Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

2018.06.21. 13:10
Ajánlom
Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
okovacs szilveszter portre1 foto emmer laszlo

Ókovács Szilveszter (Fotó/Forrás: Emmer László)

A Billy Elliot három éve fut az Operaház produkciójaként, előbb az Andrássy úti Ybl-palotában, majd az épület korszerűsítése után a jóval nagyobb, minimum 1800 fős Erkel Színházba került. A produkció azonban nem teljesítette a hozzá fűzött reményeket, jóval kevesebb jegyet váltottak rá a nézők.

Ókovács Szilveszter egy, az Operaház művészeinek írt és a 444 birtokába jutott belső levél szerint a közelmúltbeli negatív kampánnyal magyarázza a jegyeladások visszaesését: „Mint bizonyára az elmúlt hetekben ti is tapasztalhattátok, a sajtóban negatív hangvételű kampány jelent meg a Billy Elliot produkciónk kapcsán, ami miatt az értékesítés jelentős mértékben visszaesett. Ezen előre nem látott, vis maior okokból kifolyólag sajnálattal tájékoztatunk benneteket, hogy a produkció lent rögzített tizenöt előadása az Operaház vezetőségének tegnapi döntése értelmében elmarad.”

A Billy Elliotnak 15 előadása marad el június 28. és július 13. között.

Az Opera jegyrendszerében látszik, hogy az esti előadásra még csak-csak, de a délelőttiekre alig fogynak jegyek.

billy_21_este-130823.jpg

Ennyien vettek jegyet a Billy Elliot június 21-i esti előadására. (Június 21. 13 órás állapot.) Zöld színnel a szabad helyek.

billy_22_delelott-130823.jpg

Ennyien vettek jegyet a Billy Elliot július 22-i délelőtti előadására. A kép 21-én 13 órakor készült. Zöld színnel a szabad helyek. (A hátsó szektor ilyenkor nem elérhető.) (Fotó/Forrás: opera.hu)

Ókovács belső közlése fő okként ezt sejteti, de nem tudhatjuk pontosan, milyen szerepe van az előadások elmaradásában a Magyar Idők nevű kormánypárti, konzervatív napilap homofób cikkének. Abban a pontatlanságokkal és tudománytalanságokkal tűzdelt publicisztikában a szerző azt sulykolta, hogy a melegség színpadi ábrázolása „a tudatalattiban hat a gyerekeknél, pont abban a korban, amikor még lehet az irányultságot befolyásolni”.

Ókovács erre két cikkben is válaszolt, de többször is önellentmondásba került. Noha védte az előadást, de nem hogy cáfolta a Magyar Idők által sugallt premisszát, hogy egy gyerek meleg lehet, ha megnézi a Billy Elliotot, hanem így fogalmazott: „nekem természetesen van véleményem, világlátásom, származásom, nemzeti és nemi identitásom, hitem, egyebem, amelyeket igyekszem karakteresen képviselni, (...) de az ország egyetlen opera- és balettszínházát vezetve a saját ízlésem nem lehet mindenek és mindenki feletti”.

FRISSÍTÉS: 06.21. 15 óra 18 perc

A Magyar Állami Operaház közleményt adott ki, amelyet teljes terjedelmében közlünk:

„A Magyar Állami Operaház biztosítja nézőit arról, hogy megtartja Billy Elliot című produkciójának 29 előadását – miközben az összesen 44 db, június-júliusra tervezett alkalomból 15-öt törölni volt kénytelen az elmúlt hetek sajtóvitái nyomán. Félreértések elkerülése végett aláhúzzuk: az előadásokat nem a sajtóvita miatt hagyjuk el, hanem a sajtóvita nyomán visszaesett érdeklődés miatt.

Aki bízik az Opera érvelésében, még több mint 20 előadásra válthat jegyet – akár ma is, hisz kedd óta napi két előadásban újra táncol Billy. Egyes bennünket támadó portálok tájékozatlansága, szándékos félrevezetési kísérlete és hamis információinak cáfolataként csak hivatalos lapunkat, a www.opera.hu oldalt ajánlhatjuk, ahol minden előadás értékesítési helyzetére rálátnak a kedves látogatók, és természetesen vásárolhatnak is. (Itt jegyezzük meg, hogy szakmai gyakorlat szerint minden előadás emeleti szektorai zárva vannak – tehát még nincsenek eladva –, azokat akkor nyitjuk meg, ha az előadások földszinti, jól látó helyei már elfogytak.)

A Billy Elliot-produkció két éve megy, eddigi 90 előadását 101 ezren látták. Ezúton is köszöni nézői bizalmát a Magyar Állami Operaház.”

Homoszexuális propagandával vádolják az Operaházat, Ókovács ezzel vágott vissza

Kapcsolódó

Homoszexuális propagandával vádolják az Operaházat, Ókovács ezzel vágott vissza

A Magyar Idők közírója szerint be kellene tiltani a Billy Elliot című musicalt, mert homoszexuális lesz, aki megnézi, az Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter válaszcikkben védekezett. Nyáry Krisztián is megszólalt.

A fiú, akinek jobban tetszett a piruett, mint a balegyenes

A fiú, akinek jobban tetszett a piruett, mint a balegyenes

Ha valaki elmegy a Billy Elliotra az Operaházba, készüljön rá: sírni fog és nevetni, és nagyon jó estéje lesz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház bécs

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Zenés színház hír

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek.
Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.