Egy fiatal énekesnő útja Párizsig – beszélgetés Brindás Boglárkával

Az a típusú gyerek voltál, aki már kiskorában is folyton énekelt, vagy később kezdtél érdeklődni a pálya iránt?

A családomban nincs hivatásos zenész, bár többen is szeretnek kedvtelésből muzsikálni. Gyerekként először zongorázni tanultam, emellett a szegedi Baptista Imaház gyermekkórusában énekeltem, később pedig a felnőtt kórushoz is csatlakoztam. Az egyik kórusvezető vetette fel, hogy felvételizhetnék zeneiskolába, én pedig örömmel belevágtam. Annyira megszerettem az éneklést, hogy néhány évvel később már a konzervatóriumban folytattam a tanulmányaimat.

Innen már egyértelmű volt, hogy operaénekes leszel?

Az elején inkább az operett állt közelebb hozzám – talán azért is, mert a testvéreim hobbiszinten sok operett- és musicaldalt énekeltek. A fordulat a konzi harmadik évében jött: akkor kezdett igazán mélyen érdekelni az opera világa. Nehéz megmondani, pontosan mi indította ezt el bennem, hiszen már általános iskolás koromban is találkoztam a műfajjal. Gyakran jártunk az Erkel Színház és az Operaház előadásaira,

– valószínűleg ezek az élmények értek meg bennem később.

Elsőre felvettek a Zeneakadémiára?

Igen, elsőre, aminek nagyon örültem, mert tudtam, hogy nem könnyű bekerülni az intézménybe. Az ott töltött évek alatt nagyon sokat fejlődtem hangilag, de legalább ennyit jelentettek számomra azok a történetek és tapasztalatok, amelyeket a tanáraimtól hallhattam. Nagy hatással volt rám, hogy olyan emberektől tanulhattam, akik mögött már komoly színpadi múlt és rengeteg élmény állt.

Brindás Boglárka (Fotó/Forrás: Ben von Matterhorn)

A zeneakadémiai évek alatt milyen szakmai tapasztalatok hatottak rád?

Nagyon szerettem azt, hogy lehetőségünk nyílt beülni az Operaház előadásaira a szabad helyekre. Meg sem tudnám számolni, hányszor voltam ott, próbákat is látogattam, figyeltem, hogyan dolgoznak az énekesek a karmesterekkel, a zenekarral, hogyan jelennek meg a színpadon. Az ilyen tapasztalatokból rengeteget tanultam, nemcsak az éneklésről, hanem arról is, hogyan működik maga a színház.

Az énekesek közül Anna Netrebko és Asmik Grigorian voltak rám a legnagyobb hatással, mindkettőjükben ugyanazt a komplex művészi jelenlétet és színpadi erőt csodálom. Számomra ők azok, akik igazán példát mutatnak abban, hogyan lehet az éneklést és a színészi játékot ennyire egységben, természetesen ötvözni a színpadon. Párizsban volt szerencsém mindkettőjüket többször is hallani. Különösen nagy hatással volt rám Puccini Triptichonja, amelyet nyolcszor is megnéztem, és amelyben mindhárom opera női főszerepét Asmik Grigorian alakította.

Miért döntöttél úgy, hogy a Zeneakadémia után a Párizsi Opera Akadémiájára jelentkezel?

Mindenképpen szerettem volna operastúdióba menni, de nem határoztam el előre, hogy éppen Párizsban. A város már korábban is közel állt hozzám, és régóta vonzott a gondolat, hogy egyszer szívesen élnék is ott egy ideig. Amikor megláttam a felhívást, úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Azonkívül csak Hamburgba jelentkeztem, végül azonban Párizsból érkezett előbb a visszajelzés, hogy felvettek.

Milyen volt a felvételi? Csak az énekhangot nézték, vagy más szempontból is helyt kellett állnotok?

