Zenés színház

Egy "klasszicista" Amerikából

2014.03.19. 14:13
Ajánlom
Philip Glass és Jean Cocteau – a két alkotó társítása első hallásra talán meglepőnek tűnhet: pedig az amerikai komponista meghatározó élményei közé tartozik a francia költő, regény- és drámaíró munkássága. Film és zene szövetsége: A szépség és a szörnyeteg előadása a Tavaszi Fesztiválon – a zeneszerző és az általa vezetett Philip Glass Ensemble a Müpában.

A múlt század hatvanas éveinek elején az Amerikai Egyesült Államok két nagyvárosában, San Fransiscóban és New Yorkban az experimentális zene új irányzata ütötte fel a fejét, amely rövidesen a 20. század egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású zenei stílusává nőtte ki magát. A képzőművészeti és építészeti gyökerekkel is rendelkező irányzat, amelyet zenei minimalizmusnak, vagy egyszerűen csak minimálzenének neveznek, már nevével felfedi legfőbb törekvését: művelői a kevesebb több elvet szem előtt tartva, a legalapvetőbb zenei elemekre szorítkozva alkotnak, minimálisra redukálva a kompozícióhoz felhasznált eszközkészletet.

A minimálzene máig tartó roppant népszerűségét mindenekelőtt sokoldalú „hasznosíthatóságának" köszönheti: a repetitív struktúrákra, illetve a zenei paraméterek lassú modulációjára épülő formák, az egyenletesen lüktető hangokat szünetmentes folyammá összerendező, jellemzően tömör és játékos darabok nemcsak koncerttermekben és elmélyült otthoni zenehallgatások alkalmával, de filmek és színdarabok kísérőzenéjeként, sőt háttérzeneként is kiválóan megállják a helyüket.

Miközben a művészi zene legtöbb iskolája az egyre komplexebbé váló hangzásképek és a mind elvontabb kompozíciós problémafelvetések következtében a 20. század folyamán a nagyközönségtől messzire távolodott, addig a minimalisták nevét - még ha művüket kevésbé is - mostanra tömegek ismerték meg. Mindez természetesen annak is köszönhető, hogy kompozícióik a velük csaknem egy időben induló modern populáris zenei zsánerek sokaságával tudnak rokon vonásokat felmutatni, sőt a stílus legkeresettebb alkotói maguk is előszeretettel keresik a kapcsolatot a popzenével: a rock progresszívebb irányzataival éppúgy, mint az ambienttel és más elektronikus zenei műfajokkal. 

A minimálzene legjelentősebb képviselői - közülük többen máig aktívak - egyazon korosztályból származnak: az In C című 1964-es művével sokak szerint műfajteremtő Terry Riley (1935), a fluxus-mozgalomban is érdekelt La Monte Young (1935), az észt Arvo Pärt (1935) vagy éppen Steve Reich (1936) között életkorukat tekintve legfeljebb néhány hónap a különbség.

Idén januárban a nagy generáció legfiatalabbja, a „minimalista" címkét talán legkövetkezetesebben tagadó, s magát inkább „klasszicistaként" aposztrofáló, művészete révén mégis a repetitív zene megkerülhetetlen figurái között számon tartott Philip Glass (1937) szintén betöltötte a hetvenhetedik életévét. Hajlott kora ellenére azonban ő is fáradhatatlanul és fiatalos lendülettel írja újabb és újabb műveit - immár ötven esztendeje.

Glass a hatvanas évek derekán megalkotott, első komolyabb visszhangot kiváltó darabjai óta folyamatosan kutatja az apró ritmikai alakzatok és melodikai egységek ismételgetésére, illetve kombinációira épülő, saját maga által kifejlesztett, úgynevezett addíciós technika lehetőségeit. Kísérleteinek számtalan lenyomata van: napjaink egyik legtermékenyebb mestere rengeteg szólóművet, kamaraművet, versenyművet, vonósnégyest és szimfóniát írt, majd első operájának (Einstein On The Beach, 1976) létrejöttét követően egyre gyakrabban kalandozott a színpadi műfajok (elsősorban az opera) és a filmzene világába is.

A Peabody Conservatory fuvola szakán, majd később a Steve Reichet is diákjai közt tudó Juillard School of Music zongora szakán végzett, de Chicagóban matematikai és filozófiai tanulmányokat is folytató komponistát fiatalon sokféle zenei hatás érte, de zeneszerzői fejlődését - saját bevallása szerint - más művészetek is intenzíven befolyásolták. Későbbről visszatekintve, teljes pályafutásának ismeretében talán már nem meglepő, hogy tanulóéveiből Glass a számára meghatározó zeneszerzők (például Schubert és Beethoven) mellett film- és színháztörténeti példákra hivatkozik, éppen úgy, ahogy azt az európai zenei fejlődésben mérvadó szerialista és elektronikus zenei központok (Darmstadt, Párizs, Köln) által kijelölt vonalról letérő, jellemzően John Cage örökségét folytató, amerikai kötődésű experimentális szerzők közül többen is tették.

