Zenés színház

Erről az énekesről mondta Pavarotti, hogy még nála is nagyobb

2018.01.08. 11:57
Ajánlom
Jussi Björling nevét már kezdjük elfelejteni, pedig Pavarotti példaképe volt, Caruso felesége pedig azt mondta róla, hogy az egyetlen énekes, aki felér a férjéhez.

Hat évesen kezdett éneket tanulni, az apja tanította. Aztán két testvérével együtt az édesapja turnéra vitte őket, és énekkvartettként léptek fel. Tizenhét éves volt, amikor a stockholmi Királyi Operaiskolában megkezdte tanulmányait. 1930-ban debütált operaszínpadon a Don Giovanni Ottaviójának szerepében. Egy korai hangfelvétel tanúsága szerint már ekkor káprázatos hangszíne volt, amelyet mesteri módon kontrollált. Íme.

1936-ban hatalmas sikert aratott a Covent Gardenben, innen pedig csak felfelé vezetett az út. 1938: Metropolitan Opera; 1940: San Francisco. A háború éveit Svédországban töltötte, 1946-ban pedig visszatért Amerikába – a legendás Rudolph Bing idején –, hogy a Metropolitan társulati tagjaként dolgozzon. Ekkor adta ki a memoárját Med bagaget i strupen (A csomag a torkomban) címmel.

1937-ben nálunk is fellépett, akkor a Pesti Hírlap így írt (február 27.): „Vajjon Svédország – a »bel canto« Itáliája mellett – második hazája a természetes, szép, szabad éneklésnek? Az ember hajlandó erre a föltevésre, ha számba veszi, hogy a távol északi földről még nem igen került hozzánk énekes, aki ne lett volna kitűnő.”

Többször is a világ legjobb tenorjává választották, Dorothy Caruso pedig azt mondta róla, hogy ő az egyetlen énekes, aki a színpadon emlékezteti férjére, a nagy Enrico Carusóra. Pavarotti sohasem titkolta, milyen hatással van rá a negyedévszázaddal idősebb svéd kolléga:

Amikor tanulni kezdek egy új operát, azzal kezdem, hogy meghallgatom, hogy csinálta Jussi Björling

Annyira egyedi a hangja, és én egyszerűen őt akarom követni. Annyira imádnám, ha az emberek Jussi Björlinghez hasonlítanának. Így akarok énekelni” – mondta egy 1988-as interjúban.

Hallgassa meg a két tenor duettjét a Bohémélet első felvonásából!

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elvehetik az Operaháztól a beruházásait

A Liget-programot kezelő Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.-hez kerülhet az Operaház felújítása és a műhelyház felépítése. A kérdésről jövő szerdán szavaz a Parlament. FONTOS: Cikkünket az Operaház válaszával frissítettük.
Plusz

Átadták a Prima Primissima Díjakat

Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat és a Közönségdíjat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A Kult50 több szereplőjét is elismerték.
Klasszikus

Dinyés Soma lesz az MR Gyermekkórusának új karnagya

Dinyés az augusztusban kinevezett Walter Juditot váltja a nagymúltú gyermekkórus élén.
Zenés színház

70 éves Molnár András, a legendás magyar Wagner-tenor

December 8-án ünnepli 70. születésnapját Molnár András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, tenorista, érdemes művész.
Jazz/World

"Néha remek dolog levetni a hírnevet" – Interjú Gregory Porterrel

A Grammy-díjas jazzénekest még november 19-ei, budapesti koncertje előtt értük el telefonon. Családjáról, a folytonos úton lét nehézségeiről, alkotói metódusáról és édesapjával való bonyolult viszonyáról is őszintén mesélt. Na meg jellegzetes jazzkalapjáról.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház vidék

A Budavári Palotakoncertek műsorával köszöntik az új évet Szolnokon

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 12-én a Budavári Palotakoncertek műsorával szórakoztatja a szolnoki publikumot.
Zenés színház operett

Fischl Mónika a Mayáról: „Ezen a zenén nőttünk fel!”

Több mint negyven évvel az utolsó bemutató után látható a Budapesti Operettszínház Fényes Szabolcs népszerű revüoperettje, a Maya. Fischl Mónika és Bordás Barbara beszél az új produkcióról.
Zenés színház életrajz

70 éves Molnár András, a legendás magyar Wagner-tenor

December 8-án ünnepli 70. születésnapját Molnár András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, tenorista, érdemes művész.
Zenés színház operaház

Elvehetik az Operaháztól a beruházásait

A Liget-programot kezelő Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.-hez kerülhet az Operaház felújítása és a műhelyház felépítése. A kérdésről jövő szerdán szavaz a Parlament. FONTOS: Cikkünket az Operaház válaszával frissítettük.
Zenés színház la scala

Állatkínzással és blaszfémiával is vádolják a La Scala szezonnyitó előadását

Állatvédők tüntettek Milánóban, mert Giuseppe Verdi Attila című darabjában élő állatokat is szerepeltetnek, másoknál a bordélyházban játszódó jelenet verte ki a biztosítékot.