusz töltete van a színháznak. Hogyan mer üzenni a politikának, az meg szégyenkezve lesüti a szemét, és időnként még kis önkritikát is gyakorol. A 80-as években bizonyos előadások tudtak változtatni, társadalmi folyamatokat generálni. Az elmúlt harminc évben elkövetett politikai határátlépések ezen a téren is komoly kiábrándultsághoz vezettek. Csak kis része maradt meg annak a budapesti értelmiségnek, aki ma társadalomformáló katarzisért megy a színházba.

De a színháznak szerintem egy készenlétben lévő, ugrásra kész pumának kell lennie, ami akár arra is képes, hogy katalizálja a különböző társadalmi mélyrétegek változásra, változtatásra irányuló törekvéseit. 

Ilyenkor kaphat nagyobb jelentőséget a színház. Hiú ábránd azonban azt gondolni, hogyha nagyon szépen játsszuk el a Chicagót, akkor másnap reggel forradalom lesz Szegeden. De bármelyik pillanatban megtörténhet, hogy jön egy olyan hullám, amit még tovább tud majd lökni a művészet.

DSC_3688_foto_SzegediSzabadteriJatekok-SzaboLuca_k-145048.jpg

Ónodi Eszter, Lakatos Márk és Czakó Julianna a Chicago című musicalben (Fotó/Forrás: Szabó Luca / Szegedi Szabadtéri Játékok)

ÓE: Ehhez még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy van egy csomó saját szöveg is az előadásban. Egyértelműen az éppen aktuális helyzetre adott reakciók, és sok ponton szabad kezet kaptunk Attilától. A második felvonás elején – legalábbis tavaly még így volt –, amikor üdvözlöm a nézőket, és közösen ráfordulunk a felvonás kezdésére, az gyakorlatilag az én szövegem. A Lakatos Márk játszotta konferanszié szövegébe is estéről-estére belekerültek olyan plusz mondatok, amelyek az éppen aktuális, 2022-es nyárközépi Magyarországra reflektáltak, és a nézők elképesztően hálásan fogadták. Ott lehetett érezni azt, hogy

minden konkrét utalás az éppen akkori mára értő fülekre és nagy hálára talált a közönség soraiban.

Az azóta eltelt egy év is hoz változásokat a mostani szövegbe, akár Márknál, akár a mi esetünkben. Kíváncsi vagyok, milyen új elemek fognak belekerülni a szövegkönyvbe, amik a mai világunkra vonatkoznak.

NE: Biztos vagyok benne, hogy idén úgy kezdjük az előadást, hogy Lakatos Márk…

ÓE: …fólia alatt lesz!

Mint az idei Budapest Pride felvonuláson.

BA: Igen. De azt az óriási, szivárványszínű ruhát fogjuk fóliával befuttatni! Nem is fehérrel, hanem feketével, és valahol az előadás egy pontján szeretném, ha Márk letépné magáról!

NE: Egy óriás hiszti? Á nem, nem tud olyat a Márk!

BA: Judit, most tanúja vagy annak, hogy jó esetben miként születik meg egy előadás.

EDV_3711_-165038.jpg

Béres Attila a Chicago próbáján (Fotó/Forrás: Éder Vera / Szegedi Szabadtéri Játékok)

Már most sziporkáztok, pedig még el sem kezdődtek a próbák! Mikor indul a munka, és mennyi időtök lesz arra, hogy az egész összeálljon?

ÓE: 20-án kezdünk, és hét nap, mert 27-én már, ha jól látom, főpróbánk van.

NE: Amin én nem veszek részt.

BA: Akkor én foglak játszani!

Lassan minden szerepet eljátszol a darabban.

BA: Igen, és el fogom énekelni a Razzle Dazzle-t. Végre beállhatok, és emelgethetem a lábamat!

NE: Emelgetheted, gyere csak! Próbáld meg lejátszani régi színész önmagad!

ÓE: És akkor végre a tánc is le fog menni rendesen.

Ahogy látom, a hangulattal nem lesz semmi gond. Mi, emberek, mennyire vagyunk felelősei, vagy éppen áldozatai mindannak, ami manapság történik a világban? Mit mond erről nekünk a Chicago?

