A Párizsi élet bemutatójának idején a színházak műsorait elsősorban a napi fogyasztásra szánt, futószalagon készült triviális darabok uralták. Összetévesztéses és intrikakomédiák, felszínes társalgási vígjátékok arattak zajos sikereket. A többnyire polgári lakószobákban játszódó történetek szereplőit a szenvedélyek helyett hűvös számítás és kalandvágy motiválta, a cselekmény rendszerint arról szólt, hogyan kerül veszélybe a család félrelépések vagy pénzügyi katasztrófák által, ám a konfliktus mindig szerencsésen megoldódott.

Erre a dramaturgiai sémára épül a librettó, amelyet Béres Attila inkább (zenés) bulvárvígjátéknak, mint társadalmi szatírának rendezett meg. Ez utóbbihoz távolságtartóbban, több iróniával és cinizmussal kellett volna közelíteni. Úgy, ahogyan a nyitányt közjátéknak dramatizálták a kánkánparódiát táncoló takarítónővel, akit egy férfi játszik. A békegalambos Picasso, a mulatóbeli Offenbach-hasonmás konferanszié zárványötlet marad. Egy másik megoldás lehetett volna az, hogy szupergiccsként állítja színpadra a darabot, és mindent csillámporral szór be. A választott középút viszont, különösen az első rész ritmustalanságaival a középszerű unalom felé visz. (Aztán a második rész közepén megérkezik Quimper Karadek grófnő, azaz Lehoczky Zsuzsa, és a női rafinériától, a szexustól vibrálni kezd a levegő, végre élettel telik meg a színpad.)

A "zenés erotika" alcím miatt a nézőnek akaratlanul prekoncepciói és elvárásai vannak. Természetesen figyelembe kell venni, hogy ma egész más számít erotikusnak, mint az 1866-os Palais Royal-beli ősbemutató idején. Ami akkor sikamlós volt, az ma már frivolnak is nehezen nevezhető. Félreértés ne essék: nem a meztelenség hiányzik a színpadról!

Az nem érzékelhető, hogy a Gardfeu-t és Bobinet-t a libidó irányítja. Homonnay Zsolt és Szabó P. Szilveszter buta jófiúk, elképzelhetetlen róluk, hogy életükben nem először rúgtak be, elmesélt kalandjaik pedig valóságosak. Bonviváni klisékkel dolgoznak, ám a két szerep a széles mozdulatoknál többet, humort és túlzásokat kíván. Faragó András inasának gesztusai visszafogottak, prózahangsúlyai pontosan eltaláltak. Földes Tamás a kapuzárás előtt pánikoló báró szerepében mintha az idős Feleki Kamillt idézné meg totyogásával, motyogásával, hanghordozásával. Kalocsai Zsuzsa Gondremark bárónéja körülbelül annyira hideg, mint amennyire a svéd nőkről szóló sztereotípia mondja. Kitaláltak neki egy ordenáré, fölösleges és illúzióromboló mozdulatot, amellyel állandóan az ágyékához kapdos. Szendy Szilvi tűzrőlpattant, ön- és céltudatos Metella, az ájuldozó vénlány, Juliette Verdun szerepében Náray Erika szűk (idő)keretek közé szorított. Fischl Mónika és Vadász Dániel énekhanggal vannak jelen a színpadon.

A rendező bejátszatja a színház teljes terét, talán azért, hogy érezzük, Párizsban vagyunk. Az énekkar a páholyokba, az emeletre is felmegy a nézők közé, Földes Tamás pedig a Moulin Rouge-ban játszódó jelenetben felállíttatja, megtapsoltatja a publikumot az obligát kánkán láttán. Funkció nélküli ötlet, az előadásélményhez semmit nem ad. Az pláne nem, hogy a twistmozdulatokkal teli produkcióban férfiak is aktívan közreműködnek, ráadásul nyitott hátú, szambát idézően fodros ujjú ingben. A darabtípus konvencióinak megfelelően valósághűségre törekszik a díszlet. Látunk vonatot a vasútállomáson (amelynek óráján viszont nem múlik az idő) és aprólékosan berendezett fürdőszobát (Gardfeu szalonjában a bútorok ülőfelülete azonban plexi).

Hogy mit énekelnek a színpadon, gyakran nem lehet érteni. A finálédal szövegéből a "Párizsban" szón kívül nem sok jut el a nézőkhöz. A szótár szerint az erotika szó jelentése a nemi ösztön (lelki) megnyilvánulásainak összessége, az erotikusé érzéki szerelemmel foglalkozó, érzékiséget tükröző. Az előadásból - mély dekoltázsok ide, szoknya alá bujkálások oda - ezek mégis hiányoznak.

(2007. február 22. 19:00 Operettszínház (Budapest) - Jacques Offenbach: Párizsi élet (bemutató) Gardfeu: Homonnay Zsolt, Bobinet: Szabó P. Szilveszter, Metella: Szendy Szilvi, Gondremark báróné: Kalocsai Zsuzsa, Gondremark báró: Földes Tamás, Frick: Vadász Dániel, Gabrielle: Fischl Mónika, Alfonz: Faragó András, Quimper Karadek grófnő: Lehoczky Zsuzsa, Juliette Verdun: Náray Erika, Prosper: Oláh Tibor, Urbain: Langer Soma, Paulina: Sas Éva, km.: a Budapesti Operettszínház énekkara, zenekara és balettkara. A darab szövegét írta: Henri Meilhac, Ludovic Halevy; magyar szöveg: Romhányi József, dramaturg: Ari-Nagy Barbara; díszlet: Túri Erzsébet; jelmez: Füzér Anni; zenei vezető és vezényel: Makláry László; koreográfus: Lőcsei Jenő; rendező: Béres Attila)