Zenés színház

Elhunyt Szalay Miklós, az Operaház egykori karigazgatója

2021.04.14. 11:20
Ajánlom
Szalay Miklóst néhány nappal 86. születésnapja előtt érte a halál – tudatta az Operaház.
173215516_10158250419398181_5824056839011919847_n-112122.jpg

Szalay Miklós, az Operaház egykori karigazgatója (Fotó/Forrás: Operaház Archívuma)

Szalay Miklós pályafutását a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte, Vaszy Viktor legendás érájában. 1972-ben Lukács Miklós felkérésére énekkari korrepetitorként került az Operaházhoz, majd 1983-tól közel két évtizeden keresztül karigazgatóként tevékenykedett. Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Ferencsik János, Doráti Antal, Kórodi András, Lamberto Gardelli  vagy Jurij Szimonov.

Operaházi munkássága mellett számos ismeretterjesztő előadást tartott, vezette a Váci Bartók - Pikéthy Zeneiskolát, valamint 1984-ben megalapította, majd 1991-ig vezette a Váci Szimfonikus Zenekart.

Csiki Gábor karigazgató így emlékezett meg róla:

"Szalay Miklós vett fel az Operaház énekkarába, ahol 1997 februárjában kezdtem el dolgozni. A legelső munkanapomon elém állt, és anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna, a kezembe nyomott öt kottát. Egyébként sem volt túl beszédes: amikor időnként személyes mondanivalója volt, odajött hozzád, és előre elrendezett gondolatait a padlót nézve suttogta maga elé. Csak akkor nézett rád, amikor befejezte;

úgy emlékszem, kék szeme volt: olyan tekintet, amely mögött eltűnt évszázadok méltóságát tanulmányozhattad.

Örkény István egyik egypercesében azt írja, egy úriembert arról lehet észrevenni, hogy nem lehet észrevenni. Szalay ilyen volt, apró, mérnöki mozdulatokkal dirigált, és máig megfejtetlen okból egy sötétzöld VW Transporterrel járt. Emléke azt a letűnt humánumot idézi fel bennem, amely a tisztelet még nem parancsolta, hanem kiváltotta."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Fiatal tehetségekkel érkezik a Jégvarázs musical idén ősszel a Madách Színházba

A Madách Színház nyilvánosságra hozta a 2025 szeptemberében debütáló Jégvarázs musical szereposztását és alkotócsapatát. Az előadás rendezője a színház igazgatója, Szirtes Tamás.
Zenés színház ajánló

Látványos koncerttel mutatkozik be az Erkel Színház

Az újonnan alakult intézmény hagyományos sajtótájékoztató helyett látványos eseménnyel ismerteti meg közönségével a 2025/26-os évad részleteit. A színház hivatalosan is bejelentette az első öt művészt, akik már május 2-án is színpadra lépnek.
Zenés színház ajánló

Folytatódik Rozsda lovag története a Budapesti Operettszínházban

Javában zajlanak Jörg Hilbert–Felix Janosa Rozsda lovag és a kísértet című családi musicaljének próbái a Budapesti Operettszínházban. A május 18-án vasárnap 11 órától látható előadás Bozsik Yvette Kossuth-díjas színházi alkotó rendezésében kerül színre.
Zenés színház kritika

15 sor klasszikus: Armida

„Bár nem minden drágakő ragyog azonnal teljes pompájában még csiszolatlanul és földdel borítva, izgalmas feladat idejekorán felfedezni a legértékesebbeket.” A következő rövid írás a Zeneakadémia és a Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola növendékeinek közös előadásáról szól. 15 sor klasszikus.
Zenés színház ajánló

Ősbemutatóval búcsúzik az Operabeavató

A tizenhét éve tartó sorozat utolsó részében láthatják az érdeklődők 7 és fél halál címmel azt az új vígoperát, amelynek létrejöttében a közönség is részt vett. A premier előtt a szervezők két különleges eseményt is szerveznek támogatóik számára.