Ahogyan a legtöbb helyen, itt is először videóanyagot kellett beküldeni, majd ezt követően jutottunk tovább az élő fordulókba, körülbelül kétszázan. Ez a szakasz egy teljes héten át tartott, innen történt a végső kiválasztás, amelynek a végén már az Opéra Bastille nagyszínpadán kellett énekelnünk. Nagy élmény volt először azon a hatalmas színpadon megszólalni, és ott lenni a végső megmérettetésen.

Brindás Boglárka (Fotó/Forrás: Vincent Lappartient)

Hogyan teltek azután a stúdiós évek?

Nagyon intenzíven és sokrétűen. Több nyelvi coachcsal dolgoztunk – olasz, francia és német szakemberekkel –, akik nemcsak a kiejtésben segítettek, hanem a stílusbeli sajátosságokat is tanították. Rendszeresen voltak korrepetíciós órák is, ahol vendégkorrepetitorokkal készülhettünk, köztük olyanokkal is, akik például Sabine Devieilhe-vel vagy Marina Rebekával dolgoznak. Volt egy állandó zongorakísérőnk is, aki korábban Natalie Dessayjel is együttműködött, így nagyon magas szintű szakmai inspiráció vett körül minket. Emellett mesterkurzusokon is részt vehettünk, például Gérard Finley és Renée Fleming közreműködésével, akiktől

Általánosságban is azt tapasztaltam, hogy amikor nagy művészekkel találkoztam, mindenki teljesen emberien és normálisan viselkedett.

Milyen fellépési lehetőségeket kaptatok?

Minden évben volt egy koncertünk a Palais Garnier színpadán az operaház zenekarával, az egyiket Thomas Hengelbrock vezényelte. Emellett évente részt vettünk egy produkcióban: az Athénée Théâtre-ben Rossini A selyemlétra című operájában Júliát formálhattam meg, ami egyben az első főszerepem is volt, valamint a Palais Garnier színpadán Ravel L’enfant et les sortilèges is szerepelt a programban.  

Mennyire felelt meg a stúdió az előzetes elképzeléseidnek?

Azt hozta, amire számítottam, sőt bizonyos szempontból még intenzívebb is volt. A három év számomra különösen a technikai fejlődés szempontjából volt meghatározó, nagyon sokat tudtam fejlődni ez idő alatt. Összességében nyitott, támogató közeget tapasztaltam, ami sokat segített a mindennapokban és a szakmai előrehaladásban.

Bár a Párizsi Opera nemzetközi intézmény, volt benned olyan szándék is, hogy a francia zenében mélyülj el – autentikus környezetben?

Már általános iskolában tanultam franciát, így a nyelv és a kiejtés is viszonylag korán ismerőssé vált számomra. Később a Zeneakadémián több francia dalt is énekeltem, és ezek a darabok mindig közel álltak hozzám, gyakran kaptam pozitív visszajelzést is. A döntésben azonban inkább az játszott szerepet, hogy

Könnyebb egy nagy operaház stúdiója után bekerülni a nemzetközi vérkeringésbe?

Erre nincs egyértelmű recept, minden pálya másképp alakul, és sok tényezőn – köztük a szerencsén is – múlik. Számomra előnyt jelentett, hogy a stúdió alatt és után több szakmai kapcsolatom is kialakult, és külön öröm volt, amikor később visszahívtak Barbarina szerepére. Az igazgatóságtól is jó visszajelzéseket kaptam. A stúdió legfontosabb hozadéka a szakmai rutin megszerzése mellett az volt, hogy sokkal tágabb képet kaptam a nemzetközi mezőnyről is: láttam, mennyi kiemelkedő énekes van, és hogy ezen a pályán nem elég csak jónak lenni. Megtanultam, hogyan működik egy ilyen nagy intézmény, hogyan lehet beilleszkedni egy új közegbe, és milyen a meghallgatások világa.

Brindás Boglárka a Don Giovanni Zerlinájaként Szemerédy Károllyal (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

Mik a terveid a jövőre nézve? Itthon szerepelnél, külföldön, megállapodnál egy helyen, vagy inkább világjáró művészként élnél?

