Zenés színház

Elhunyt Otto Fritz

2012.03.02. 20:31
Ajánlom
Életének 96. évében érte a halál a Bécsi Volksoper egykori igazgatóhelyettesét, a bécsi Konzervatórium opera osztályának vezető tanárát.

Otto Fritz Bécsben született 1916. február 20-án. A gimnázium után a Konzervatórium hegedű szakára iratkozott be. A bécsi egyetemen színházművészeti tanulmányokat folytatott. 1948-tól a bécsi állami színházak társulásánál dolgozott, 1954-től különböző vezető posztokat töltött be a Volksoperben. Orff A Hold című művét, Strauss Egy éj Velencében című operettjét, Mozart A varázsfuvola és Offenbach Hoffmann meséi című operáját vitte színre. Az énekesek, zenészek körében közszeretetnek örvendő mester rendezett operettet és operaprodukciókat a mörbischi (Fertőmeggyes)tószínpadon, Zürichben, a Theater an der Wienben, a Raimundtheaterben, Varsóban, Athénben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hatalmas előrelépés a zenekarnak: a Mezzo TV sugározza a Concerto Budapest koncertfilmjét

Több hónapos munka eredménye, hogy a zenekar saját gyártású koncertfilmmel mutatkozhat be a Mezzo TV műsorán. A filmet, amelyet Szabó Stein Imre rendezett, a magyar közönség is láthatja az interneten. Kulisszatitkokról a vezető rendezőt kérdeztük.
Vizuál

Csúnya varázs - Budapesti fényképek az 1930-as években

Az éjszakai fényképezés és a „varázsosítás” összefüggése - erről ír a FényképTár mai részében Tomsics Emőke, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történész-muzeológusa.
Vizuál

A festő, akinek lakását és öltözködését is utánozták a bécsiek

Tökéletesen megtestesítette a romantikus művész ideálját tehetségével és fényűző életmódjával, pedig állítólag hihetetlenül félénk volt. Hans Makart művészete a szecesszió előfutára lett, Gustav Klimt rajongott a munkáiért.
Klasszikus

A budapestieknek szerenádozik a Fesztiválzenekar

Több mint 200 lakóházba látogatnak el a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi júniusban Budapesten. Ingyenes szerenáddal készülnek a fővárosiaknak, mert hisznek benne, hogy a járvány idején is szükség van zenére. Nyissák ki az ajtókat, ablakokat, és engedjék be otthonaikba az élő muzsikát!
Klasszikus

Szavazzon, kié legyen az Óbudai Danubia Zenekar Arany Karantén Díja!

Az Óbudai Danubia Zenekar vezetése ezzel a díjjal szeretné meghálálni a zenekar muzsikusainak kitartó munkáját, kreativitását a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Kihirdették az István, a király iskolába megy program győzteseit

A szereposztás kihirdetésével lezárult a Kárpát-medence magyar ajkú általános iskolásai számára elindított István, a király iskolába megy program versenyszakasza. A klasszikussá érett rockoperára épülő össznemzeti identitáserősítő program ezzel újabb állomásához érkezett: a kiválasztott külhoni és anyaországi kisdiákok részvételével hamarosan elkezdődhetnek az előkészületek, hogy nagyszabású premieren mutassák be a közönségnek az István, a király immár harmadik generációs változatát.
Zenés színház ajánló

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Zenés színház hír

Augusztus 20-án mutatja be a Bánk bánt a Coopera

Vidnyánszky Attila rendezésének díszbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják.
Zenés színház hír

Elhunyt Gabriel Bacquier francia operaénekes

A 20. század egyik vezető baritonja 96 évesen halt meg szerdán otthonában, a normandiai Lestre-ben.
Zenés színház hír

Elmarad a miskolci operafesztivál

A koronavírus-járvány miatt idén nem tartják meg a Bartók Plusz Operafesztivált.