Zenés színház

Elhunyt Kovács Zsuzsa

2020.03.27. 17:30
Ajánlom
A művészt hosszas betegség után pénteken érte a halál, temetéséről később intézkednek.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 75. évében elhunyt Kovács Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő - tudatta a közönséggel a Budapesti Operettszínház. 

 

Kovács Zsuzsa 1945. április 19-én született Pécsett, a Szegedi Balettiskolában végzett zongora és ének szakon. 1960-ban a debreceni Csokonai Színház tánckarához szerződött, majd két év múlva a Szegedi Nemzeti Színház balettkarának tagja lett. A Szegedi Nemzeti Színházban kezdte színészi pályáját 1963 és 1968 között, majd 1968-ban a Budapesti Operettszínház társulatához szerződött, amelynek azóta tagja volt, játszott operett- és musicalfőszerepeket egyaránt. A társulat művészeként bejárhatta az egész világot.

Az operettirodalom szinte valamennyi szubrett szerepét megkapta, emellett számos musicalben is láthatta a közönség. Több színházban játszott vendégként, a színészet mellett rendezői feladatokat is vállalt a Ruttkai Éva Színház társulatában és vidéki színházaknál is.

Játszott többek között a My Fair Lady (Eliza), a Csárdáskirálynő (Stázi, Cecília), a Marica grófnő (Liza, Bozsena), a Mágnás Miska (Marcsa), a Chicago (Roxie), az Ének az esőben (Lina), a Hegedűs a háztetőn (Hodel), A muzsika hangja (Elza) és a Menyasszonytánc (Blanka) című előadásban.

Az országos ismeretséget a televízió hozta meg számára, ahol számos kabaréjelenetben, zenés-táncos műsorban kapott feladatot, emellett szinkronszínészi munkája is emlékezetes a közönség számára.

Első férje Szörényi Levente zeneszerző volt, közös gyermekük Szörényi Örs is zenével foglalkozik.

Kovács Zsuzsa a Jászai-díjat 1980-ban kapta meg, 2009-ben Kálmán Imre-emlékplakett Siófokon, 2010-ben, színpadra lépésének 50. évfordulója alkalmából életműdíjat vehetett át az Operettszínházban, míg 2017-ben Hódmezővásárhelyen Bessenyei Ferenc-díjat kapott munkásságáért. Kovács Zsuzsa művésznőt az Operettszínház saját halottjának tekinti.
 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A világ alulnézetből – Interjú Vásáry Tamással

Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
Könyv

Tízezer ingyenes Borbély Szilárd-kötetet vehetnek át a diákok

A 2014-ben elhunyt művész hatvanadik születésnapjára készült válogatáskötetet szeptember 28-tól vehetik át az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők. 
Klasszikus

„A természetem részévé vált a hangszerem” – Botvay Károly gordonkaművész a soproni öntevékeny polgári világról, a megsérült csellóról és az ismétlődő frázisokról

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Botvay Károly Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk.
Zenés színház

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Klasszikus

Három korszak, három művész, három hangszer – a Trio Energico kamaraestje a Zeneakadémián

Szeptember 27-én a Solti Teremben ad koncertet a Trio Energico, a három fiatal kamaramuzsikus a bécsi klasszicizmus és a romantika korának alapdarabjai mellett egy fájdalmasan szép modern alkotást is játszik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Zenés színház ajánló

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Zenés színház ajánló

A kard vagy a toll szolgálja jobban a hazát? – Koncerthangulatú előadáson elevenedik meg Petőfi Sándor és Szendrey Júlia élete

A szabadakarat>>>> című pop-up produkció alkotói arra tesznek kísérletet, hogy kiterjesszék a magyar zenés színház műfaji kereteit.
Zenés színház gyász

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Zenés színház hír

Kínában is látható Mundruczó Kornél Lohengrin-rendezése

A Bajor Állami Operaházban bemutatott produkció két este kerül színre a Sanghaji Operában. A darab főszerepeiben neves Wagner-énekesek működnek közre.