Zenés színház

Egy "klasszicista" Amerikából

2014.03.19. 14:13
Ajánlom
Philip Glass és Jean Cocteau – a két alkotó társítása első hallásra talán meglepőnek tűnhet: pedig az amerikai komponista meghatározó élményei közé tartozik a francia költő, regény- és drámaíró munkássága. Film és zene szövetsége: A szépség és a szörnyeteg előadása a Tavaszi Fesztiválon – a zeneszerző és az általa vezetett Philip Glass Ensemble a Müpában.

A múlt század hatvanas éveinek elején az Amerikai Egyesült Államok két nagyvárosában, San Fransiscóban és New Yorkban az experimentális zene új irányzata ütötte fel a fejét, amely rövidesen a 20. század egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású zenei stílusává nőtte ki magát. A képzőművészeti és építészeti gyökerekkel is rendelkező irányzat, amelyet zenei minimalizmusnak, vagy egyszerűen csak minimálzenének neveznek, már nevével felfedi legfőbb törekvését: művelői a kevesebb több elvet szem előtt tartva, a legalapvetőbb zenei elemekre szorítkozva alkotnak, minimálisra redukálva a kompozícióhoz felhasznált eszközkészletet.

A minimálzene máig tartó roppant népszerűségét mindenekelőtt sokoldalú „hasznosíthatóságának" köszönheti: a repetitív struktúrákra, illetve a zenei paraméterek lassú modulációjára épülő formák, az egyenletesen lüktető hangokat szünetmentes folyammá összerendező, jellemzően tömör és játékos darabok nemcsak koncerttermekben és elmélyült otthoni zenehallgatások alkalmával, de filmek és színdarabok kísérőzenéjeként, sőt háttérzeneként is kiválóan megállják a helyüket.

Miközben a művészi zene legtöbb iskolája az egyre komplexebbé váló hangzásképek és a mind elvontabb kompozíciós problémafelvetések következtében a 20. század folyamán a nagyközönségtől messzire távolodott, addig a minimalisták nevét - még ha művüket kevésbé is - mostanra tömegek ismerték meg. Mindez természetesen annak is köszönhető, hogy kompozícióik a velük csaknem egy időben induló modern populáris zenei zsánerek sokaságával tudnak rokon vonásokat felmutatni, sőt a stílus legkeresettebb alkotói maguk is előszeretettel keresik a kapcsolatot a popzenével: a rock progresszívebb irányzataival éppúgy, mint az ambienttel és más elektronikus zenei műfajokkal. 

A minimálzene legjelentősebb képviselői - közülük többen máig aktívak - egyazon korosztályból származnak: az In C című 1964-es művével sokak szerint műfajteremtő Terry Riley (1935), a fluxus-mozgalomban is érdekelt La Monte Young (1935), az észt Arvo Pärt (1935) vagy éppen Steve Reich (1936) között életkorukat tekintve legfeljebb néhány hónap a különbség.

Idén januárban a nagy generáció legfiatalabbja, a „minimalista" címkét talán legkövetkezetesebben tagadó, s magát inkább „klasszicistaként" aposztrofáló, művészete révén mégis a repetitív zene megkerülhetetlen figurái között számon tartott Philip Glass (1937) szintén betöltötte a hetvenhetedik életévét. Hajlott kora ellenére azonban ő is fáradhatatlanul és fiatalos lendülettel írja újabb és újabb műveit - immár ötven esztendeje.

Glass a hatvanas évek derekán megalkotott, első komolyabb visszhangot kiváltó darabjai óta folyamatosan kutatja az apró ritmikai alakzatok és melodikai egységek ismételgetésére, illetve kombinációira épülő, saját maga által kifejlesztett, úgynevezett addíciós technika lehetőségeit. Kísérleteinek számtalan lenyomata van: napjaink egyik legtermékenyebb mestere rengeteg szólóművet, kamaraművet, versenyművet, vonósnégyest és szimfóniát írt, majd első operájának (Einstein On The Beach, 1976) létrejöttét követően egyre gyakrabban kalandozott a színpadi műfajok (elsősorban az opera) és a filmzene világába is.

A Peabody Conservatory fuvola szakán, majd később a Steve Reichet is diákjai közt tudó Juillard School of Music zongora szakán végzett, de Chicagóban matematikai és filozófiai tanulmányokat is folytató komponistát fiatalon sokféle zenei hatás érte, de zeneszerzői fejlődését - saját bevallása szerint - más művészetek is intenzíven befolyásolták. Későbbről visszatekintve, teljes pályafutásának ismeretében talán már nem meglepő, hogy tanulóéveiből Glass a számára meghatározó zeneszerzők (például Schubert és Beethoven) mellett film- és színháztörténeti példákra hivatkozik, éppen úgy, ahogy azt az európai zenei fejlődésben mérvadó szerialista és elektronikus zenei központok (Darmstadt, Párizs, Köln) által kijelölt vonalról letérő, jellemzően John Cage örökségét folytató, amerikai kötődésű experimentális szerzők közül többen is tették.

