Zenés színház

Elmarad a milánói Scala évadnyitó gálája

2020.11.08. 14:55
Ajánlom
A milánói operaház hagyományos évadnyitó gálájára december 7-én került volna sor, azonban a járványhelyzetre való tekintettel a Scala vezetősége úgy döntött, hogy nem tartják meg az előadást.

Az igazgatóság közleménye szerint a mostani helyzet nem teszi lehetővé, hogy „a nyilvánosság számára is elérhető módon, az elvárható színvonalon és formában tűzzék műsorra” Donizetti Lammermoori Lucia című operáját, amit az évadnyitón és a rákövetkező napokban láthatott volna a közönség.

Azért is kényszerülhettek erre a döntésre, mert az elmúlt hetekben

a Scala zenekarának több tagja is karanténba került,

miután nyolc zenész tesztje pozitív lett, illetve a kórusban is tizennyolc koronavírus-fertőzöttről tudnak. Emellett az olasz kormány szigorított a járványügyi szabályokon, december 3-ig este tíz óra után kijárási tilalom van érvényben és a színházaknak, moziknak, valamint koncerttermeknek zárva kell tartaniuk.

Az operaház vezetősége jelenleg azon dolgozik, hogy valamilyen formában mégis megnyithassák az évadot, akár tévéközvetítés formájában is. Közben

a kulturális szféra dolgozói tiltakozásukat fejezték ki a bezárások ellen,

mert bár Dario Franceschini kulturális miniszter kilenc milliárd euró (csaknem 3237 milliárd forint) támogatást ígért a kulturális intézményeknek, a dolgozók nem érzik jogosnak, hogy az egyre szigorodó szabályok mellett a labdarúgó-mérkőzéseket például megtarthatják.

Fejléckép: a milánói Scala (fotó: Pexels)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Napokon belül eldőlhet, hogy ki kapja a Nemzet Színésze címet

Törőcsik Mari halálával nem csupán egy kivételes művész távozott, a Nemzet Színészei is kevesebben lettek. Az új tag személyéről várhatóan május 11-én döntenek majd.
Színház

Kulka Jánossal látható online A nép ellensége

A Katona József Színház 2013-ban bemutatott Ibsen-darabját Zsámbéki Gábor rendezte, az előadás felvétele megtekinthető május 6. 19 órától május 8. 23 óráig az eszinhaz.hu-n.
Zenés színház

Sába a mikrofon előtt

Lemezfelvétel készült Goldmark Károly legismertebb operájából, a Sába királynőjéből, az Eiffel Műhelyház Fricsay stúdiójában. A munkáról és az új helyszínről Csurgó Tamás zenei rendezőt, Kondás Ferenc hangmérnököt, valamint Gál Erika operaénekest, Sába megformálóját kérdeztük.
Vizuál

A mentális egészség megőrzéséről szól az újranyíló Capa Központ csoportos kiállítása

Hat hónap után új kiállításokkal nyitja meg kiállítótereit a Capa Központ, ahol május 4-től látható Halász Dániel Budapest Ösztöndíjas sorozata, a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjasok fotográfiái és természetesen Robert Capa képei.
Plusz

Időutazás Rómában: újjáépítik a Colosseum arénáját

A Római Colosseum eredeti fapadlózatát még a 19. században szedték fel, amikor régészeti munkálatokat végeztek az arénában. A felújítás után a látogatók lehetőségük nyílik arra is, hogy beléphessenek a föld alatti tárnákba.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Egy békacsalád története – Cigány Punkopera az OFF-Biennálén

A Független Színház Magyarország május 16-án tartja Balogh Rodrigó és Illés Márton Békamesék című darabjának ősbemutatóját. Az előadásban énekelve, fájó humorral fűszerezve jelenítik meg egy család három generációjának életét, akik azért harcolnak, hogy kitörjenek a békáknak rendelt mocsárból, és elfogadja őket a többségi társadalom.
Zenés színház magazin

Sába a mikrofon előtt

Lemezfelvétel készült Goldmark Károly legismertebb operájából, a Sába királynőjéből, az Eiffel Műhelyház Fricsay stúdiójában. A munkáról és az új helyszínről Csurgó Tamás zenei rendezőt, Kondás Ferenc hangmérnököt, valamint Gál Erika operaénekest, Sába megformálóját kérdeztük.
Zenés színház ajánló

Az édesanyákat ünnepik a Musical Villamoson

Különleges műsorral köszönti az édesanyákat az immár hatodik koncertjére készülő Musical Villamos. Az online is követhető 50 perces előadáson a nézők személyes üzenetei is elhangzanak.
Zenés színház hír

Ősbemutatóra készül a Madách Színház

Magyarországon eddig még nem látott Andrew Lloyd Webber-musical debütál júniusban a Madách Színház virtuális színpadán. A Vasárnap mondd el Szirtes Tamás rendezésében kerül a nézők elé.
Zenés színház hír

100 éve született Palócz László operaénekes

1955 és 1976 a Magyar Állami Operaház magánénekese volt, éveken át játszott a Szomszédok című teleregényben, Sümeghy úr szerepében.