Zenés színház

Egy békacsalád története – Cigány Punkopera az OFF-Biennálén

2021.05.05. 12:10
Ajánlom
A Független Színház Magyarország május 16-án tartja Balogh Rodrigó és Illés Márton Békamesék című darabjának ősbemutatóját. Az előadásban énekelve, fájó humorral fűszerezve jelenítik meg egy család három generációjának életét, akik azért harcolnak, hogy kitörjenek a békáknak rendelt mocsárból, és elfogadja őket a többségi társadalom.

A színdarab előzménye Leonor Teles „Egy batrachi ballada” című kísérleti rövidfilmje. A művésznő filmjében portugál üzletek bejáratánál lévő békaszobrokat tör össze, amivel felhívja a figyelmet egy diszkriminatív gyakorlatra. Ezeket a bájosnak tűnő békaszobrokat ugyanis Portugália-szerte a romák távoltartása céljából helyezték ki a boltok bejáratához. Arra vonatkozóan számos történetet ismerünk, hogy a boltokban követik a biztonsági őrök a romákat, és hogy számos klubba be sem engedik őket. De magukról a békákról ritkán esik szó! Kik ezek a békák? Sok esetben maguk a cigány kisebbség tagjai. A többségi társadalmak ugyanis mindig előszeretettel alkalmazták a kisebbségek tagjait azért, hogy azok távol tartsák vagy éppen megregulázzák a sajátjaikat.

A Balogh Rodrigó által rendezett Békamesék című előadás helyszíne szimbolikus, az egykori Roma Parlament épülete előtti tér

ahol az OFF-Biennale keretében, az OFF-Biennále és az European Roma Institute for Arts and Culture (ERIAC) együttműködésében létrejövő RomaMoMA projekt részeként felépült, Oláh Norbert A cigány művész szorongása című nagy méretű téglafal installációja. A képzőművész alkotásához kapcsolódó szabadtéri előadásban, Oláh Norbert is szereplővé válik. 

Az előadásban egy békacsalád három generációjának történetét ismerjük meg, akik közül két generáció őrző-védőként, kidobóként tud munkához jutni, ezáltal gyakran saját közösségük tagjaival is szembe kerülnek, meghasonulnak identitásukkal. A történetben szereplő család tagjai generációról generációra fejlődnek, míg legfiatalabb tagjuk zenészként őrbékából díszbékává válhat. Művészetével már a királylány szívét is meglágyítja, aki szerelmes lesz a békafiúba. A királylány csókjától persze a békákból hercegek lesznek.

Kérdés azonban, hogy a békák megkülönböztetése megszűnik-e attól, hogy egy fiatal békából herceg lesz?

„Az én szerepem az lesz,
Hogy díszbékaként igazoljam,
Milyen szép és befogadó a nem békák világa!”

– részlet a színdarabból. 

Attól, mert Obama elnök lett, véget ért-e az amerikai feketék intézményes diszkriminációja? Magyarországon a döntéshozói pozícióba került romák hoztak-e bármilyen rendszerszintű változást közösségük mindennapjaiba? Ezekkel a kérdésekkel zárul Oláh Norbert képzőművész kiállítása és a hozzá kapcsolódó előadás.

Közreműködők

Író: Balogh Rodrigó, Illés Márton

Rendező: Balogh Rodrigó

Szereplők: Babindák István, Bakondi Jázmin, Balogh Orsolya, Oláh Norbert, Varga Dávid

Zene: Babindák István, Kovács A. Máté

Technikai vezető: Szegedi Tamás András

Rendezőasszisztens: Sarlós Ágnes

Az előadás időpontja: 2021.05.16., 19.00.

Esőnap: 2021.05.17., 19.00.

Cím: 1086 Budapest, Tavaszmező utca 6.

Fejléckép: Békamesék című előadás szereplői (fotó: Kovács A. Máté)

Levegőért kiált az OFF-Biennále Budapest

Kapcsolódó

Levegőért kiált az OFF-Biennále Budapest

Kifejezetten erre az alkalomra megvalósuló projekten keresztül járja körbe a LEVEGŐT! hívószó különféle művészeti olvasatait az OFF-Biennále Budapest harmadik kiadása április 24. és május 31. között.

Mély levegővétel, lassú kifújás - elindult az OFF-Biennále Budapest

Mély levegővétel, lassú kifújás - elindult az OFF-Biennále Budapest

Az idei III. OFF-Biennále Budapest április 23-án startol és a járványhelyzethez igazodva hibrid formában valósul meg, hiszen online tárlatvezetésekkel, beszélgetésekkel, bemutatókat is készültek a szervezők, de korlátozott létszámban, a kiállítások élőben is látogathatók.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Zenés színház kritika

15 sor zenés színház: Tannhäuser

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő írás a Budapesti Wagner-napok produkciójáról, a Tannhäuserről. 15 sor zenés színház.
Zenés színház kritika

A diktatúra nem egyetlen ember bűne – a Borisz Godunovot mutatták be Amszterdamban

Nagy várakozás előzte meg, hogy a sokáig házi őrizetből dolgozó Kirill Szerebrennyikov hogyan viszi színre Muszorgszkijnak a zsarnokság természetrajzát bemutató operáját, a Borisz Godunovot.
Zenés színház ajánló

Bayreuthi Ünnepi Játékok: idén is élőben követhetjük a fesztivál nyitóelőadását

Kizárólag a Cinema MOM moziban lesz látható a világhírű fesztivál élő közvetítése. Július 25-én Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operáját vetítik élőben Matthias Davids új rendezésében, Daniele Gatti zenei vezetésével.
Zenés színház kritika

15 sor zenés színház: A nürnbergi mesterdalnokok

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő írás a Budapesti Wagner-napok produkciójáról, A nürnbergi mesterdalnokokról szól. 15 sor zenés színház.