Adrian Eröd osztrák bariton, a magyar származású zeneszerző, Erőd Iván legidősebb gyermeke. Édesapja 1956-ban hagyta el az országot, ő pedig már bécsinek vallja magát. Itt végezte tanulmányait is, a Bécsi Zene- és Előadó-művészeti Egyetemen, Walter Berrynél, majd 2003-ban a Bécsi Állami Opera társulatának lett tagja. 2017-ben az intézmény kamaraénekesi címmel tüntette ki. Pályája során fellépett a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, a milánói Scalában, a Zürichi, a Párizsi és a Berlini Operában. Olyan jelentős karmesterekkel dolgozott együtt, mint Christian Thielemann, Nikolaus Harnoncourt, Riccardo Muti, Fabio Luisi és Simon Rattle. Gyakori vendég a koncertszínpadon is, és számos kortárs mű előadásában közreműködött. 2009-ben énekelte először, bariton létére Loge tenorszerepét, amelyet aztán 2015-ben a Magyar Állami Operaházban is nagy sikerrel formált meg. Idén ismét látható lesz A Rajna kincsében november 5-én és 9-én.
Adrian Eröd (Fotó/Forrás: Nikolaus Karlinský / Hilbert Artist Management)
Édesapja Magyarországról vándorolt ki Ausztriába. Az ön számára mit jelent az országunk?
Magyarország mindig is fontos szerepet töltött be a családom életében. Édesapám 1956-ban, diákkorában hagyta el a hazáját. Később, miután a vasfüggöny leomlott, elkezdett visszajárni, egy vidéki házat is vettek a szüleim. Emlékszem, engem az 1980-as években hoztak el először, akkoriban talán évente egyszer jöttünk. Budapesten lakott egy nagynéném és néhány unokatestvérünk, őket látogattuk meg. Még most is él itt néhány rokonunk.
Beszélgettek gyermekkorában az édesapja származásáról?
A családunkat sok csapás érte a történelem folyamán, a rokonaim egy részét megölték a holokauszt során, aztán amikor a szovjetek bevonultak Magyarországra, az apai nagyszüleimtől elvették a kisboltjukat.
A nagyapám ekkor már nagyon beteg volt, ezért amikor apám elhagyta az országot, tudta, hogy valószínűleg soha többé nem látja majd őt.
Az édesanyja viszont öt évvel később szintén ki tudott vándorolni Ausztriába. Ezekről a történetekről sokat meséltek nekünk, és a testvéreimmel gyerekkorunk óta tudtunk a család származásáról. Apám két unokatestvére Magyarországon maradt, ők egy idő után szintén elkezdtek látogatni minket, és meséltek arról, mi történik az országban.
A rokonaikkal németül beszéltek?
Igen, csak németül. Magyarul néhány szót ismerek, mint például „bocsánat” és „jó estét”, egy keveset értek, de beszélni nem tudok.
Otthon nem beszéltünk magyarul, de apám édesanyja velünk élt, és ők ketten magyarul kommunikáltak egymás között.
Tehát a nagyanyámról ragadt ránk valamennyi a nyelvből, ráadásul ő a németbe keverve is használt néhány magyar szót.
Adrian Eröd A Rajna kincse Logéjának szerepében (Fotó/Forrás: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)
Budapesten ismét Loge bőrébe bújik majd, ahogyan 2015-ben, A Rajna kincse jelen előadásának bemutatóján. Hogyan történt, hogy bariton létére megkapta a szerepet?
2009-ben készült egy új produkció a Bécsi Állami Operában A Rajna kincséből, és az akkori igazgató, Ioan Holender és a karmester, Franz Welser-Möst szerettek volna egy másfajta Logét bemutatni, mint amilyenek a korábbiak voltak. Megkérdezték, érdekel-e engem ez a megközelítés, én pedig igent mondtam. Bár a szólam magasabban mozog, mint a baritonkarakterek esetében, azért mégsem hasonlít Wagner nagy tenorszerepeire. Loge szinte nem is énekel a legfelső regiszterben, csak G-ig megy fel.
A sevillai borbély Figarójáéban több magas hang van, mint az ő szólamában, miközben persze összességében alacsonyabban mozog.
