Zenés színház

Évadnyitó a Magyar Állami Operaházban

2011.09.05. 23:24
Ajánlom
"Az Operaház nem lehet zenei Halászbástya" – fogalmazott Ókovács Szilveszter kormánybiztos arra utalva, hogy célja: az intézmény társadalmi feladatokat lásson el, s ebben komoly szerepet játszik az Erkel Színház is, melynek újonnani megnyitását 2012 decemberére tervezik. Ókovács mellett Héja Domonkos fő-zeneigazgató, Solymosi Tamás balettigazgató és Mozsár István menedzser-igazgató is köszöntötte az Opera társulatát és ismertette terveit. VIDEÓVAL

Ókovács Szilveszter augusztus 22. óta irányítja kormánybiztosként az Operaházat, és az intézmény főigazgatói munkakörének betöltéséig, legfeljebb két éves időtartamra - 2013. augusztus 22-ig vagy egy esetleges nyertes pályázat lezárultáig - kapott megbízatást. Feladatkörébe tartozik a működés irányítása, a főigazgatói feladatok ellátása, a munkáltatói jogok gyakorlása, továbbá felügyeli az Operaház vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú ingatlanok működését, fejlesztését. Munkaköréhez tartozik az Erkel Színház rekonstrukciós munkálatainak felügyelete - mely reményei szerint legkésőbb jövő év végén ismét szolgálja a közönséget -, javaslatot tesz a fővárosi zenés színházi struktúra kialakítására, és kidolgozza a magyar zenei kultúra fejlesztésének koncepcióját, amelyben a vezető szerepet a Magyar Állami Operaház tölti be. Ókovács, aki megköszönte Horváth Ádám miniszteri biztos és Győriványi Ráth György megbízott fő-zeneigazgató munkáját, céljaként az intézmény pacifikálását és a pénzügyi problémák megoldását nevezte meg. A kormánybiztos kiemelte: az átláthatóság és a bizalomépítés jegyében kíván dolgozni.

Az Erkel Színház kapcsán a kormánybiztos kijelentette, a gyorsított közbeszerzéssel lebonyolítandó, mintegy félmilliárd forintos beruházás eredményeképp sor kerülhet egy "tisztességes felújításra", amelynek révén 2012 decemberében, az épület megnyitásának 101. évfordulójára ismét beköltözhetnek a zenés színházi műfajok a patinás falak közé. "Ez az évtized lehetősége" - fogalmazott Ókovács Szilveszter. A társulati ülésen elismételte a sajtóban elhangzottakat: a kormánynak továbbra is szándéka megnyitni a 2007-ben bezárt Erkel Színházat, a projekthez immár pénzügyi keretet is rendelnek. Az eddig próbahelyként üzemelő színház repertoárjára pedig a legnépszerűbb opera- és operettdarabokat tűznék. A kormánybiztos hangsúlyozta azt is, inspirálni kívánja a kortárs művészeket arra, hogy a Bánk bánhoz hasonlóan népszerű, új magyar operákat komponáljanak, melyekben a magyar történelem sorsfordító kérdéseit dolgozzák fel, igyekszik elősegíteni magyar - klasszikus - zeneművekre alkotott új tánckompozíciók készítését, és támogatja a magyarországi vidéki operajátszó helyekkel és a Kolozsvári Magyar Operával való együttműködést.

Solymosi Tamás balettigazgató új lendületet kíván adni az együttesnek, a fiatalokra és a tapasztalt idősebbekre egyaránt építeni kíván. Fontosnak nevezte a klasszikus hagyomány ápolását, terveiben szerepel, hogy a jelenlegi repertoárból hiányzó régi sikerdarabok újra műsorra kerüljenek, valamint neves hazai és külföldi koreográfusok felkérésével új lehetőségeket nyújtson a társulatnak.

Héja Domonkos fő-zeneigazgató is a fiatalok bevonását célozza meg, ugyanakkor számít a rutinos muzsikusokra is. A repertoár kapcsán kiemelte az erkeli hagyományok ápolását, és Richard Strauss életművének hangsúlyosabbá tételét. A karmester azt is hangsúlyozta, folyamatos és kétoldalú kommunikációt szeretne folytatni az Operaház művészeivel.

