Zenés színház

Elhunyt Mednyánszky Ági

2015.07.08. 08:20
Ajánlom
A Bársony Rózsi-emlékgyűrűvel és Gobbi Hilda-díjjal kitüntetett színésznő, a magyar operettjátszás kiemelkedő alakja 88 éves volt.

Mednyánszky Ági 1927-ben született Bécsben, 1933-tól az Operaházban volt balettnövendék. Pályáját táncosként kezdte a Kamara Varietében és a Moulin Rouge-ban, majd 1943-tól az Erzsébetvárosi Színházban és a Magyar Színházban kezdett prózai szerepeket alakítani. 1945 és 1949 között a Művész Színház, 1950-től 1958-ig pedig a Vígszínház színésze volt.

Már ekkoriban rendszeresen vendégszerepelt a Fővárosi Operettszínházban, amelynek először 1958-ban tagja, 1992-ben pedig örökös tagja lett, főként szubrettszerepeket formált meg. Emellett számos filmben tűnt fel, szinkronszínészként is dolgozott, valamint évtizedeken keresztül szerepelt a Magyar Rádió hangjátékaiban, többek között a Szabó családban.

Legutóbb a Menyasszonytáncban, a Lili bárónőben, a Sweet Charityben és a Funny Girlben nyújtott emlékezetes alakítást a Nagymező utcában. Életművéért 2002-ben Gobbi Hilda-díjjal jutalmazták.

Mednyánszky Ágit a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Jazz/World

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Negyven százalékkal csökkenti kórusa létszámát a Bayreuthi Ünnepi Játékok

A neves Wagner-fesztivál anyagi nehézségekkel indokolta, hogy százharmincnégy fős énekkarát mindössze nyolcvan főre csökkenti. A Német Opera- és Táncegyüttesek Szövetsége azt javasolta az Ünnepi Játékok vezetőségének, fontolják meg a döntést.
Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.
Zenés színház interjú

„A művészet mindig arra késztet, hogy változtassunk a nézőpontunkon” – interjú Stefan Herheim operarendezővel

Stefan Herheim, napjaink egyik legelismertebb rendezője, az elmúlt évad óta Bécs „második operaházának” a MusikTheater an der Wiennek az igazgatója. Händel Theodorájából kiindulva vallásról, intézményesülésről és az operai önreflexióról beszélgettünk vele.
Zenés színház kritika

Megváltástörténet a kávézóban – Händel Theodorája a MusikTheater an der Wienben

Öt ember egy kávéházban – öt történet arról, mi történhet, ha az embert megérinti a természetfeletti. Händel Theodorája nem is játszódhatott volna térben és időben közelebb a közönségéhez, mint ahogyan a bécsi MusikTheater an der Wienben színre kerül.