E példák közül is kiemelkedik Jean Cocteau művészete, amely állítólag már Glass első párizsi tartózkodásakor, 1954-ben is maradandó élményt jelentett a komponista számára. Ez az élmény évtizedekkel később (1991 és 1996 között) egy olyan opera-triptichonban csúcsosodott ki, amelynek minden egyes darabját Cocteau valamely klasszikusa ihlette: a Rettenetes gyerekek  (Les Enfants Terribles) című regény, amelyet szerzője Jean-Pierre Melville-lel 1950-ben dolgozott át filmmé, az 1949-ben megfilmesített Orpheus (Orphée), és a három évvel korábbi A szépség és a szörnyeteg (La Belle et la Bête).

Az utóbbi, idén tavasszal a Művészetek Palotájában is bemutatásra kerülő opera Philip Glass egyik legkülönlegesebb műve, hiszen a zeneszerző ez esetben a filmet és annak cselekményét nem pusztán kiindulópontként használta, hanem a mozgókép maga is szerves része a kompozíciónak: az eredeti filmzene eltávolítását követően Glass lényegében új filmzenét komponált az általa nagyra tartott francia drámaíró és rendező filmjéhez. Az énekhangokra és zenekarra írott anyag nemcsak Glass kedvelői, de az experimentális zene iránt nyitott minden érdeklődő számára csemege lehet.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 zenemű, amely kapudrog lehet Bartók Bélához

Bartók zenéje nem könnyű. Hiába vált az egyik legismertebb magyar művészszemélyiséggé, valószínűleg többször találkozunk róla elnevezett utcával, térrel, mint a zeneműveivel. Ezen segítünk most.
Klasszikus

Három díjazottja volt idén a Bartók-Pásztory-díjnak

A Bartók Béla születésének 138. évfordulóján rendezett díjátadón az elismeréseket Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora, a kuratórium elnöke adta át.
Klasszikus

Szívet melengető videó: Pillangó szállt a fuvolaművész homlokára játék közben

Létezik ennél igazabb megerősítés egy muzsikus számára, mint az, hogy egy pillangó is gyönyörködni kezd a játékában?
Klasszikus

És Ön olvas még zenei könyveket?

A klasszikus zene közönsége szűk, de szeret olvasni. Ez kihívás egy könyvkiadónak, a Rózsavölgyi pedig számos újdonsággal szolgálhat az érdeklődőknek.
Könyv

Mondd meg te, melyik volt 2018 legjobb magyar könyve!

2019-ben is átadják a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A 2016-ban megalapított elismerésekkel az előző év legjobb magyar szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A nyertesek idén már 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Edita Gruberová: „Bocsánat, én 51 éve állok a színpadon”

Kell-e, lehet-e újat mondani az élő legendáról, Edita Gruberováról? Szuperlatívuszok sorolása helyett érezzük magunkat kiváltságosnak, hogy februárban két estén újra Budapest vendége volt: egyik legkedvesebb szerepét, Luciát énekelte az Erkel Színházban.
Zenés színház premier

Van-e élet a halál után? - Pendragon-legenda a Kálmán Imre Teátrumban

A címben szereplő kérdést feszegeti Szerb Antal világhírű regénye, amelynek musical változatát mutatja be az Operettszínház május 11-én. A zeneszerző Kovács Adrián, Galambos Attila készítette a színpadi adaptációt, az előadást Somogyi Szilárd rendezi.
Zenés színház puccini

Puccini-ritkaságok kerülnek színpadra Pécsett és Budapesten

A Krizantémok és a Lidércek világhírű operaénekesek, valamint a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Balett művészeinek összjátékában elevenedik meg. A Kodály Központban és a Müpában egyaránt színpadra kerül a bemutató.
Zenés színház ajánló

Szente Vajk rendezésében jön a zenés Liliomfi

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának március 23-i adásában beszélgetünk a Madách Színház új bemutatójáról a rendezővel, Szente Vajkkal, és vendégünk lesz továbbá Dobod Dániel zeneszerző, Simon Kornél színművész és G. Horváth László hegedűművész.
Zenés színház varázsfuvola

Papagenóból Csubakka lesz ebben a Varázsfuvola-rendezésben

A legtöbbet fecsegő operahős szőrbundát és rózsaszín melllbimbókat kapott a Norvég Nemzeti Opera előadásában. Nézze meg a teljes előadást!