E példák közül is kiemelkedik Jean Cocteau művészete, amely állítólag már Glass első párizsi tartózkodásakor, 1954-ben is maradandó élményt jelentett a komponista számára. Ez az élmény évtizedekkel később (1991 és 1996 között) egy olyan opera-triptichonban csúcsosodott ki, amelynek minden egyes darabját Cocteau valamely klasszikusa ihlette: a Rettenetes gyerekek  (Les Enfants Terribles) című regény, amelyet szerzője Jean-Pierre Melville-lel 1950-ben dolgozott át filmmé, az 1949-ben megfilmesített Orpheus (Orphée), és a három évvel korábbi A szépség és a szörnyeteg (La Belle et la Bête).

Az utóbbi, idén tavasszal a Művészetek Palotájában is bemutatásra kerülő opera Philip Glass egyik legkülönlegesebb műve, hiszen a zeneszerző ez esetben a filmet és annak cselekményét nem pusztán kiindulópontként használta, hanem a mozgókép maga is szerves része a kompozíciónak: az eredeti filmzene eltávolítását követően Glass lényegében új filmzenét komponált az általa nagyra tartott francia drámaíró és rendező filmjéhez. Az énekhangokra és zenekarra írott anyag nemcsak Glass kedvelői, de az experimentális zene iránt nyitott minden érdeklődő számára csemege lehet.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

„És tudod, ő Tóbiás” - mozikban a Tobi színei 

Bakony Alexa személyes, őszinte és rendkívül érzékeny dokumentumfilmje a család megtartó erejéről mesél. Középpontjában a 16 éves transznemű Tobi és támogató édesanyja, Éva kapcsolata áll, de a történet messze túlfeszíti a ráhúzott LMBTQ-perspektívát. Lebilincselő felnövéstörténetet látunk.
Könyv

Nem a kutya a hibás - Esterházy Miklós és Kovács Dóra a Lírástudók vendégei

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az adás vendége Esterházy Miklós és Kovács Dóra, akik Az új kutyád című kötetükről mesélnek.
Klasszikus

„Minél kevesebb szó hangzik el egy próbán, az annál eredményesebb”

Két fiatal zongoraművész, Balog Alexandra és Berecz Mihály lép fel a dörgicsei Landhausban, a Klassz a pARTon fesztiválon. A július 22-i koncert előtt arról kérdeztük őket, milyen együtt játszani, számít-e, hogy egy generációból valók, a közös iskola, és van-e missziója a klasszikus zenének.
Klasszikus

Zongorabillentyűzetet formázó virágkompozíció Cziffra György tiszteletére

A Cziffra György-emlékév keretében különleges virágkompozíciót készített a FŐKERT Nonprofit Zrt a Szent István Parkba.
Zenés színház

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„Remélem, a nézők is velünk énekelnek” – interjú Dolhai Attilával a Palotakoncertek kapcsán

Július 23-án és 24-én ismét megrendezik a Budavári Palotakoncert az Oroszlános Udvarban, amely idén Operettünnep címmel várja a zenés színház kedvelőit. A koncertről, a visszatérésről és a jövőbeli tervekről az est egyik szólistájával, Dolhai Attilával beszélgettünk.
Zenés színház interjú

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.
Zenés színház interjú

Minden este egy robbanás – Interjú Alföldi Róberttel

A legendás West Side Story bemutatójával zárja idei évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok. A mű, musicaltől szokatlan módon, olyan kérdéseket is feszeget, mint a bevándorlás, társadalmi különbségek, faji előítéletek és az erőszak. A most készülő produkcióról a rendezővel, Alföldi Róberttel beszélgettünk.
Zenés színház magazin

Turandot a Kőfejtőben – Ázsiai környezetet varázsoltak Szentmargitbányára (GALÉRIA)

Július 14-én tartották Puccini operájának premierjét különleges környezetben, a Szentmargitbányai Kőfejtőben.
Zenés színház interjú

"Kellő hittel, elszántsággal és felkészültséggel" - Beszélgetés Homonnay Zsolttal

Harminc éve van a pályán, és nemrég nagy szakmai elismerésben részesült. Befejezte rendezői tanulmányait, és szeptembertől már az SZFE-n tanít, ráadásul nyáron sem pihen, és lassan az újabb évadra is megkezdődik a felkészülés. Homonnay Zsolttal, a Budapesti Operettszínház művészével beszélgettünk. (X)