Mennyire látott bele abba, hogyan alkotott az édesapja, hogyan születtek meg a mesék?
Többnyire beszámolt a születőben lévő történetekről és arról, hogyan haladt az írással. Ha hosszabb terjedelmű volt a készülő mű, azt részletenként is felolvasta nekünk, így nyomon követhettük az írás folyamatát. Szerette kikérni édesanyám véleményét, és figyelt az észrevételeire. Többnyire meg is fogadta azokat.
És az önök véleményét is megkérdezte? A mesékkel kapcsolatban különösen fontosak lehettek a gyermeki reakciók, visszajelzések.
Lehettek olyan reakcióink és visszajelzéseink, amik hatással voltak édesapámra, de
konkrétan sosem hangzott el, hogy »Látom, ez tetszik nektek, akkor benne hagyom a szövegben«, vagy hogy »Jaj, ezen nem nevettetek? Pedig vicces, de akkor inkább kihúzom.«
Mi az, ami időtlen klasszikussá teszi a Csipike-meséket? Minek köszönhető, hogy egyszerre több generációt, ráadásul különböző korok embereit is képesek megszólítani?
Azt hiszem, a kedvességben, a humorban és az ízes nyelvezetben rejlik a titok nyitja. Emellett az is nagy erény, hogy a történetek olyan gyakori és örök élethelyzeteket modelleznek le, melyek a legtöbbünk számára ismerősek lehetnek.
Ráadásul az összes szereplőnek mélyen emberi természete van, könnyen tudunk azonosulni velük és azzal, amit átélnek.
Mit taníthatnak a mai gyerekeknek ezek a történetek? Miért fontos, hogy megismerjék őket?
Éppen a fent említettek miatt. Az életben gyakran találkoznak majd ilyen és ehhez hasonló helyzetekkel, amelyekben déjà vu érzésük lehet gyerekként, sőt akár felnőttként is.
Mit gondol arról, hogy most opera formájában születik újra ez a mese?
Nem tagadom, hogy meglepődtem, de nagyon örültem is a hírnek.
Született bábelőadás, rádiójáték, színdarab, sőt zenés darab is a Csipike-mesékből, és egy-egy ilyen feldolgozás mindig izgalmas.
A dédunokákkal bezárólag az egész család nagy várakozással tekint a bemutató elé.
És van sejtése, hogy az édesapja hogyan vélekedne erről?
Biztosan nagyon örülne neki, megtisztelve érezné magát. Talán neki sem jutott eszébe, hogy Csipike egyszer az operaszínpadot is meghódítja!
Közel állt az édesapjához a zene, azon belül pedig az opera műfaja? Esetleg énekelt, vagy játszott valamilyen hangszeren?
Azt hiszem a színház volt a nagyobb szerelem az életében. De szeretett énekelni, és a kirándulásainkon sokat énekeltünk közösen. Igaz, nem operaáriákat, hanem népdalokat. Hangszeren ő nem játszott, az édesapja, idősebb Fodor Sándor viszont nagyon szépen hegedült.
Az ön életének mennyire része a zene és az opera?
Sajnos az operalátogatás kimaradt a gyerekkoromból és az életemből. Hangszeren sem játszom, a lányom viszont hegedül, és szépen énekel. Mindkettőt kedvtelésből űzi.
A mai gyerekeket és fiatalokat mennyire lehet megszólítani az opera műfaján keresztül? Eljuthat hozzájuk így az a mondandó, amit Csipike üzen számukra?
A színvonalas opera, mint minden művészet, szerintem megszólítja a fiatalok közül azokat, akik fogékonyak rá. Főleg akiket megtanítanak arra, hogyan váljanak befogadóvá, akiknek segítenek, hogy érteni és élvezni tudják a művészetet. Nem várható el egy gyerektől vagy akár fiataltól, hogy minden előkészítés, ráhangolás, háttérismeret nélkül képes legyen erre. Megfelelő fogódzkodókkal azonban mindenkinek örömet tud nyújtani egy festmény, egy szobor, vagy akár egy operai előadás. Emellett azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy
Csipike nem csak a gyerekeknek szól.
Mondanivalója, alaphelyzetei több réteg tartalommal bírnak, így a felnőttek is újra élvezhetik majd a történetet, ezúttal opera formájában.
A mű megírásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyújtott támogatást a Petőfi Kulturális Ügynökségen keresztül.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Fodor Sándor (fotó/forrás: Fodor Eszter / Coopera)