Marcello Giordani ebéd után lett rosszul az otthonában, Monte Tauróban. A mentők sikertelenül kísérelték meg újraélesztését. Felesége és két gyermeke gyászolja.
Az énekes 1963. január 25-én született az olaszországi Augustában. 19 évesen otthagyta banki állását és Nino Cartánál tanult énekelni.
1986-ban debütált az operaszínpadon Verdi Rigolettójának Mantovai hercegeként a spoletói Festival dei Due Mondin.
Hamarosan a milánói Scalában mutatkozhatott be a Bohémélet Rodolfójának szerepét. A Metropolitan Opera társulatával 1993-ban énekelt először a Szerelmi bájitalban Nemorino szerepében az operaház híres szabadtéri előadásainak egyikében. Végül a Met színpadára 1995-ben jutott el, ahol ismét Rodolfót énekelte. Az operaház 241 előadásában jelent meg olyan szerzők műveinek színpadi adaptációiban, mint Puccini, Verdi, Massenet, Bizet, Berlioz, vagy Zandonai. A társulat élőben közvetített előadásain –, melyek itthon az Uránia Filmszínházban láthatóak – nyolc alkalommal vett részt. Giordani énekelt a Benvenuto Cellini és A kalóz bemutatásán a Metben.
1994-ben a hangját érintő problémákkal küzdött, Bill Schuman New York-i instruktorral dolgozott a megoldásán, de nem mondta le a fellépéseit. Karrierje során olyan rangos színpadokon énekelt, mint a brit Királyi Opera, a Zürichi Operaház, a bécsi és a párizsi opera, a barcelonai Liceu, a Deutsche Oper Berlin, a firenzei Maggio Musicale, a római Teatro dell’Opera, az Arena di Verona, a Verbier Festival, és a Torre del Lago-i Puccini Fesztivál.
Olyan jelentős karmesterekkel dolgozott együtt, mint James Levine, Zubin Mehta, Antonio Pappano és Solti György.
2008-ban az Olimpia megnyitóján lépett fel, ugyanebben az évben kinevezték művészeti vezetőnek a Città della Notte zenei rendezvényen. 2010-ben létrehozta a nevét viselő Marcello Giordani Alapítványt, hogy segítse a karrierjük elején álló fiatal énekeseket, 2011-től kezdve pedig évente megrendezik a Marcello Giordani énekversenyt.
Számos felvétel is őrzi a hangját, többek közt A végzet hatalma, a Simon Boccanegra, a Manon Lescaut, a Pillangókisasszony, A Nyugat lánya és a Bohémélet DVD-in.
A budapesti közönség is számos előadásban láthatta az énekest, első alkalommal még fiatal tenorként: 1988-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon lépett fel, Don Carlos szerepében debütálva Giuseppe Verdi hasonló című operájában. 2009-ban vendégszerepelt újra Magyarországon, a Magyar Állami Operaházban, ahol Kalaf szerepét énekelte Puccini Turandotjában. Giordani 2011-ben Pécsen, ugyanazon év szeptemberében a budapesti Müpában, 2016. január 1-jén Mága Zoltán újévi koncertjének, ugyanabban az évben újra az Operaházban. Legutóbb idén májusban des Grieux szerepét énekelte az Operaházban bemutatott Manon Lescaut-ban.
(via operawire.com)