Zenés színház

Elhunyt Zentai Anna operettlegenda

2017.01.27. 14:53
Ajánlom
Az operettműfaj egyik kiemelkedő színésze életének 92. évében hunyt el január 24-én. A Jászai Mari-díjas művészt a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.

Zentai Anna 1924-ben született Budapesten, a Színművészeti Akadémián 1942 és 1946 között Makay Margit és Lehotay Árpád tanítványa volt. 1946 és 1950 között a szegedi Nemzeti Színház, 1950-től 1979-ig a Fővárosi Operettszínház tagja, 1979-től az Operaház vendégművésze volt.

Középen Zentai Anna

Középen Zentai Anna

Zentai Anna igen sokoldalú előadó volt, a társulat tagjaként számtalan emlékezetes szubrett és naiva-primadonna szerepben bizonyította tehetségét, egyebek mellett A Csárdáskirálynő Stázijaként és Cecíliájaként, de a Csínom Palkó Éduskájaként is felejthetetlen alakítást nyújtott.

Az éneklés szeretetét már kislányként, a szülői házban magába szívta, mindig vidám, derűs személyisége és természetes eleganciája jó példa volt minden kolléga és barát előtt. Bár sokszor hívták és kérték fel szerepekre visszavonulása után is, tartotta magát fogadalmához és

nem lépett többé színpadra, mert azt szerette volna, hogy a nézők a legjobb formájában emlékezzenek rá.

Munkásságáért 1957-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1968-ban pedig érdemes művész címet kapott.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.
Klasszikus

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Zenés színház

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Plusz

A kínaiak ellopták a Szabadság hidat

Épül a Huawei új központja Tongkuan városában. A kínaiak európai építmények pontos mását húzták fel, köztük a Szabadság hídét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház bécs

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Zenés színház hír

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek.
Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.