BA: Amennyire felelősnek érzed magad. Minden ember láthatja, mire képes ma a karakterépítés és karaktergyilkosság. Erre ad egy jó kis felvetést a Chicago, hogy itt egy egyszerű kislány, aki beszélni is alig tud, de mivel a kiszolgáltatottsága érdekes a médiának, lehet építeni belőle egy karaktert, majd amikor a társadalom ráun, megölheti, és azt mondhatja, te már nem kellesz. Ugyanez Velma esete. Ilyen szempontból jó kis felvetés, hogy

hé, emberek, mi ebben élünk! Üdv a valóságban!

A múlt évadban hatszor ment a Chicago, idén háromszor fogjátok játszani. Nem lehet annyira kijátszani, mintha repertoáron volna. Ilyenkor az ember másképp összpontosítja az energiáit?

ÓE: Igen, és épp ezért lesz öröm-előadás mind a három. Ez egy ajándék a jó sorstól. Nem számítottunk rá, hogy még idén lesz ez a három előadás. A húzás mindenképpen jót tesz majd a produkciónak, mert azért jó, ha nem fél egykor lesz vége, hanem mondjuk már éjfélkor.

BA: Eszter, megígérem, hogy így lesz!

DSC_3216_foto_SzegediSzabadteriJatekok-SzaboLuca1-164745.jpg

Nagy Ervin a Chicago című előadásban (Fotó/Forrás: Szabó Luca / Szegedi Szabadtéri Játékok)

NE: Szerintem most már végre hátradőlve adhatja át magát a szegedi feelingnek az ember. Nekem tavaly az ötödik-hatodik előadás volt már felhőtlen, a játéköröm akkor jött el. Ráadásul a Szegedi Szabadtérin óriásiak az arányok, nagy a hang, hatalmas díszletek jönnek-mennek, ezért mindig nagyon észnél kell lenni.

Akkora gépezetben kell megállni a helyed, ami ritkaságszámba megy.

Imádok itt játszani, de sokszor úgy érzem magam, mint egy repülőtéren, persze éppen ettől van egy különleges atmoszférája az egésznek. Azt vártam a leginkább, ami most következik, amikor már megvan a munka, a stílus, tudod, mit kell csinálni, és akkor egy laza lejáró, közben pedig tudjuk egymást szeretni, meg kitalálunk sok új dolgot.

Tavaly talán az augusztus 19-i előadást láttam. Kicsit billegett, hogy a második rész az időközben eleredt eső miatt elmarad-e, vagy sem. Emlékezetes volt, hogy a színészek a díszítőkkel együtt mosták föl az esőáztatta színpadot a szünetben.

ÓE: Igen, és ez nemcsak minket kovácsolt össze, hanem a közönséget is velünk. Nagyon kevesen mentek el a húszperces szünetben. Akik meg ott maradtak, azoktól olyan tapsot kaptunk a végén, ami nyilván az előadásnak is szólt, de az a plusz is benne volt, hogy látták, hogy kimentünk sikálni a díszítőkkel együtt a színpadot, ami valahogy annyira magától értetődő volt! Egy percig nem gondolkodtunk rajta, sőt, azt lehetett látni, hogy egy idő után már egyre több színész gyűlik össze, mert ők is részt akarnak venni ebben a takarításban.

NE: Egyébként Szegednek van valami különleges  attól is, hogy sok helyről érkezünk  vándorszínész tábor hangulata.

Kicsit mindenki át akarja adni a másiknak azt az ősi érzést, ahogyan színházat csinál. Érdekes módon itt valahogy eltűnnek az alá-fölérendelt viszonyok akár ismertségben, akár abban, ki mekkora név a szakmában.

A közösség újra összekovácsolódik, és az tartja össze, hogy itt négyezer embernek csinálunk színházat.

ÓE: Én harmadjára voltam itt, és boldoggá tett, hogy ez a harmadik egy zenés produkció lett. Az első kettőben azt éreztem, hogy jó a Szegedi Szabadtéri, de ez a hatalmas színpad sokkal jobban áll a zenésnek, legyen az opera vagy musical. Egészen más a fogadtatása, a hangulata, amikor egy nagyzenekar áll a hátad mögött. Ráadásul nem igaz az a közhely, amit sokan gondolnak, miszerint a zenés műfaj egy tinglitangli, és bárki meg tudja csinálni. S bár a Chicago meglepő módon egy hat-nyolc szereplős kamaradarab, de

itt nincs helye a mütyürnek!

