A kamaszéveiből épp csak kinőtt herceg nem éppen jó uralkodó, de mindig lehet rosszabb: kabinetje megbuktatja, és helyére egy répát emelnek. Igen, egy gyökeret, aki pont annyira képes elvezetni egy országot, mint sejtjük. Primitív ösztönlény, szeszélyes, első indulatai vezetik, miközben rémesen hiú és önelégült. Jacques Offenbach Le roi carotte című operettje a Budaörsi Latinovits Színház előadásában hallható először magyar nyelven, ám a produkció alkotói nem arra törekedtek, hogy a darabot a maga sértetlenségében mint művészeti vagy történeti jelentőségű értéket tárják a közönség elé. Ehelyett Kovalik Balázs rendező és Ari-Nagy Barbara átdolgozásában, Závada Péter dalszövegeivel, Furák Péter zenei vezető adaptációjában önálló, eredeti, az „itt és most”-nak szóló műalkotás jött létre.
Az előadás elején mintha egy titkosügynökös filmben találnánk magunkat, ahogy XXIV. Fridolin herceg (Sas Zoltán) miniszterei tervet szőnek az egyre kevésbé befolyásolható uralkodó leváltására. Aztán egyfajta revübe kerülünk, az eseményeket kommentáló számokkal, mikor pedig a hercegnek menekülnie kell, és hűséges követőivel, Robinnal (Juhász Vince) és a fiúruhás Rosé du Soire-ral (Szaplonczay Mária) útnak indul, valamelyest koherens történet veszi kezdetét, amelyben a különböző zenei és színházi műfajok eklektikája egységes egésszé áll össze. Miközben a Répakirály (Mertz Tibor) igazi önkényúrként trónol, hőseink különböző társadalmakon keresztül (az ókori Rómától a hangyabolyig) szembesülnek vele, milyen módokon élhetünk együtt mi, emberek.
A produkció úgy vet fel kérdéseket, hogy a felhőtlen kacagás közben észre sem vesszük, milyen komoly filozófiai témákról gondolkodunk.
A színház lehetőségeihez és a színészek adottságaihoz igazított zene pedig egyszerre emeli el még jobban a történet kereteit a valóságtól, és mutat rá a közösségi lét sajátosságaira – tizenöt kiváló színművész és a hozzájuk társuló hangszeresek közreműködésével.
Jelenet A RÉPAKIRÁLY előadásából (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
Ahogy az alapszituációból is láthatjuk, A RÉPAKIRÁLY története végtelenül abszurd, de mint minden jó abszurd mű, pont ezáltal sokkal többet és sokkal direktebb módon mond rólunk, mint realisztikusabb megközelítés esetén tehetné. Offenbach korának megfelelően az előadás tele van közéleti áthallásokkal, legyen szó politikusok szállóigévé vált mondatairól vagy a közelmúlt eseményeiről. („Nincs már infó az Elvirán” – éneklik a szereplők.) Létrejött az a különleges színházi pillanat, amikor az előadás tényleg az adott este adott közönségének szól, hiszen bármikor bekövetkezhet olyan esemény, amely felülírja valamelyik részlet jelentését.
Érdemes minél előbb megnézni az előadást!
Fejléckép: Mertz Tibor mint a Répakirály (fotó/forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
hírlevél