Nagy kihívás, de el tudtam énekelni, ezért boldog voltam, amikor a Magyar Állami Operaház is felkért a szerepre, és természetesen rögtön elvállaltam.
Adrian Eröd A Rajna kincse Logéjának szerepében (Fotó/Forrás: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)
Léteznek más bariton-Logék is?
Nem hiszem, legalábbis biztos nincs belőlünk túl sok. (Nevet.)
Loge talányos figura, intrikusi vonásokkal. Mit gondol róla, mi motiválja elsősorban?
Ő egy nagyon érdekes karakter, mert kívül helyezkedik az időn. Erdával együtt sokkal idősebbek, mint a többi isten, már akkor is léteztek, amikor azok megjelentek a színen. Nagyon erős is köztük az ellentét, Loge gyűlöli a Földanyát, mert tudja, hogy ő az egyetlen, akire nem tud hatást gyakorolni. Másokat viszont a saját érdeke szerint irányít, ha úgy gondolja, jól jár az istenek társaságával, akkor a barátjuknak mutatja magát. De Alberich elmondja, hogy korábban őneki is társául szegődött, aztán később mégis Wotanhoz pártolt. Logét csak saját maga érdekli, ha össze is fog másokkal, amikor a szituáció nem alakul számára kedvezően, azonnal továbbáll.
Miért éri meg neki az állandó bajkeverés?
A zűrzavar mindig kedvez a hozzá hasonló embereknek.
Mint a politikában: amikor felfordulás van, a populisták és a demagógok könnyebben hatalomhoz jutnak.
Loge is így van ezzel, ha baj történik, ő lehet az, aki megoldást talál. Amikor minden rendben van, rá nincs szükség.
Már sok Wagner-produkcióban részt vett – hogy érzi magát ebben a futurisztikus világban, amit M. Tóth Géza rendező teremtett?
A Ring igazából egy tündérmese. Ugyan Wagner kora erősen érdeklődött a középkor és a germán mitológia, a Nibelung-ének iránt, de ha istenekről, óriásokról, törpékről beszélünk, a történet igazából akármikor játszódhatna. A Ring olyan szempontból is nagyon érdekes, hogy szinte bármit lehet vele csinálni. Futurisztikus megközelítésben is színpadra állítható, egy olyan világban, ahol már minden elpusztult, és csak az animációk világa létezik.
Szeretem a budapesti produkció űrkorszakbeli megközelítését, és A Rajna kincse végét, amikor kiderül, hogy minden a fogyasztásról, a vásárlásról szól, és ezért omlik össze a világ.
Adrian Eröd A Rajna kincse Logéjának szerepében (Fotó/Forrás: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)
A legtöbbekben nagyon erősen él annak a fajta mozgásnak az emléke, amivel Logét megformálta. Hogyan alakult ki ez a szinte koreografikus megközelítés?
Amikor legutóbb szerepeltem ebben a produkcióban, még fiatalabb voltam, meglátjuk, most is sikerül-e majd minden! (Nevet.) Annak idején Bécsben még mozgékonyabban játszottam a karaktert.
Abból indultam ki, hogy Loge maga a tűz, ami sosem áll meg, szüntelen mozgásban van.
A bécsi próbák során igyekeztem kitalálni, mit tudok megcsinálni, és mi az, ami már túl sok lenne. Ezekre a tapasztalatokra építettem, de estéről estére vannak eltérések, attól függően is, éppen hogy érzem magam, fittebbnek vagy fáradtabbnak, aktívabbnak vagy nyugodtabbnak.
Hogyan tud ilyen rugalmas, mozgékony lenni? Valamilyen sportra, táncra épít?
Egy kicsit szoktam sportolni, de csak annyit, mint bárki más, nem vagyok az a típus, aki minden nap edz. Futni se szeretek, tényleg csak annyit mozgok, amennyit az átlag.
Sok kortárs zenét is szokott énekelni. Ez az érdeklődés is az édesapja révén alakult ki? Már gyerekként találkozott a legújabb zene világával?
Természetesen, jóformán a kortárs zenében nőttem fel. Édesapámnak sok zeneszerző barátja volt, őt magát is hallottam gyakorolni, komponálni. Sosem alakult ki bennem az a fajta félelem a modern zene iránt, ami sokakban jelen van. Az énekesek egy része úgy gondolja, hogy a kortárs darabok veszélyesek lehetnek számukra, pedig ez nem igaz!