Fontos, hogy a szabadtéri méreteihez képest is átjöjjön az a gesztus. Ami jobb elöl elindul, az bal hátulra is odaérjen. A mély gondolatnak is megvan a helye, csak a formáját kell megtalálni.

DSC_3680_foto_SzegediSzabadteriJatekok-SzaboLuca-164027.jpg

Ónodi Eszter a Chicago című musicalben (Fotó/Forrás: Szabó Luca / Szegedi Szabadtéri Játékok)

BA: Soha nem felejtem el, 2014-ben, amikor a Háry Jánosban fellépő Gerard Depardieu  elég nagyképűen – érkezett meg a szabadtéri színpad hátához, ahol találkoztunk. Mondtam neki, engedje meg, hogy bemenjünk a színpadra. Megkerültük, a színpad akkor még fordítva volt, tehát nem lehetett látni a nézőteret.

Gerard jött zsebre dugott kézzel, és egyszer csak meglátta oldalról a színpadot meg a nézőteret. Megállt, és azt mondta, hű, ez nagyon nagy! Menjünk próbálni!

Mondom, persze, csak egyszer nézd meg, mit csináltunk nélküled. Lenyomtuk az egészet, rengeteg tánc, metró, meg minden volt benne. A próba után azt mondta, találkozzunk reggel kilenckor a színházban. Csak velem akart próbálni tíz órát, hogy tudja, mit, mikor, miért kell csináljon. Mert ez a színpad nagyon nagy!

NE: Ez zseniális sztori! Igazi becsületbeli ügy itt jónak lenni. Vékony jég minden színésznek. Láttam itt már embereket csúnyán leégni.

Mindenki színészi büszkeségének fontos része, hogy itt meg tudjon felelni.

És a húzások most rendkívül fontosak lesznek, mindent eldöntenek, mert tavaly nekem is az előadás ritmusával volt problémám. Mindannyian tudtuk, hogy ha egybe ment volna legalább háromszor-négyszer, ha nincs a betegség, tuti leesett volna belőle fél óra. De van, amikor erősebb a bemutató kényszere, mint az, hogy elkezdjünk szabni-varrni. Szóval nagyon várom, hogy idén sűrűbbek legyünk egy kicsit!

Hogyan kezdtek neki gondolatban az elkövetkező próbaidőszaknak?

ÓE: Most fejezem be a nyaralásomat, és tudom, hogy az autóban azzal fogom kezdeni, hogy átnézem a szöveget.

NE: Hú, micsoda műhelytitkok: ezek szöveget tanulnak!

ÓE: Én ezt tudom megtenni, hogy amikor este megérkezünk, ne azzal szembesüljek, hogy a végszót sem ismerem föl, nemhogy a saját soraimat, úgyhogy kezdésnek ennyit gondoltam. A többit meg majd rábízom arra a nyolc napra!

NE: Én kikértem a videókat a koreográfiámról. Szeretném kiélvezni Szegedet egy hétig, úgyhogy nagyon át fogom nézni, hogy mire odaállok, addigra tényleg mindent tudjak!

EDV_3715_-143530.jpg

Nagy Ervin a Chicago próbáján (Fotó/Forrás: Éder Vera / Szegedi Szabadtéri Játékok)

Attila, hogy érzed, idén harmadszorra vagy már inkább negyedszerre rendezed meg a Chicagót?

BA: Negyedszerre. Hiszen már annyit dolgoztam rajta.

NE: Attila, most már legyen az, hogy idén jól érezzük magunkat Szegeden, jó?

BA: Jól fogjuk. Hisz azért megyünk oda!

További információ és jegyvásárlás ide kattintva! »»»

Támogatott tartalom.

Fejléckép forrás: Nagy Ervin (forrás: Forbes), Ónodi Eszter (fotó/forrás: Nánási Pál / Katona József Színház), Béres Attila (fotó/forrás: Gálos Mihály Samu / Szegedi Szabadtéri Játékok)

Vágy, hogy egy kicsit elvarázsolódjunk – beszélgetés Barnák Lászlóval

Kapcsolódó

Vágy, hogy egy kicsit elvarázsolódjunk – beszélgetés Barnák Lászlóval

Július 7-én indul a Szegedtéri Szabadtéri Játékok első előadása. A szabadtéri idei évadjáról Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával beszélgettünk..

