Zenés színház

Elhunyt Berczelly István

2024.08.21. 16:40
Ajánlom
A Kossuth- és Liszt-díjas érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mesterművésze, az operairodalom számos basszbariton szerepének előadója nyolcvanöt éves volt.

Berczelly István 1938-ban született Budapesten. Énektanulmányait Feleki Rezső, Jámbor László és Szabó Miklós irányítása alatt végezte. 1965-től a debreceni Csokonai Színház tagja, ahol első jelentős szerepe Don Giovanni volt. Az Operaházban 1968-ban Valentinként mutatkozott be mint vendég, két évvel később lett a színház tagja. Noha 2000-ben nyugdíjba ment, 2016-ig még fellépett az intézményben. Hosszú és Magyarországra fókuszált karrierje során kezdetben lírai és Verdi-baritonszerepeket énekelt, majd ahogy hangja változni kezdett, Faragó András örököseként

fokozatosan vette birtokba a basszbariton, sőt esetenként a mély basszus szerepkört is, s vált generációjának egyik legjelesebb Wagner-interpretátorává.

Legfontosabb alakításai közé tartozott Luna gróf (A trubadúr), Renato (Az álarcosbál), Zakariás (Nabucco), Főinkvizítor (Don Carlos), Hermann (Tannhäuser), Wotan (A nibelung gyűrűje), Hans Sachs és Pogner (A nürnbergi mesterdalnokok), A kékszakállú herceg (A kékszakállú herceg vára) és Háry János szerepe.

Berczelly István nagyívű pályája során számos elismerésben részesült. A legnagyobb állami kitüntetések mellett átvehette a Bartók–Pásztory-díjat, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, a Székely Mihály- és Oláh Gusztáv-emlékplakettet, a Melis György-díjat és a Sudlik Mária-emlékdíjat, valamint beválasztották a Halhatatlanok Társulatába is.

Berczelly István egészen a nyolcvanas évei kezdetéig aktív volt, még azután is közreműködött koncerteken, hogy megvált az operaszínpadtól. Visszavonulásáról egy interjúban így vallott: „Nagy terveket már nem szövögetek. Nyolcvankét éves vagyok, ebből ötvennégyet végigénekeltem, elég volt.

Ennyi évesen már ne énekeljen az ember, pedig hangom talán még lenne... Nem akarom lerontani, amit eddig felépítettem.

[...] Néha azt kérem az esti imámban, hogy már ne legyen hangom, mert akkor nem sajnálnám, hogy nem énekelek. Talán egy szerep van még, amit megpróbálnék... Az Inkvizítor a Don Carlosból. Őt Torquemadáról mintázták, a darab szerint ő egy vénember. Na, azt elénekelném... a régi rendezésben, Forray díszleteivel, Márk Tivadar jelmezeiben.”

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Berczelly István (forrás: OPERA Archívuma)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Zenés színház

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Plusz

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.
Vizuál

KÉP-regény: Holdvadászat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért telt csaknem húsz évbe, hogy elkészítse ezt a különleges balatoni felvételt a Holdról.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.
Zenés színház ajánló

Bel canto mesterműben énekel Kolonits Klára

Kolonits Klára, Balga Gabriella és Juraj Hollý főszereplésével, Rajna Martin vezényletével és Szabó Máté rendezésében először készül teljes értékű színpadi produkció Donizetti Stuart Mária című operájából Magyarországon.
Zenés színház gyász

Elhunyt Pierre Audi operarendező

A libanoni származású művészt, akinek nevéhez többek között Kurtág György A játszma vége című operájának ősbemutatója fűződött, váratlanul érte a halál május 3-án, hatvanhét éves korában.