Nyitott vagyok minden lehetőségre, a legfontosabb számomra, hogy inspiráló helyeken, jó produkciókban énekelhessek. Hosszabb távon azt érezném ideálisnak, ha itthon lenne a bázisom, de közben rendszeresen dolgozhatnék külföldön is, változatos projektekben.

A Zeneakadémián a vizsgáidon virtuóz koloratúráriákat énekeltél, mostanában viszont inkább a lírai repertoár talál meg. Hogy látod, milyen típusú szerepek alkalmasak a számodra most, és mi várható a jövőben?

Úgy érzem, a hangom jelenleg a lírai repertoár felé halad, ugyanakkor jól is „fut”, megvan benne az a könnyedség, ami a koloratúrákat igénylő szerepeket is lehetővé teszi. Az utóbbi időben nekem való feladatokat kaptam: Susanna kifejezetten jó pillanatban talált meg, remélem hamarosan újra elénekelhetem. Zerlina is fontos visszatérés volt számomra – utólag

Mások is visszajelezték, hogy teltebbé és egységesebbé vált. Blonde nagy kihívás, hiszen ezt a szerepet jellemzően koloratúrszopránok éneklik, de szeretem az ilyen erőpróbákat. A jövőben szívesen elénekelném Ilia és Pamina szerepé is. Remélem, lesz majd lehetőségem Gildát, Norinát és Adinát is megformálni. A legnagyobb álmaim pedig Violetta a Traviatából, Massenet Manonja és Júlia Gounod Rómeó és Júliájából.

Susanna, Barbarina, Zerlina, Blonde… Csupa Mozart-hősnő. Milyen szempontból hasznosak ezek a szerepek a jelenlegi hangi, illetve művészi fejlődésedben?

Mozart egyfajta „gyógyszer” a hangra, így a műveit jó rendszeresen elővenni. Hihetetlenül pontosan visszajelez: azonnal megmutatja, ha valami nincs teljesen a helyén, akár technikailag, akár hangilag. Emiatt folyamatosan karbantartja az embert. Számomra valóban alaprepertoár, és nagyon szeretem a szerepeit is. Susanna például most különösen közel áll hozzám.

Brindás Boglárka a Szöktetés a szerájból Blondéjaként Papp Balázzsal (Fotó/Forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)

A Szöktetés a szerájból előadásaiban csupa fiatal énekes formálja meg a főszereplőket. Hogy érzed magad a próbafolyamatban?

Jó hangulatban, ugyanakkor koncentráltan teltek a próbák, ami szerintem a legjobb kombináció. Mindenki nagyon friss és lelkes, és szeretné a lehető legjobban megoldani a feladatát. Mivel többen párhuzamosan más előadásokban is szerepeltünk, nem mindig volt egyszerű összeegyeztetni a közös próbákat, de mostanra szépen összeállt a produkció, és azt hiszem, nagyon jó hangulatú előadásaink lesznek. Blonde szerepe technikailag, hangilag az eddigi legnagyobb kihívásom. Emellett

de ez egyben izgalmas feladat is. A karaktert viszont nagyon szeretem.

Hol hallhat még téged a közönség a közeljövőben? Milyen fellépéseket vársz a legjobban?

Több szerepemet is továbbjátszom: Iluskát egy év kihagyás után ismét elénekelhetem, és műsoron lesz jövőre a Szöktetés a szerájból és a Don Giovanni is. Az évad egyik legfontosabb eseménye lesz, hogy a Müpában debütálhatok Zerlinaként a Nemzeti Filharmonikusokkal, Giancarlo Andretta vezényletével, Alessandro Luongóval a címszerepben. Szintén újdonság lesz a Leánder és Lenszirom női főszerepe, amely premierként kerül színre az Operaházban Almási-Tóth András rendezésében. Ezt a két produkciót várom a legjobban a következő szezonból.

A cikk létrejöttéhez az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) programját használtuk. 

Fejléckép: Brindás Boglárka (fotó: Ben von Matterhorn)