Zenés színház

Egy hősbariton sorsa

2016.06.25. 08:12
Ajánlom
James Rutherford brit basszbaritont harmadik alkalommal köszöntheti a Müpa közönsége a Wagner-napokon. Az énekes három évvel ezelőtti debütálása után külön figyelmeztette menedzserét, hogy a budapesti előadásoknak mindig legyen hely a naptárában.

 - Már többször hallhattuk Budapesten énekelni. Milyen a kapcsolata a Wagner-napokkal

- 2013-ban jöttem először a Budapesti Wagner-napokra A nürnbergi mesterdalnokok premierjére. Pontosan emlékszem, mert Hans Sachs szerepében előtte néhány évvel debütáltam Bayreuthban, ami alapján Fischer Ádám megkeresett.

James Rutherford

James Rutherford (Fotó/Forrás: Werner Kmetitsch)

A budapesti bemutató után pedig azonnal rákérdezett, hogy mik a terveim a következő években, nem akarok-e Hollandit énekelni ugyanitt. Igent mondtam, így tavaly is a Wagner-napok egy premierjén állhattam a színpadon. Remekül éreztem magamat mindkét előadás alkalmával, nem volt kérdés, hogy az idei Mesterdalnok előadáson is én szeretném Sachs szerepét énekelni sőt, felhívtam a menedzseremet, hogy úgy szervezze a feladataimat, hogy Fischer Ádám felkéréseinek lehetőleg mindig eleget tudjak tenni.

Die Meistersinger von Nürnberg2

Die Meistersinger von Nürnberg2 (Fotó/Forrás: Müpa)

- Nemcsak a produkciók, de a helyszín sincs ellenére.

- Nagyszerű élmény Budapestre és a Müpába érkezni, hiszen kiemelten gondoskodnak rólunk a szervezők abban az időszakban, amit itt töltünk. Nem kevésbé nyűgöz le az a zenei nívó, ami létrejön minden egyes alkalommal. Bámulatos a zenekar teljesítménye, kifejezetten öröm velük együtt dolgozni. Néha már úgy érzem nem is munkáról van szó, miközben persze nagyon keményen dolgozunk a próbákon, de a hosszú szünetekben mindig lemegyek sétálni a Duna partra. A mostani közel harminc fokos meleg, angolként nekem még egy különleges élmény. Egyszóval nem mindennapi körülmények között valósíthatjuk meg ezeket a csodálatos előadásokat.

- A tavalyi A bolygó hollandi után most újra Hans Sachs bőrébe bújik. Milyen viszonyban vannak?

- Hans Sachs karaktere a legkedvesebb a számomra azok közül, amiket eddig énekelhettem. Tény, hogy talán a leghosszabb szerepről van szó, ami valaha romantikus operában született, vagyis nagyon megerőltető és sok koncentrációt igényel, de élmény szempontjából sem tudom semmi máshoz hasonlítani. Mindazok az érzelmi hatások, amiken a szereplő keresztülmegy és az erre reflektáló különböző stílusú és énektechnikai zenei anyagok teszik különlegessé és szeretetővé számomra Sachs alakját. Egy hihetetlen kihívás, ami rendre inspirál és hatalmas megelégedést és katarzist érzek minden egyes előadás végén, amikor még marad erőm megszólalni.

James Rutherford

James Rutherford (Fotó/Forrás: Enrico Nawrath)

 
- Említette, hogy a leghosszabb szerepek egyikéről, ha nem a leghosszabbról van szó. Mivel lehet erre felkészülni?

- Valóban vigyázni kell, és jól kell beosztani az erőt. Volt egy kollégám, aki egyszer azt mondta szeretné elénekelni Hans Sachs szerepét, azt válaszoltam neki, hogy akkor még időben hagyja abba a dohányzást. Nem igazán vannak különleges praktikáim, csak rám kell nézni, úgy gondolom, hogy erre a fajta megterhelésre születtem. Megvan a fizikai felépítésem a szerephez, ugyanígy nem lesz valakiből rugby játékos, ha nincsenek meg hozzá a testi adottságai. A szöveg megtanulása egy másik kérdés, ez csak a gyakorlattal és az folyamatos ismétléssel sikerülhet. Sokat segít, ha a kollégáimat figyelem, mert nem is a több ezer szó és mondat megjegyzése a legnagyobb feladat, de az interakciók, illetve az, amikor egymás alatt vagy mellett èneklünk. Eddig nagyjából öt-hét különböző Beckmesserrel és Walterrel énekeltem egy színpadon, ami nem sok. Számtalanszor dolgozunk együtt ismerős énekesekkel, de olyan még egyszer sem volt, hogy valami egyformán történt volna két előadáson. Folyamatosan tanulunk egymástól. A harmadik dolog, hogy

nagyon szeretek a figyelem középpontjában lenni, ezt ebben az operában jó sokáig élvezhetem, ez a basszbaritonok sorsa (Nevet. – a szerk.)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Zenés színház

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.
Zenés színház hír

III. Béla életét bemutató történelmi musical ősbemutatójára készülnek

A Fehér Tibor műve alapján, Nyitrai László zenéjére, Máthé Zsolt rendezésében készülő produkció bemutatójára október 27-én 19 órakor a Pesti Vigadóban kerül sor.
Zenés színház hír

Ázsiai musicalfesztiválon nyert első díjat a Tesla

A kontinens legjelentősebb musicalfesztiválján, a DIMF-en a Nikola Tesla – végtelen energia című produkciót díjazták. Az elismerést Sebestyén Áron zeneszerző vette át.
Zenés színház kritika

Carmen, a pszichoterapeuta

Dmitrij Csernyakov rendező radikálisan nyúlt a Bizet-opera cselekményéhez a brüsszeli La Monnaie előadásában. De vajon megállja-e a helyét a Carmen története, ha kiderül, hogy minden csak játék, színlelés? A június 18-ai előadáson jártunk.
Zenés színház hír

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.