Zenés színház

Egy kérdés - két jegy: hallgasson operát a Fidelióval!

2006.04.24. 00:00
Ajánlom
Da capo! Újabb forduló veszi kezdetét a Fidelio és az Operaház közös játékán. Mint eddig, most is az Erkel Színház – a nyertesek által kiválasztott – előadásaira szóló jegyekért várjuk megfejtéseiket!

Április utolsó hetében többször is látható lesz a Magyar Állami Operaházban Aram Hacsaturjan Spartacus című balettje Seregi László koreográfiájával.

Kérdésünk: milyen származású volt Aram Hacsaturjan zeneszerző? (Kérjük, hogy egyszavas válaszát ragozatlan formában írja be a mezőbe!)

Ha a helyes választ az alább megadott időpontig megírja nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen öt megfejtőnk 2-2 jegyet nyer az Erkel Színház egy-egy tetszés szerint kiválasztott előadására.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Megkezdte munkáját Antal Zsolt az SZFE Elméleti Intézetének élén

Sára Balázs és Bodolay Géza után újabb intézetvezető kezdte meg munkáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Jazz/World

Három napon át minden a jazz körül forog

A kilenc éve minden évben április 30-án megrendezett Nemzetközi Jazznap (International Jazz Day) magyar eseményeit a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, azonban a szervezők most online pótolják az elmaradt koncerteket, amiket három napon keresztül, öt budapesti és egy felvidéki helyszínről közvetítenek.
Színház

Online tartja legújabb bemutatóját a Pesti Színház

Elmesélhető-e a 20. század történelme egyetlen család, ház vagy kő történetén keresztül? Marius von Mayenburg A kő című drámájában generációról generációra hagyományozott titkok, falakba eltemetett történetek kerülnek felszínre, megértetve valamit saját múltunkból, de leginkább a jelenünkből. Michal Dočekal, a Prágai Városi Színházak igazgatójának rendezése december 5-én látható élő stream formájában.
Színház

Auksz Éva: Szerencsére az élet visszaigazolta, hogy jó úton vagyok

A Partitúra december 5-én, szombaton 14.30-tól Dunaújvárosban kalandozik. Itt született a zenés és prózai előadásokban is emlékezetes alakításokat nyújtó Auksz Éva, aki színházi elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni a Partitúra dunaújvárosi forgatásán, egykori néptáncos fellépéseinek helyszínén, a Bartók Kamaraszínházban, ahol Őze Áron, az intézmény igazgatója vitte körbe a stábot. Auksz Éva ugyanakkor a Fidelio.hu-nak mesélt fiatalkori útkereséséről, mesteréről, Iglódi Istvánról, és egy különleges előadásról, amely a Rózsavölgyi Szalonban megy majd – a korlátozó intézkedések feloldása után.
Jazz/World

„Lesz még, aki rákérdez a hamisságra?” – Megérkezett Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új klipje

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint úgy döntöttek, hogy a pandémia okán lelassult időben nem egyben adják ki új lemezüket, hanem havonta bemutatnak egy-egy dalt. Íme a legújabb.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Magyar kontratenor főszereplésével debütál Philip Glass operája Finnországban

Daragó Zoltán alakítja Ehnatont az azonos című Philip Glass operában, amelyet minden remény szerint a jövő évben mutatnak be Helsinkiben.
Zenés színház ajánló

Az operettek királynőjével indul az Operett Online

Valódi közönségkedvenccel indítja el streaming szolgáltatását a Budapesti Operettszínház. Kálmán Imre egyik legismertebb operettje, a Csárdáskirálynő, december 5-én érkezik a nézők otthonába.
Zenés színház hír

Új bemutatóval várja 2021-et a Madách Színház

A Madách Színház újra egy világsikert hoz Magyarországra, a Broadway bemutató után először nálunk kerülhet színre Robert Horn musicalje, az Aranyoskám (Tootsie).
Zenés színház magazin

75 éves a színpad és a filmvászon koronázatlan királynője, Bette Midler

December 1-jén ünnepli hetvenötödik születésnapját Bette Midler amerikai színésznő, énekesnő, aki több mint fél évszázados karrierje alatt négy Grammy-díjat, négy Golden Globe-díjat, három Emmy-díjat, két Tony-díjat vehetett át, emellett hatszor kapta meg a legjobb komikának járó American Comedy Award kitüntetést.
Zenés színház hír

A változásra is reflektál Dolhai Attila új lemeze

A Visszatérés CD után két évvel új lemezzel jelentkezik Dolhai Attila. Az előző albummal ellentétben – ahol a színházi élmények egyfajta összefoglalása volt a cél – a színész ezúttal nem mások által megírt szerepek mentén szólal meg, hanem saját szerzeményeit gyűjtötte össze.