Zenés színház

Elhunyt Hans Neuenfels rendező

2022.02.08. 13:20
Ajánlom
Az egyik legjelentősebb német operarendező, a legendás bayreuthi Lohengrin-előadások színpadra állítója 80 éves volt.

Neuenfels fiatalkorában próza- és versírással is próbálkozott, majd a színház felé fordult. Előbb Essenben, majd Bécsben tanult színészetet és rendezést, rendezőként már a ’60-as évektől foglalkoztatták. Számos helyen megfordult: Heidelbergben, Darmstadtban, Baselben, Cologne-ban, a stuttgarti Staatstheaterben és a frankfurti Schauspielben is dolgozott, az 1980-as évek végén a berlini Freie Volksbühne intendánsa volt.

Az opera világában főként Verdi- és Mozart-rendezéseivel vált ismerté, legendás Lohengrin-rendezése után, melyet a bayreuthi Richard Wagner Fesztiválon mutattak be, a legnagyobbak között tartották számon.

A fesztivál intendánsa, Markus Hinterhäuser később úgy nyilatkozott: „a kultúra világának egyik legjelentősebb és legeredetibb főszereplője”. Neuenfels ugyanakkor rendkívül ellentmondásos személyiség volt, 2001-es Denevér-előadása botrányt okozott Salzburgban.

Ellentmondásos személye ellenére Neuenfels munkássága évtizedeken keresztül határozta meg a német színházi világ alakulását, többször az év operarendezőjének választották, 2016-ban pedig átvehette a Faust német színházi díjat.

Filmkészítéssel is foglalkozott, olyan költők életét vitte vászonra, mint Heinrich von Kleist vagy Robert Musil.

Hans Neuenfels február 6-án, vasárnap hunyt el Berlinben.

Fejléckép: Hans Neuenfels (fotó: Oliver Mark / Wikipédia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Látványos koncerttel mutatkozik be az Erkel Színház

Az újonnan alakult intézmény hagyományos sajtótájékoztató helyett látványos eseménnyel ismerteti meg közönségével a 2025/26-os évad részleteit. A színház hivatalosan is bejelentette az első öt művészt, akik már május 2-án is színpadra lépnek.
Zenés színház ajánló

Folytatódik Rozsda lovag története a Budapesti Operettszínházban

Javában zajlanak Jörg Hilbert–Felix Janosa Rozsda lovag és a kísértet című családi musicaljének próbái a Budapesti Operettszínházban. A május 18-án vasárnap 11 órától látható előadás Bozsik Yvette Kossuth-díjas színházi alkotó rendezésében kerül színre.
Zenés színház kritika

15 sor klasszikus: Armida

„Bár nem minden drágakő ragyog azonnal teljes pompájában még csiszolatlanul és földdel borítva, izgalmas feladat idejekorán felfedezni a legértékesebbeket.” A következő rövid írás a Zeneakadémia és a Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola növendékeinek közös előadásáról szól. 15 sor klasszikus.
Zenés színház ajánló

Ősbemutatóval búcsúzik az Operabeavató

A tizenhét éve tartó sorozat utolsó részében láthatják az érdeklődők 7 és fél halál címmel azt az új vígoperát, amelynek létrejöttében a közönség is részt vett. A premier előtt a szervezők két különleges eseményt is szerveznek támogatóik számára.
Zenés színház hír

Ralph Fiennes első operarendezésére készül

A világhírű színművész Csajkovszkij Anyeginjét állítja színre a Párizsi Nemzeti Operában, az előadás 2026 januárjában és februárban lesz látható a Palais Garnier-ben.