Zenés színház

Elhunyt Magasházy István

2014.12.21. 20:56
Ajánlom
Elhunyt Magasházy István színművész, az Operettszínház társulatának tagja.

Magasházy István színművész életének 67. évében rövid, súlyos betegség után december 19-én hunyt el. A színész 1948. május 20-án született. 1969-től az Állami Déryné Színházban játszott, operatanulmányait 1970-ben fejezte be. 1975-től haláláig az operettszínház társulatának tagja volt.

Novemberben még színpadra állt a teátrum két nagysikerű előadásában, a Csókos asszony tűzoltó- és a Cirkuszhercegnő komornyikszerepében. Az Operettszínház közleménye szerint "soha nem főszerepeket alakított, a szó klasszikus értelmében vett igazi epizodista volt. Nem vágyott többre, alázattal, mélységes tisztelettel és szeretettel szolgálta a számára oly szent színházat". Művészi munkája elismeréseként néhány nappal ezelőtt vehette át a Gobbi Hilda által alapított epizodistákat jutalmazó szakmai elismerést, az Aase-díjat.

A Budapesti Operettszínház Magasházy Istvánt saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Zenés színház

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.
Zenés színház

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház hír

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.
Zenés színház ajánló

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.
Zenés színház interjú

„Remélem, a nézők is velünk énekelnek” – interjú Dolhai Attilával a Palotakoncertek kapcsán

Július 23-án és 24-én ismét megrendezik a Budavári Palotakoncertet az Oroszlános Udvarban, amely idén Operettünnep címmel várja a zenés színház kedvelőit. A koncertről, a visszatérésről és a jövőbeli tervekről az est egyik szólistájával, Dolhai Attilával beszélgettünk.
Zenés színház interjú

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.