Zenés színház

Egy opera, amelyen legálisan sírhat – a Bohémélet újra az Erkel Színházban

Puccini világszerte legtöbbet játszott műve az Opera repertoárjában az ünnepi hagyomány része. Kevés prominensebb dátum van a magyar operatörténetben, mint 1937. május 31., a „Nádasdy Bohémélet” premierje, hiszen generációk számára jelenti ugyanazt az ikonikus pillanatot. A Bohémélet a legrégebben futó produkció a Magyar Állami Operaház történetében, nyolcvannégy év után, szinte változatlan formában látható, idén decemberben ismét, az Erkel Színházban.

A Bohémélet pesti előadásszáma ezeregyszáz felett van, s ebből több mint kilencszázszor Nádasdy Kálmán rendezését láthatta a közönség.

A zeneszerző az érzelmes dallamvilággal légies akvarellképet fest, a fiatal párizsi bohémekről szóló történet pedig felejthetetlen fenségességgel elevenedik meg a színpadi vásznon.

Oláh Gusztáv varázslatos díszletén nem fog az idő, Márk Tivadar jelmezeinek miliőjét pedig minden néző magával viszi az emberi sorsok drámaiságával.

bohemelet_foto1_csillag_pal_resize-101525.jpg

Bohémélet (Fotó/Forrás: Csillag Pál / Magyar Állami Operaház)

A négy decemberi előadás igazi csemegét ígér: Boncsér Gergely (Rodolfo) szerelmét idén az olasz lírai szoprán énekesnő, Angela Nisi (Mimì) alakítja, aki rendszeresen lép fel olyan neves operaházakban és koncerttermekben, mint a római Santa Cecilia Zeneakadémia, a palermói Teatro Massimo, a genovai Teatro Carlo Felice, a Római Operaház, a nápolyi Teatro San Carlo, a torinói Teatro Regio, a Maggio Musicale Fiorentino, a bari Teatro Petruzzelli, az esseni Aalto-Theater, a trieszti Teatro Verdi, a cagliari Teatro Lirico, és a São Pauló-i operaház.

Schaunard-t Sándor Csaba, Musettát Sáfár Orsolya, Marcellót Szegedi Csaba alakítja.

A további szerepekben Köpeczi Sándor (Colline), Rezsnyák Róbert (Benoît), Szüle Tamás (Alcindoro) és Ninh Duc Hoang Long (Parpignol) látható. Az előadásokat Kocsár Balázs vezényli.

Az idén 125 éves opera (1896. február 1-jén mutatták be a torinói Teatro Reggio Színházban Giacomo Puccini négyfelvonásosát) az Erkel Színházban öt alkalommal tekinthető meg: december 16-án, 19-én, 21-én, 23-án és 25-én.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Angela Nisi (fotó/forrás: Chiara Esposito / Magyar Állami Operaház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Egy történet, tizenhat variáció – különleges előadás a Pesti Vigadóban

Április 27-én a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő előadásán az érdeklődők egy izgalmas, egyedülálló darabot láthatnak, Tóth Péter Stílusgyakorlatok című kabaré-operája új színeket és hangulatokat csempész a színházi élmények világába.
Zenés színház hír

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.
Zenés színház gyász

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Zenés színház interjú

A maszk szabadsága – beszélgetés A cirkuszhercegnő három bonvivánjával

Hármas szereposztásban mutatta be februárban a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre nagyoperettjét, a produkció legközelebb március végén lesz látható. Az előadásban a titokzatos artista, Mister X szerepét Sándor Péter, Laki Péter és Papp Balázs formálja meg.
Zenés színház interjú

„Benne van minden, ami egy nővel megtörténhet” – interjú David Yengibarian harmonikaművésszel

A Csokonai Nemzeti Színház Magyarországon elsőként mutatta be élőzenével, kőszínházi előadásként Astor Piazzolla María de Buenos Aires című tangóoperáját. A produkcióban fellép David Yengibarian örmény harmonikaművész, aki harminc éve él és alkot Magyarországon, és aki maga is Piazzolla szerelmese.