Más korokban is léteztek zeneszerzők, akik jól tudtak énekhangra komponálni, és olyanok, akik nem.
Egyes modern komponisták ilyen szempontból valóban rettenetesek, de hát Beethovent sem túl kényelmes énekelni. (Nevet.) Miközben Mozart, Rossini, Britten, Debussy, ma pedig Thomas Adès pontosan tudják, hogyan kell emberi hangra zenét írni, ezért jólesik előadni a műveiket, akkor is, ha nehezek.
Ezzel a háttérrel megtanulni is könnyebb a műveket?
Lehetséges, nem tudom biztosan. Belenőttem ebbe a zenei nyelvezetbe, nem kellett külön elsajátítanom. Így a kezdeti időszakban egyértelműen könnyebben boldogultam vele, mint azok, akik életükben először énekelnek modern zenét, és olyan komplex műveket kell megtanulniuk, mint az utóbbi ötven évben írottak.
Sokat énekelte is édesapja műveit.
Szinte mindegyiket előadtam már, amelyiket az én hangommal lehetséges. Eleinte ez teljesen természetes volt számomra, mivel jól ismertem a darabokat. Aztán amikor egy nagy, zenekari kíséretes dalciklusával kezdtem foglalkozni, rájöttem, hogy mégis meg kell tanulnom, mert elénekelni egészen mást jelent. Ugyanakkor mindig jó érzés volt, hogy
édesapám műveinél bármikor megkérdezhettem a szerzőt, ha egy részletet problematikusnak találtam, és segítségre volt szükségem.
Odamehettem közvetlenül a forráshoz.
Adrian Eröd (Fotó/Forrás: Nikolaus Karlinský / Hilbert Artist Management)
Máshogy dolgozott vele, mint a többi zeneszerzővel?
Valamennyire biztosan, hiszen az édesapám volt. Az ember a szüleivel sosem tud csak szakmai kapcsolatban állni. De ő nem olyasfajta zeneszerző volt, aki határozottan megmondja az előadóknak, mit csináljanak. Szerette, ha az emberek új ötletekkel állnak elő, és csak akkor ellenkezett, ha valamivel nagyon nem értett egyet. Könnyű volt vele dolgozni.
A felesége, Monica Theiss-Eröd szopránénekes egy interjúban ezt nyilatkozta önről: „Adrian valóságos könyvmoly, aki egy villamosutazás közben is mindig olvas valamit.” Milyen típusú olvasmányokat kedvel?
Valóban nagyon sokat olvasok, a klasszikusoktól a legújabb könyvekig, kifejezetten érdekel minden, ami új.
Nemcsak a német irodalmat veszem kézbe, bár a más nyelven írott műveket fordításban szoktam olvasni. Szeretek sok mindenbe belekóstolni, ha tetszik valami, akkor a szerző többi könyve is sorra kerül, ha nem, inkább visszatérek másokhoz. Nagyon kedvelem például Dickenst, az összes regényét olvastam. Amikor új szerepet tanulok, a műnek, az ahhoz kapcsolódó témáknak, a zenének vagy a szerep egyéb vonatkozásainak is igyekszem utánaolvasni. De az is elég, ha egy könyv egyszerűen csak örömet okoz.
Bécsben él, és sokat énekel a városhoz kötődő műveket, A rózsalovag kapcsán pedig említette is a bécsi tradíció hangsúlyos jelenlétét az operában. Hogyan lehet ennek a világnak, hagyománynak a lényegét megragadni?
Ha összevetjük a német nyelvterülettel, Bécsben sokkal erősebbek voltak a déli hatások. A város mindig is olvasztótégely volt, ahol számos kultúra találkozott: szláv, magyar, olasz, balkáni, török, az arisztokráciát pedig francia impulzusok érték.
Ez a sokszínűség teszi különösen érdekessé a bécsi világot, és ezért vált Bécs kulturális értelemben nagyon nyitottá, fogékonnyá.
Nem tudom, így lesz-e a jövőben is, de mi igyekszünk megőrizni ezt a hagyományt.
Fejléckép: Adrian Eröd (fotó/forrás: Nikolaus Karlinský / Hilbert Artist Management)
hírlevél
