Zenés színház

Elhunyt Marvin Hamlisch

2012.08.18. 09:20
Ajánlom
A 2012. augusztus 6-án elhunyt zeneszerző-karmesterre emlékezünk.

Marvin Hamlisch 1944. június 2-án született. Azon kevesek közé tartozott, akiket Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díjjal is elismertek, emellett Pulitzer- és Golden Globe-díjakkal is rendelkezett. Karmesterként több amerikai szimfonikus zenekarral dolgozott, több úgynevezett "pops" koncerten vezényelt, ahol népszerű, nem feltétlenül komolyzenei darabokat nagyzenekai átiratban játszottak.

Csodagyereknek tartották, már ötévesen kiválóan zongorázott, a Juilliard School of Music előkészítőjébe pedig alig hétévesen vették fel. Első munkája a Funny Girlhöz kapcsolódik: a Barbra Streisand főszereplésével készült produkció korrepetitoraként dolgozott.

Az úszó emberhez komponált először zenét 1968-ban, majd következett a Fogd a pénzt és fuss! című Woody Allen-mozi, és az olyan filmek, mint az Ilyenek voltunk, A nagy balhé, a Kém, aki szeretett engem, a Sophie választása, az Átlagemberek, a Romantikus komédia, a Shirley Valentine, a Krumplirózsa vagy Az informátor!.

Dolgozott Groucho Marxszal, megírta a Kapj el, a Chorus Line, a Jövőre veled ugyanitt című musicaleket - ezekből film is készült -, halála előtt pedig a Szórakozott professzor zenés színpadi változatát komponálta.

Marvin Hamlisch a musical és a Broadway történetében betöltött fontosságát mi sem példázza jobban, mint az a tény, hogy augusztus 8-án este 8 órakor New York színházi negyedének fényei egy percre kihúnytak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„A mi generációnk nem kapható a gyűlölködésre” – A 30 év alatti színművészek levele az Országgyűléshez

A december 9-én a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért meghirdetett tüntetésen Sodró Eliza, a Radnóti Színház művésze olvasta fel 111 harminc év alatti színművész levelét az Országgyűléshez.
Színház

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

Szégyen, Hamlet, A bajnok, Az ember tragédiája – többek között ezeket a produkciókat ajánlották azok a színházi alkotók, akiket a december 9-i tüntetésen kérdeztünk meg arról, mire hívnák el a politikai döntéshozókat.
Klasszikus

Itt követheti élőben Martha Argerich koncertjét, ha már nem kapott jegyet!

December 12-én este fél 8-kor a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel Martha Argerich. A hangverseny teltházas, de a Medici TV közvetíti. Mutatjuk, hol.
Színház

Megszavazta a Parlament az új színháztörvényt

115 igen szavazattal elfogadta az Országgyűlés a kulturális törvénycsomagról szóló törvényjavaslatot, amely miatt hétfőn ezrek tüntettek a Madách téren.
Vizuál

Tíz új európai filmet kínál az ArteKino Filmfesztivál az interneten

December 31-ig tart az ArteKino Filmfesztivál, amely tíz új európai filmhez biztosít ingyenes, online hozzáférést. A filmbarátok kényeztetésére minden filmet magyar felirattal láttak el, sőt rendezői nyilatkozatot, szinopszist és filmajánlót is mellékeltek hozzájuk. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház vicces

Kiderült, mit gondol a Metropolitan Opera főigazgatója az énekesekről

Tizenhárom éve áll a New York-i operaház élén, Peter Gelb mindennel találkozott már.
Zenés színház hír

Először van női zeneigazgatója a San Franciscó-i Operának

Kim Eun Sun dél-koreai karmestert nevezték ki a San Franciscó-i Opera zeneigazgatójának. Az operaház történetében először tölti be nő ezt a posztot az intézményben.
Zenés színház musical

Látványos musical született Nikola Tesláról

Februárban mutatják be a RaM Colosseumban a Nikola Tesla – Végtelen energia című új musicalt. A kétfelvonásos, rendkívül látványos zenés darab segít felfedezni és új oldaláról megismerni a közismert név – Nikola Tesla – mögött rejtőző zsenit, életének rejtélyeit.
Zenés színház opera

Minden, amit az Operaház új évadáról tudni akar

19 premier, köztük két ős- és három magyarországi bemutató is szerepel a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja elnevezésű tematikus évadában.
Zenés színház gyász

100 éves korában meghalt a bariton, aki öt koncentrációs tábort élt túl

Énekelt Callasszal, Pavarottival, de a lágerekben is a zene tartotta benne a lelket. Eno Mucchiutti 100 éves volt.