Zenés színház

Egy pálya emlékezete – Ferruccio Furlanetto az Erkel Színházban

2019.10.09. 15:55
Megosztom
A világhírű basszus, Ferruccio Furlanetto tavasszal ünnepelte hetvenedik születésnapját. Szó sincs azonban lezárásról, helyette a jövőbe tekint, és eközben az Erkel Színházban felidézi pályája fő állomásait.

Ferruccio Furlanetto október 7-én lépett fel az Erkel Színházban.
Az alábbi interjú először az Opera Magazin 2019. őszi számában jelent meg.

Néhány éve mondta egy interjúban: „Ma minden jóval könnyebben megy, mint két évtizeddel ezelőtt. És hiszem, hogy ennek az az oka, hogy a pályámat jó huszonöt évnyi Mozarttal kezdtem.” Kik azok, akik ma leginkább megfelelnek a hangjának, az érdeklődésének, a személyiségének?

Szerencsés vagyok, mert abba a korba értem, amikor azokat a szerepeket énekelhetem, amelyeket a legjobban kedvelek: II. Fülöp királyt a Don Carlosból, Borisz Godunovot, Don Quijotét – talán ő a kedvencem –, Fiescót a Simon Boccanegrából és Thomas Becketet a Gyilkosság a székesegyházban című Pizzetti-operából. Egyébként sincs okom panaszra, mert hosszú pályám alatt azokkal a szerepekkel találkozhattam, amelyeket igazán el akartam énekelni.

Figyeli a következő generáció tehetségeit? Mit tanácsolna egy fiatal basszistának, aki olyan messzire akar jutni a pályán, mint ön?

Nemrég a szentpétervári 16. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen zsűriztem, ahol hallhattam néhány igazán kiváló hangot. Tanácsot nemigen tudok adni, mert mindegyik művésznek megvan a saját útja a sikerhez, ami nagyban múlik azon, hol tanult vagy milyen repertoárral rendelkezik. Mégis azt hiszem,

ez utóbbi segíthet igazán egy nagyívű karrier felépítésében, vagyis ha az énekes azt énekli, ami a leginkább illik hozzá.

Melyik áll önhöz közelebb: a teljes kiállítású opera-előadások vagy a dalestek? Közismert, hogy a szerepei megformálásakor erősen foglalkoztatja a karakter lélektana is, de a dalok egymásutánjában ez szinte lehetetlen küldetésnek hangzik...

Valójában mindig is operaénekesnek tartottam magam, nem pedig énekművésznek. Egy igényes operaelőadásban, a megfelelő rendező oldalán érzem magam igazán jól. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy ma az újító rendezői elképzelések nagyon megnehezítik azoknak az énekeseknek a dolgát, akiknek volt szerencséjük olyan géniuszokkal együtt dolgozni, mint Jean-Pierre Ponnelle, Giorgio Strehler, Piero Faggioni vagy Patrice Chéreau. Ugyanakkor persze a dalestek is a pálya fontos elemét képezik, mivel egészen új dimenzióval ajándékozzák meg a művészt.

Amikor legutóbb, 2016-ban Budapesten hallottuk, az orosz repertoárjából válogatott. Mivel készül az októberi, Erkel színházi fellépésére?

Különleges alkalomnak szánom: a negyvenöt éve tartó pályám lenyomatát szeretném átnyújtani. Az est elején valami teljesen újat mutatok majd, mert fontos, hogy reménykedhessünk egy új jövőben. Elhangoznak dalok Muszorgszkij A halál dalai és táncai ciklusából, mert ez a kezdetektől fogva kísér az utamon, és választottam dalokat Rahmanyinovtól is. Úgy tervezem, hogy a második részben operaáriákon keresztül jutunk el a csúcsponthoz: olyan részleteket kerestem, melyek leírják a karrieremet az első lépésektől egészen a mai napig.

Nagy öröm, hogy visszatérő vendég Budapesten. Mik a tapasztalatai a magyar közönséggel?

Valóban, rendszeresen érkeznek meghívások Magyarországról. Nagy rajongója vagyok Budapest szépségének és annak a meleg vendégszeretetnek, amivel itt fogadnak. A hallgatóság pedig remek: érzékeny és hozzáértő. Alig várom, hogy újra énekeljek nekik.

Fejléckép: Ferruccio Furlanetto (fotó: Igor Saharov)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

„Uram, a késemért jöttem!” – fülbemászó slágerek és hamisítatlan pofonok a József Attila Színház új, zenés Rejtő-vígjátékában

Készen áll egy fergeteges nyílt tengeri kalandra? Tasnádi István nagyszabású zenés cselvígjátéka, a Honolulu Star – avagy Jó éjszakát, Fülig Jimmy! leporolja Rejtő Jenő legjobb poénjait, hogy egy lendületes, látványos show-val hódítsa meg a közönséget.
Zenés színház ajánló

Igazság és hazugság a digitális korban – jön a Háry Jánoska, az Opera új gyerekelőadása

A Háry Jánoska című új produkciót szeptember 19-én mutatja be az Eiffel Műhelyházban az Opera Gyermekkara, Harangi Mária rendezésében. A főbb szerepeket Fülep Máté és Ortan Vivienne, valamint a kórusból Tanka Dániel és Braunmüller Mira alakítja.
Zenés színház ajánló

Újabb öt darabbal bővül az Egyperces operák sora

Örkény István Egyperces novellái közül ezúttal Vajda Gergely, Varga Judit, Tornyai Péter, Kákonyi Árpád, Dobos Dániel választott ki egyet-egyet, hogy zeneművet komponáljon belőlük. A bemutatóra szeptember 12-én kerül sor, az Örkény Kerten.
Zenés színház ajánló

Szép nyári nap századszor is, Csepregi Évával

Különleges jubileumhoz érkezik a Veres 1 Színház népszerű Neoton-musicalje: a Szép nyári nap századik előadását októberben, a budapesti RaM-ArT Színházban ünnepli a társulat.
Zenés színház interjú

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.