Zenés színház

Elhunyt Békés András Kossuth-díjas rendező

2015.09.18. 14:57
Ajánlom
Életének 89. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után szeptember 18-án hajnalban elhunyt Békés András Kossuth-díjas rendező, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze.

Békés Andrást az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Békés András

Békés András

Debrecenben született 1927. március 23-án. A Színművészeti Főiskolán 1949-ben végzett, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1951 és 1955 között a kecskeméti Katona József Színház főrendezője, 1955 és 1960 között az Ifjúsági, a József Attila és a Szegedi Nemzeti Színház tagja, 1958-tól a Színművészeti Főiskola tanára.1960-tól az Operaház rendezője, 1987-től 1990-ig főrendezője, később címzetes főrendezője. Az 1990-es években a Zeneakadémia opera tanszakát is vezette. Csak az Operaháznak mintegy ötven produkciót rendezett, televíziós alkotásai között több operafilmet is jegyez.

Békés András professor emeritus volt, munkásságát számos szakmai elismeréssel díjazták. Érdemes és kiváló művész kitüntetései után a Kossuth-díjat 1995-ben kapta meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Vizuál

„A komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.
Vizuál

Rekordot dönthet Banksy a képviselőket majomként ábrázoló festménnyel

A híres-hírhedt street artist Devolved Parliament című képét, amelyet a Sotheby’s aukciósházban árvereznek el, 2-2,5 millió dollárra becsülik.
Plusz

Ez a 9 éves autista kisfiú fél a hangos zajoktól, de gyönyörűen énekli a Hallelujah-t

A 9 éves Justin Kiely-May videóját azután kapta fel az internet, hogy tökéletesen tisztán elénekelte Leonard Cohen ‘Hallelujah’ című dalát.
Vizuál

Viselnéd ezeket az ékszereket?

Idén szeptemberben ötödik alkalommal rendezik meg a kortárs ékszereket bemutató programsorozat, az Ékszerek Éjszakája, ahol hazai és külföldi ékszertervezők alkotásaival is találkozhatnak az érdeklődők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház baba

Csecsemőknek szól Philipp Györgyék új előadása a Kolibriben

Már az anyaméhben vannak zenei élményeink, s ezekre első éveinkben még emlékezhetünk. Ez az EXtra-INtra című előadás alapgondolata, amit szeptember 24-én mutatnak be a Kolibri Színházban.
Zenés színház ajánló

Így ünnepli 50. születésnapját László Boldizsár

Nagyszabású koncerttel ünnepli 50. születésnapját László Boldizsár. A Cotton Club Singers egykori tagja, aki azóta operaénekes, 2020. január 6-án számos vendéggel lép fel a fővárosi Erkel Színházban.
Zenés színház cinefest

Pavarotti özvegye Miskolcra jön a férjéről szóló film díszbemutatójára

Luciano Pavarotti özvegye, Nicoletta Mantovani is ellátogat az Oscar-díjas Ron Howard, Pavarottiról készült dokumentumfilmjének gálájára a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra.
Zenés színház opera

Puccini-bemutató készül Szegeden

Október 11-től láthatja a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban Giacomo Puccini két egyfelvonásosát, A köpenyt és a Gianni Schicchit Göttinger Pál rendezésében.
Zenés színház magazin

Tel-Avivban vendégeskedett a Menyasszonytánc

A Budapesti Operettszínház 2006-ban bemutatott klezmer-operettjét két alkalommal is láthatta a közönség az Izraeli Magyar Kulturális Évad részeként szeptember 12-én és 13-án.