Zenés színház

Elhunyt az operaénekes, aki a Ben-Hurban Jézust alakította

2020.06.08. 10:15
Ajánlom
Elhunyt Claude Heater, aki világszerte foglalkoztatott bariton és tenor volt, leghíresebb szerepében azonban nem ismertük az arcát.

Claude Heater 1927. október 25-én született Oaklandben, vallásos családban. Tizenkilenc éves korában már misszionáriusként tevékenykedett. Haditengerészként szolgált, majd Los Angelesben éneklést kezdett tanulni. 1950-ben debütált a Broadwayn, 1952-ben részt vett Bernstein Trouble in Tahiti című operájának premierjében.

ben-hur_94fa8a76-102137.jpg

Claude Heater a Ben-Hur forgatásán

Az ötvenes években fellépett Spanyolországban, Németországban, Svájcban, színpadi partnerei között volt Montserrat Caballé és Birgit Nilsson, felkeltette Herbert Von Karajan figyelmét is.

1959-ben szerepelt William Wyler 11 Oscar-díjas Ben-Hur című filmjében, amelyben Jézust alakította. A rendezői koncepció szerint soha nem lehetett látni az arcát, Wyler ugyanis úgy vélte, hogy nincs olyan emberi arc, amely a Megváltót hitelesen ábrázolhatná.

A hatvanas években Mario del Monaco és Max Lorenz tanári útmutatásával tenorrá képezte a hangját, még Trisztán szerepét is énekelte. Az operából egyébként két tévéfilm is készült a főszereplésével.

1992-ben kongresszusi képviselőjelöltként indult a választásokon, sikertelenül. 2018-ban elindult a Claude Heater Alapítvány pályakezdő operaénekesek megsegítésére.

2020. május 28-án hunyt el, 92 évesen San Franciscóban. Felesége, hat gyereke és unokái, dédunokái gyászolják. (via)

Egy magyar volt Hollywood első számú zeneszerzője

Kapcsolódó

Egy magyar volt Hollywood első számú zeneszerzője

Ben-Hur, Elbűvölve, Julius Caesar. Három Oscar-díj, tizenhat jelölés. Az ötvenes években, amikor az amerikai filmgyár ontotta a szuperprodukciókat, Rózsa Miklós volt a producerek első választása.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Könyv

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

Nem című regényével Kemény Lili nyerte el 2024-ben a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Fesztivál megnyitóján adtak át október 10-én, immáron tizedik alkalommal. A különdíjat Kovács Dominik és Kovács Viktor vehette át a Lesz majd minden című kötetéért.
Színház

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Stéger Ferenc életét bemutató kiállítás nyílik Szentendrén

A szentendrei születésű világhírű tenor énekes, Stéger Ferenc születésének bicentenáriuma alkalmából nyílik kiállítás a Ferenczy Múzeumban, október 24-én. Az ünnepelt operaénekes bejárta egész Európát, 1846–1874 között közel ötven városban megfordult.
Zenés színház interjú

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Zenés színház ajánló

Sztárénekeseket hoz Budapestre a húszéves Georg Solti Akadémia

Az elismert olaszországi bel canto nyári akadémia jelentős nemzetközi karriert építő egykori növendékei közül Aigul Akhmetshina, Freddie De Tommaso, Hera Hyesang Park és Paul Grant lép fel október 20-án a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház hír

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Zenés színház interjú

Vágó Zsuzsi: „Az egész nézőteret be kell kebeleznem”

Vágó Zsuzsi eljátszotta a musicalirodalom legnagyobb hősnőit, köztük Júliát és Scarlett O’Harát, a Miss Saigon Kimjét, az Abigél Vitay Georgináját és a Rebecca Énjét. Ikerlányai születése után idén tavasszal, a Carmen Jósnőjeként tért vissza a Budapesti Operettszínházba.