Zenés színház

Elhunyt Miklós Tibor

2013.09.09. 11:41
Ajánlom
Váratlanul elhunyt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító, a Rock Színház alapítója és igazgatója, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete (MZE) elnökségi tagja. A hatvanhat éves alkotót szeptember 7-én este érte a halál - közölte Hollós Máté, az MZE elnöke.

Miklós Tibor a Generál együttes szövegírójaként tűnt fel, nevéhez fűződik a hazai rock-opera megteremtése és csaknem valamennyi jelentős alkotásának librettója, így például a Sztárcsinálók, A krónikás, a Légy jó mindhalálig, az Anna Karenina, a Kiálts a szeretetért!, a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai című mesejáték, valamint egy néhány hete bemutatott, Beatles-dalokból összeállított musical szövegkönyve is.

Ő fordította a Jézus Krisztus szupersztárt, az Evitát, a Hairt, A nyomorultakat, a Miss Saigont, a Fame-et. Olyan slágerek fűződnek nevéhez, mint a Különös szilveszter, a Boldogság, gyere haza és az Álmodj, királylány. Emellett egy egyedülálló forrásmunkának számító, a világ teljes musicaltermését bemutató lexikont is összeállított Musical címmel.

Munkásságát Huszka Jenő-díjjal, Artisjus Életmű-díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és Nádasdy Kálmán-díjjal ismerték el. Temetéséről később intézkednek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Klasszikus

Ez volt az év koncertje 2025-ben

Amilyen színes volt az elmúlt év, olyan változatosnak bizonyultak olvasóink kedvencei: sztárzenekar hangversenye világhírű szólistával, tehetséges fiatalok kamarakoncertje és vidéki fesztivál előadása is szerepel az élbolyban.
Klasszikus

Visszatérő világhírű szólista lép fel a Concerto Budapesttel

Két év után ismét Augustin Hadelich Grammy-díjas hegedűművész, a Yale School of Music tanára lesz a Concerto Budapest vendége az együttes két januári koncertjén.
Vizuál

Enyedi Ildikó: „A legtöbb fa eléggé introvertált, egyik sem túl szószártyár”

Enyedi Ildikó új filmjében arra mutat rá, miért fontos megbékélni azzal a felismeréssel, hogy a világot sohasem fogjuk tudni hiánytalanul megérteni. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt magyar rendezőt legújabb alkotása, a Csendes barát kapcsán kérdeztük.
Színház

Karácsony Gergely: „Amíg csak a saját sérelmeinkből indulunk ki, elbeszélünk egymás mellett”

A Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház január 16-án koprodukcióban mutatja be a Kőszegi Vár Lovagtermében A fiú című előadást. Az előadás főszereplőjét, Karácsony Gergelyt kérdeztük, akinek nem ez az első találkozása a szerző, Florian Zeller világával.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Freddie De Tommaso: „Édesapám olasz éttermében mindig opera szólt”

Január 25-én a Magyar Állami Operaházban hallhatjuk napjaink egyik legnépszerűbb tenorját, az angol-olasz Freddie De Tommasót. Rövid telefonbeszélgetésünk során az olasz dalok varázsáról, a Solti Akadémiáról és egy új szerepről is kérdeztük.
Zenés színház kritika

Gottfried, a fekete hattyú

A Magyar Állami Operaház nagy sikerű premierje, a Lohengrin a közkedvelt steampunk stílusban került színre, két nagyon különböző, egy nemzetközi és egy magyar szereposztásban.
Zenés színház interjú

Kreatív konvergenciák – Gyöngyösi Levente az István, a király átdolgozásáról

Az év utolsó napján tér vissza az Andrássy úti palota színpadára az István, a király című ikonikus rockopera Gyöngyösi Levente által jegyzett szimfonikus áthangszerelése, amely az OPERA Szent István 2025 elnevezésű programsorozatának egyik alappillére.
Zenés színház hír

Életműdíjat vehetett át Kállay Bori a trieszti Nemzetközi Operettfesztiválon

Az érdemes művészt Európa legnagyobb operettfesztiválján díjazták december 26-án, Triesztben, a Politeama Rosetti Színházban.
Zenés színház videó

Karácsonykor mindenki együtt muzsikál – itt a Magyar Állami Operaház ünnepi kisfilmje

Az intézmény hagyományosan minden évben egy rövid zenés filmmel is segíti az ünnepi hangolódást. Az idei videóban az ének- és zenekar tagjai kaptak főszerepet.