Az Operaház idei műsorkínálatát még az előző vezetés állította össze. A kormánybiztos, Héja Domonkos fő-zeneigazgató, Solymosi Tamás balettigazgató és Kovács János, az Operaház első karmestere közösen tekintik át a szerepkiosztásokat.

Mozsár István ügyvezető igazgató saját feladatkörének továbbra is lényegeként tekinti a háttérbeli szerepet, egyfajta kiszolgálóként igyekszik biztosítani az intézmény működését, amelynek alappillérei a hatékonyság, a minőség és az adófizetői pénzek ésszerű felhasználása.

A három, Ókovács Szilveszter által felkért vezető megbízatása párhuzamos az övével, tehát kormánybiztosi feladatainak vagy egy esetleges nyertes pályázat lezárultáig szól.

A Magyar Állami Operaház nyitó társulati üléseinek hagyományihoz híven az elmúlt évadban kimagasló teljesítményt nyújtó művészeknek adtak át elismeréseket. Juventus-díjat vett át Kiss Tivadar magánénekes és Lugosi Róbert harsonaművész. A Simándy József-emlékplakettet a legendás tenor fia, Simándi Péter adta át Pataki Potyók Dániel magánénekesnek. A Pless László Alapítvány díját Katona Anikó korrepetitor nyerte el, a Ráday Sári Alapítvány elismerését Zsigmond Géza címzetes magánénekes vette át. Az év énekkari művésze "Az év énekese" díj nyertesei: Magyari Eszter és Csiki Gábor címzetes magánénekesek. "Az előadásokért" emlékérmet műszaki dolgozók kapták, a Vágó Nelly-emlékérmet Berzsenyi Krisztina jelmeztervező, a Melis György-díjat Bátori Éva magánénekes nyerte el. Az Operaház Örökös Tagjai közé választották Berkes János magánénekest, elismerését Szinetár Miklós adta át. Posztumusz Örökös Tag lett Bordás György magánénekes és Külkey László magánénekes.

Az intézmény első premierje a Bolero/A kékszakállú herceg vára 3D-s előadása lesz szeptember 7-én.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Törőcsik Mari

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál.
Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.
Vizuál

Nézze meg Törőcsik Mari három felejthetetlen alakítását

Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet streaming platformja, a Filmio, ahol szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a pénteken hajnalban elhunyt színművész három meghatározó filmje.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

89 évesen elhunyt Szabó Rózsa operaénekes

Lukács Ervin Kossuth-díjas karmester özvegye, Szabó Rózsa magánénekes halálhírét a Magyar Állami Operaház közölte.
Zenés színház gyász

Elhunyt Szalay Miklós, az Operaház egykori karigazgatója

Szalay Miklóst néhány nappal 86. születésnapja előtt érte a halál – tudatta az Operaház.
Zenés színház hír

Pályakezdő operaénekeseknek hirdet bel canto mesterkurzust és énekversenyt a Coopera

Molnár Levente Liszt-díjas bariton ötlete nyomán Musicum Laude címmel bel canto mesterkurzust hirdet a Coopera. A nyári képzést egy énekversennyel egybekötött gála zárja majd szeptemberben.
Zenés színház ajánló

Ajándék előadásokkal kedveskedik nézőinek a Madách Színház

Ismét műsorra tűzi népszerű online előadásait a Madách Színház, a zenés beszélgetéseket bárki ingyenesen megtekintheti. A SzínpadON produkciói szerda esténként láthatóak, az alkotók így szeretnének egy kis színházat visszacsempészni az emberek életébe.
Zenés színház magazin

A muzsika hangja szigorú valósága

Talán nem meglepő, hogy számos musicalhez hasonlóan a Broadway színpadáról vászonra álmodott, öt Oscar-díjjal jutalmazott és minden idők ötödik legjövedelmezőbb filmjeként számon tartott A muzsika hangját is valós események ihlették, arról viszont már kevés szó esik, hogy a szereplők olyannyira az életből csöppentek a képernyőre, illetve a színpadra, hogy a szerzők még a neveket sem változtatták meg.