Zenés színház

Elhunyt Lippai László

2022.02.23. 10:20
Ajánlom
A színművészt hosszú, súlyos betegség után, 62 éves korában érte a halál – tudatta a Madách Színház.

Lippai László 1959. december 28-án született Budapesten, 1985-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A főiskola elvégzése után a Madách Színházhoz szerződött, majd 1990-től szabadúszó lett. Megfordult többek között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Játékszínben, a Musical Színházban és a Piccolo Színházban is.

Száznál is több színházi szerepe közül kiemelkedett a József és a színes szélesvásznú álomkabát címszerepe, a Cabaret Konferansziéja, a Chicago Mary Sunshine-ja, Az Operaház Fantomja Monsieur Andréja vagy a Producerek Carmen Ghiája.

Olyan klasszikus magyar drámákban is láthatta a közönség, mint például Az ember tragédiája, A néma levente, az Énekes madár vagy a Beszterce ostroma.

A színház mellett a vásznon is találkozhattak vele a nézők, például a Vademberekben, a Hatásvadászokban, a Te rongyos életben és a Hamis a babában. Emellett tévéfilmekben is szívesen vállalt szerepet, többek között olyan kultikus alkotásokban, mint az Angyalbőrben vagy a Kisváros.

Az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínészként filmekben és sorozatokban egyaránt hallható volt, valamint ő kölcsönözte Son Goku hangját a ’80-90-es évek kultikus anime-sorozatában, a Dragon Ballban.

Munkája mellett szenvedélyes foci- és teniszrajongó volt, A Vasas öregfiúk és a Színészválogatott csapatának tagjaként számos elismerést szerzett, de kipróbálta a golfot, az autóversenyzést, a futást és a a strandröplabdát is.

Lippai Lászlót a Madách Színház saját halottjának tekinti.

Fejléckép: Lippai László (fotó: Jardek Szabina / Madách Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Zenés színház hír

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Zenés színház ajánló

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Zenés színház ajánló

A kard vagy a toll szolgálja jobban a hazát? – Koncerthangulatú előadáson elevenedik meg Petőfi Sándor és Szendrey Júlia élete

A szabadakarat>>>> című pop-up produkció alkotói arra tesznek kísérletet, hogy kiterjesszék a magyar zenés színház műfaji kereteit.
Zenés színház gyász

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.