Zenés színház

Elhunyt Stefan Soltész

2022.07.22. 23:20
Ajánlom
A magyar származású karmester halálhírét a Bajor Állami Operaház tette közzé, a dirigens A hallgatag asszony című Richard Strauss-opera vezénylése közben lett rosszul.

Július 22-én, 73 éves korában elhunyt Stefan Soltész, magyar származású karmester.

Stefan Soltész 1949-ben született Nyíregyházán. 1956-ban szüleivel Bécsbe emigrált, ahol a világhírű fiúkórus, a Wiener Sängerknaben tagja lett. Később zongoraművészi, karmesteri és zeneszerzői tanulmányokat folytatott, szintén Bécsben.

Pályáját a Theater an der Wiennél kezdte, majd hamarosan a Bécsi Állami Opera, a Salzburgi Ünnepi Játékok és más osztrák és német zenei intézmények karmestere lett.

Zeneigazgatói posztot töltött be a Braunschweigi Állami Színháznál és az esseni Aalto Színháznál, amelyet 2008-ban az Opernwelt az év operaházának választott.

Emellett Stefan Soltész rendszeresen vezényelt Európa és a többi kontinens jeles operaházaiban.

Stefan Soltész halálhírét a müncheni Bajor Állami Opera tette közzé, elmondásuk alapján a karmester A hallgatag asszony című Richard Strauss operát vezényelte, mikor hirtelen rosszul lett, és az életét már nem tudták megmenteni.

Elveszítettünk egy tehetséges karmestert. Én magam egy jó barátot. Együttérzek a feleségével, Michaelával

– kommentálta a tragikus hírt Serge Dorny főigazgató.

A karmester a Magyar Állami Operaháznak is visszatérő vendége volt, a jövő évadban is vezényelt volna, Az árnyék nélküli asszony című Strauss-opera májusi és június előadásait.

Fejléckép: Stefan Soltész (forrás: Bajor Állami Opera)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Petheő Zsolt korrepetitor

A zongoraművész-tanárt életének 87. évében érte a halál. Munkásságáért 1991-ben Komor Vilmos-emlékplakettel tüntették ki.
Zenés színház ajánló

A kőszínházi évad végével rögtön elstartol a Szegedi Szabadtéri Játékok, már épül a Dóm téri színpad

A Dóm tér nyári programja a Szegedi Szimfonikus Zenekar Ajándékkoncertje mellett zenei gálát és musicaleket, köztük egy ősbemutatót kínál az érdeklődőknek, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a koncerteké lesz a főszerep, de a színházszerető nézőknek is lesz miből válogatni. 
Zenés színház interjú

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Zenés színház hír

Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közzétette: Csák János miniszter ismét Ókovács Szilvesztert választotta, hogy a 2023–2028-as ciklusban betöltse a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségét. FRISSÍTVE!
Zenés színház hír

Egy vadonatúj nagyoperettet és egy Carmen-musicalt mutat be a Budapesti Operettszínház

Somossy Károly cirkusz-, orfeum- és varietéigazgató életéről szóló nagyoperett: Az Orfeum mágusa, valamint Frank Wildhorn Carmen című musicalje is szerepel a Budapesti Operettszínház 2023-24-es évadában.