Bűnözők lepik el a Dóm teret

Bűnözők lepik el a Dóm teret

Augusztus 12-én Szegedre érkezik Fred Ebb és Bob Fosse világhírű, Tony-díjas musicalje, a Chicago.

Játék a vágyakkal és a valósággal – kisfilm készült a szegedi Chicago próbafolyamatáról

Játék a vágyakkal és a valósággal – kisfilm készült a szegedi Chicago próbafolyamatáról

Augusztus 12-én mutatta be a Szegedi Szabadtéri Játékok a musicaltörténet egyik legsikeresebb darabját, a Chicagót. Béres Attila rendezésének próbafolyamatát az RTL Klub is végigkövette, Fehér István szerkesztő-riporter pedig 30 perces werkfilmet forgatott belőle.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Zenében megélt ünnep Pannonhalmán – jubilál az Arcus Temporum fesztivál

Eötvös Péter és Mozart művészetével ünnepel az idén 20 éves Arcus Temporum Művészeti Fesztivál Pannonhalmán augusztus 23–25. között. Ráadásul a jubileum egybeesik a bencés szerzetesközösség temploma, a Szent Márton-bazilika felszentelésének 800. évével.
Plusz

Az utolsó szerelem mítosza

Az első szerelem minden líra egyik fő toposza, sőt népdaloktól regényekig, a first love az igazi, mert mindenkit érdeklő, lángba boritó téma. Azon gondolkozom, hogy miért nincs az elsőnek párja, azaz miért nincs igazi irodalma, lírai lenyomata az utolsó szerelemnek, ennek a fellobbanó érzelmi viharnak? Almási Miklós írása.
Zenés színház

Szikrák és vízcseppek – Aida a Szentmargitbányai Kőfejtőben

Tíz év után ismét az Aida került színre az Ausztriában található Szentmargitbányai Kőfejtő hatalmas szabadtéri színpadán. Nem ez volt azonban az egyetlen visszatérés: ismét Thaddeus Strassberger rendező munkáját láthatta a közönség.
Klasszikus

„Tudatosítani kell a világban, hogy Auer Lipót magyar, ráadásul veszprémi volt” – interjú Kováts Péterrel, az Auer Fesztivál művészeti vezetőjével

Kerek évfordulóhoz érkezett a veszprémi születésű, világhírű hegedűművésznek, Auer Lipótnak szentelt fesztivál. Az ünnepi programról az eseménysorozat alapítójával, Kováts Péter hegedűművésszel beszélgettünk.
Plusz

Mintha elkezdtük volna szeretni a saját városainkat – beszélgetés Zubreczki Dávid építészeti mesemondóval

A Kultkikötő szervezésében idén nyáron nyolc helyszínen hallgathatók meg Zubreczki Dávid vetítéssel egybekötött történetmesélős előadásai Templomséták a Balaton körül címmel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Fülledt érzelmek és csábító intrikák – Veszedelmes viszonyok a Margitszigeti Színházban

A nyár csúcspontján, július 27-én a XVIII. század Franciaországának titkai és cselszövései kelnek életre a Margitszigeti Színház színpadán.
Zenés színház kritika

Szikrák és vízcseppek – Aida a Szentmargitbányai Kőfejtőben

Tíz év után ismét az Aida került színre az Ausztriában található Szentmargitbányai Kőfejtő hatalmas szabadtéri színpadán. Nem ez volt azonban az egyetlen visszatérés: ismét Thaddeus Strassberger rendező munkáját láthatta a közönség.
Zenés színház hír

Lehoczky Zsuzsáról nevezték el az Operettszínház játszóhelyét

Különleges születésnapi ajándékkal köszöntötte a Budapesti Operettszínház Lehoczky Zsuzsát: a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nevét viseli mostantól a teátrum Raktárszínháza.
Zenés színház ajánló

Lehár Ferenc világhírű művei csendülnek fel a Komáromi Erődben

A Budapesti Operettszínház a legendás komáromi zeneszerző életművéből nyújt nagyívű válogatást július 27-én, a gálakoncertet Homonnay Zsolt rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház kritika

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.