Egy mese, ahol a jó leány elnyeri méltó jutalmát, s ahol még a rosszakat sem éri büntetés - ez a Hamupipőke sommája. Túl szép, hogy igaz legyen, mondanánk, ha nem vígoperáról lenne szó, ahol a történetet nem az élet, hanem maga Rossini mester (s persze a librettista Jacopo Ferretti) írja. Méghozzá a választott alcím szellemében, amely "a jóság diadalát" hirdeti a szolgálóvá alázott, ám a cselédsorból Salerno hercegének nejévé emelkedő Cenerentola ékes és egyszersmind ékítményes példájával.

Mintha eleve ifjúsági közönségnek szánt színházi mese lenne Nagy Viktor 1998-as rendezése is: túlmozgásos pantomimjeivel, örökös díszlettologatásaival, commedia dell' arte segédszemélyzetével, no meg a történet mindenestől burleszkszínházi keretével. S az eddigelé többfelé is megfordult (Thália, Erkel) előadás egészen jól működik az Operaház vasárnap délelőtti-déli üzemében, a döntően kiskorúakból, valamint nyugdíjas operabarátokból álló publikum előtt. Nem túlhabzó derűvel vagy éppen kicsattanó összjátékkal, netán páratlan személyes bravúrokkal, de szolid és szerethető színvonalon, ami szerény, ám határozott nyereségnek mutatja az új betanulást, illetve annak is az első szereposztását.

A címszerepben Francesca Provvisionato felettébb rokonszenves benyomást kelt: mindenestől "kedves jelenség" a fiatal olasz mezzoszoprán, színpadi jelenlétében, vonzó kiállásában és vokális teljesítményében egyaránt. Ha a rendezés itt-ott háttérbe is szorítja a mostohatestvéreitől és még mostohább nevelőapjától kizsákmányolt leányzó történetét, azért Provvisionato mindvégig a figyelem középpontjában marad, és kellő szimpátiát ébreszt az opera műfajával zajosan ismerkedő gyermekközönségben is. Hangja mindössze Hamupipőke megdicsőülésének szakaszában, a vígopera II. felvonásának fináléjában (a produkció a hazai hagyománynak megfelelően, szünettel két részre bontja a második felvonást) mutatja a kimerülés jeleit, így azután szólamának koloratúrás részletei csupán jelzésszerűen, sietős körvonalazással nyernek hozzávetőleges ábrázolást.

A vokális bravúr az álruhás Ramiro herceget alakító Klein Ottokár számára sem bizonyult alapértelmezett lehetőségnek, teljesítményét és tisztes igyekezetét elsősorban mégsem az ária ("Si, ritrovarla io giuro") fülsértőre sikeredett magasságai árnyékolták be, hanem a tenoréneklés karcsú eleganciájának és könnyed élményszerűségének szinte teljes hiánya. A hercegnek beöltöztetett úri lakáj, Dandini szerepében Bátki Fazekas Zoltán elsősorban karikírozott mozgásával keltett feltűnést, míg lírai baritonja leginkább a szolgai visszaöltözés szakaszában vált tetszetőssé. Luciano di Pasquale mint zord mostohaatya és szenvedelmes borkóstoló (Don Magnifico) korrekt buffónak bizonyult, ami azért e nemben nyilvánvalóan valamivel kevesebb a kívánatosnál. Palerdi András Alidoro, a filozófus (és ebben a rendezésben: játék-, illetve porondmester) szerepében választékos megjelenésével, valamint ruházatához illő, gondos és kulturált szólamformálásával érdemelte ki tapsainkat. A két mostohanővér egyedi alakokká teremtésének feladatát Rácz Rita és Simon Krisztina végezte el: ügyesen adagolt pipiskehumorral és hisztis gonoszkodással, valamint nem utolsósorban az együttes játékba jól illeszkedő mozgással és énekszóval.

Az új betanulás karmestere, Vashegyi György nagyszerűen érzi a Hamupipőke fel-felsistergő dinamikáját. Biztos kézzel irányítja az énekeseket is, s ennek köszönhetően a II. felvonás népszerű hatosa, a pergetett és ropogtatott r-hangokban oly gazdag "Questo è un nodo avviluppato" előadása hiánytalanul kiadja és érvényesíti az együttesben rejlő humort. Az olasz szöveg könnyed abszolválásának olykori botlásait, szokott tempódöccenőit ugyancsak jótékonyan elfedi és orvosolja Vashegyi irányítói gondossága. 

2011. október 30. 11:00 - Magyar Állami Operaház

Hamupipőke

Zene: Gioacchino Rossini

Szöveg: Jacopo Ferretti

Szereplők:

Don Ramiro: Klein Ottokár 

Dandini: Bátki Fazekas Zoltán

Don Magnifico: Luciano di Pasquale

Clorinda: Rácz Rita

Tisbe: Simon Krisztina 

Hamupipőke: Francesca Provvisionato

Alidoro: Palerdi András 

Díszlet: Horesnyi Balázs

Jemez: Benedek Mari 

Koreográfus: Papp Csaba

Rendező: Nagy Viktor

Vezényel: Vashegyi György