Fabio Ceresa (Fotó/Forrás: Opera Magazin)
- Milyen koncepció mentén tervezi színpadra állítani ezt a remekművet?
- Nekünk olaszoknak Az álarcosbál az anyatejjel magunkba szívott zenei útravalónk. Verdi életművén belül is egy olyan gazdag alkotásról van szó, amelyik az elejétől a végéig tele van fülbemászó dallamokkal. Kihívást is jelent, hiszen a kulturális örökségünk részét képezi, és erős előképek társulnak hozzá.
Ez az opera számomra elsősorban a halálhoz és az álmokhoz való kapcsolatot közvetíti: az életből való menekülés két állapotát, a hipnózist és a tudatmódosító szerek használatát.
Amelia a második felvonásban a mágikus füvet keresi, ami közelebb vihet a tudatalatti dimenzió felfedezéséhez.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az eredeti, Eugène Scribe által jegyzett szövegkönyv egy valós történelmi eseményen, a III. Gusztáv svéd király elleni merényleten alapul, amelyet a stockholmi operában tartott álarcosbálon követtek el. A korabeli cenzúra betiltatta ezt a változatot, így a szövegkönyv-írók, Piave és Somma áthelyezték a történetet a 17. századi Egyesült Államokba, de Verdi zenei megoldásai egyértelműen a 18. században gyökereznek.
Alkotótársaimmal arra törekszünk, hogy újraértelmezzük a felvilágosodás századának képi világát a hat különböző helyszínen játszódó történetben.
Tiziano Santi az egyik legjelentősebb díszlettervező Olaszországban, aki a festett hátterek hagyományát követi, de mai definíciókat társít a munkáihoz, míg Giuseppe Palella jelmeztervező a történelmi kosztümök újraértelmezésének fiatal mestere.
- Luca Ronconi, Peter Stein, Patrice Chéreau, Franco Zeffirelli, Jean-Pierre Ponnelle, Eimuntas Nekro š ius, azaz a legnagyobb operarendezők mellett volt asszisztens. Mit kapott tőlük útravalóul?
- A milánói Scala volt az én „egyetemem”, ahol kilenc évadot töltöttem 2006 és 2015 között. Amikor először léptem át az olasz opera fellegvárának küszöbét, a vezető színpadmester megjegyezte: a Scalában minden év három esztendővel ér fel más színházakhoz képest. Valóban, amit ott megtanultam, abból táplálkozom mindmáig.
Azontúl, hogy a világ legnevesebb rendezőivel dolgozhattam, lenyűgözött, hogy mennyi személyes élettapasztalatot vittek bele a munkáikba.
A nagy elődök, gigantikus mesterek nyomán azt a célt tűztem ki magam elé, hogy ráleljek az egyéni utamra, és a saját költői nyelvemen szólaljak meg.
Az európai operajátszás hagyományát szeretném ötvözni újszerű vizuális megoldásokkal.
- Miben áll az ön rendezői módszerének a lényege?
- Soha nem a szövegkönyvből indulok ki, hanem a zenéből: azt igyekszem képekké, hatásokká formálni, amit a hangok, dallamok indítanak el bennem. Tartalom és forma, zene és szöveg harmonizálására törekszem. Rendezőként az a dolgom, hogy az együttműködés jegyében kontrolláljam és összhangba hozzam a színpadi megoldásokat, a szólistákat, és a zenekart.
Fontos szempont, hogy az énekeseknek meghagyjam a saját személyiségük kifejezésének szabadságát.
- Szembetűnően az olasz operarepertoár képezi a fő irányvonalat a rendezéseiben a Pillangókisasszonytól a Puritánokon át az Orlando furiosóig.
- Olasz rendezőként elsősorban olasz operák színrevitelére hívnak, ami egyszerre kiváltság és béklyó. Szívesen dolgoznék Wagner vagy francia szerzők műveivel: régi vágyam megrendezni Gounod Rómeó és Júliáját, de egyelőre még sehonnan nem kaptam felkérést rá.
- Az elismerésen túl milyen szakmai hozadéka lett a Londonban nyert legjobb fiatal operarendező díjának?
- A kitüntetések leginkább személyes jutalmak, mintsem karrierlehetőségek. Rendezőként a munkáim beszélnek rólam igazán, azok hozzák a többi felkérést. Olaszország keveset tesz a fiatal tehetségek felkarolásáért. A kultúra támogatására, beleértve az operát is, a gazdasági válság óta sajnálatos módon az állam jóval kevesebb pénzt szán, mint amennyit megérdemelne, holott a zenedrámák az olasz nyelv terjesztésének egyik legfontosabb eszközei.
- Hazájában librettószerzőként is ismert. Mi szerint választ témákat?
- Többnyire Marco Tutino zeneszerzővel dolgozom együtt. A San Franciscó-i Operában mutattuk be a Moravia regénye nyomán készült Egy asszony meg a lánya című művet, februárban pedig a genovai Carlo Fenice Operában lesz a világpremierje a Nyomor és nemesség című nápolyi komédia alapján készült operánknak.
Hiszünk abban, hogy ez a természeténél fogva populáris műfaj ma éppúgy képes megszólítani a szélesebb közönséget, mint Verdi vagy Puccini idejében.
A cikk eredetileg az Opera Magazin 2018. február-márciusi számában jelent meg.
hírlevél
