A színházi adattár szerint Meyerbeer-operát a huszadik században nem játszottak Budapesten. Más források a múlt század harmincas éveire teszik A hugenották utolsó pesti felújítását. Pedig a megelőző évszázadban sokáig népszerű szerző lehetett Meyerbeer. Erkel idejében szinte valamennyi fontos művét bemutatták. 1843-ban az Ördög Róbertet, 1850-ben A prófétát, 1852-ben A hugenottákat, 1856-ban az Észak csillagát, 1860-ban a Dinorah, vagy A ploërmeli búcsút, 1866-ban Az afrikai nőt.

Kolonits Klára és Boncsér Gergely - A hugenották (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)

Francia volt és zsidó. Mindkettő külön-külön is elég ok lehetett arra, hogy műveit ne játsszák. De talán a korabeli pesti ízlés is eltávolodhatott az ő zenéjétől. Wagner és Verdi hívei csatáztak a romantikus opera vezéri címéért. A francia nagyopera kiszorult ebből az érdeklődési körből.

Az Operaház jelenlegi vezetésének nagy érdeme, hogy tágítja szemhatárunkat. Nemcsak azzal, hogy markáns rendezőegyéniségeket hív meg közismert, sikeres darabok színpadra állításához (mint például Zsótér Sándort A bűvös vadászhoz), de azzal is, hogy nálunk ismeretlen, alig vagy ritkán játszott operákat is bemutat. Amilyen Ermanno Wolf-Ferraritól a Sly vagy Francis Poulenc-től A kármeliták. Hogy a programnak ezzel a felfrissítésével sikerül-e felrázni a fővárosi operaközönség szélesebb köreinek ízlésvilágát, az persze még kérdés. A különleges bemutatókon nagy a siker, de nincs teltház. Ami az Erkel Színház hatalmas nézőterén nem olyan nagy csoda. (Nem is olyan nagyon régen még le is akarták dózerolni az épületet, mondván megtölthetetlen. Szerencse, hogy ez nem történt meg.)

Boncsér Gergely és Haja Zsolt - A hugenották (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)

Most igazi ritkaságot, francia nagyoperát láthatunk itt. Mégpedig a reformáció ötszázadik évfordulójához kapcsolódó ünnepségsorozat részeként. Szóval nem mondhatjuk, hogy tisztán művészi szemhatárunk szélesítése a cél ezzel a jelentékeny bemutatóval. De ez a tény mit sem von le a színpadra állítók érdeméből. Ami már akkor sem lehet csekély, ha egyáltalán elfogadható színvonalon megszólaltatják a hatalmas művet. A francia nagyoperának ugyanis fogalma szerint legfontosabb jellemzője a méret. Nemcsak a hosszúság, bár az is, hanem hogy mindennek grandiózusnak kell lennie benne, a dús hangzástól a látványos díszletekig és ruhákig, a komplikált cselekménytől a népes személyzetig, és főképp a hatalmas szenvedélyektől a túlfeszített izgalmakig.

amikor elegánsan kiöltözött hölgyek és urak csinálták a történelmet – a jelent majd a régi nagy műfajokat a színpadról lesöprő verizmus, naturalizmus hozza be a színházakba. Természetesen nagy történelmi pillanatot kell az ilyen darabnak exponálnia, vérre, mégpedig rengeteg vérre menő összecsapást kell megjelenítenie. Mi sem felelhet meg ennek jobban, mint a nevezetes Szent Bertalan éj, amikor 1572. augusztus 23-án a francia katolikusok lemészárolták a Párizsban összegyűlt hugenottákat. És kell benne lennie szerelemnek is, ami természetesen összeütközésbe kerül a kötelességgel, ahogy az már a klasszikus francia dráma mintapéldájában, Corneille Cidjében is történik. Az opera szövegkönyvének szerzői, Émile Deschamps és Eugéne Scribe, meg is lelik a korszellemnek és ízlésnek leginkább megfelelő témát. A darab protestáns hőse megpillant egy hölgyet, akibe rögtön beleszeret, azt persze nem tudva, hogy a szépség a katolikusok egyik vezéregyéniségének a lánya. Meglátja viszont, hogy a hölgy egy léha világfi hírében álló gróffal találkozik. Nem tudja természetesen, hogy éppen a politikai okból rákényszerített jegyességet kívánja felbontani.

A hugenották (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)

Így, amikor nemsokára fölajánlják neki – ugyancsak politikai számításból – a korábban még imádott nő kezét, azt magyarázat nélkül visszautasítja. Ezzel persze vérig sérti a büszke apát, aki párbajra hívja. Szóval véletlenek sorozata vezet a tragikus félreértésekhez, holott hajszál híján minden fordítva is történhetne. Ugyanígy a darab végén is megfordulhatna még a sors. A szeretett nő megözvegyül, férjét, a gáláns grófot, aki bár igaz katolikus, nem hajlandó a mészárlásban részt venni, saját társai megölik, így megint nem lenne akadálya, hogy a szerelmesek összekerüljenek, már ha egyikük a másik hitére tér. Hősünk erre nem hajlandó, igazi nagy lélekhez méltóan, inkább elvbarátinak sorsában kíván osztozni, minthogy megalkuvás árán a boldogságot válassza. A nő viszont áttér a hugenotta vallásra, úgyhogy nagy hirtelen még össze is házasodnak. Csakhogy apja közben a korábban megbeszélt párbaj helyszínén csapdát állított ellenfelének, így társai lemészárolják az érkezőket, köztük a nőt is, akiben az apa döbbenten ismeri föl saját leányát. Igazi romantikus történet, elég távol áll a húsz-huszonegyedik századi kiábrándult lelkiségtől- gondolhatnánk, bár az ízlés útjai kiszámíthatatlanok.

Így Szikora János szépelgésre mindig hajló rendezői útjai is azok. Címeket ad az eredeti öt felvonásnak, amelyek betűi néha az egész színpadot betöltik, máskor a magasból ereszkednek alá. Ezek a címek többnyire fölösleges szájbarágásként hatnak, nem mindig nyilvánvaló kapcsolódásuk a történethez, így a megfejtésükre tett erőfeszítés csak belezavar a cselekmény követésébe és a zene élvezetébe. A MERÉNY/REMÉNY felirat pedig még idétlen szójáték is. Horesnyi Balázs díszlete nem tér, csak háttér. Az egykori metszetek illenek a kimódolt cselekményhez, a monumentális hangzáshoz, amelyet Oliver von Dohnányi vezényletével kellően biztosít az Operaház zenekara. Kovács Yvette Alida jelmeztervező alkalmas történelmi kosztümökről gondoskodott, ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a történelmi múltban, azaz saját korunktól meglehetős távolságban érezzük magunkat.

Kolonits Klára - A hugenották

Maradéktalanul teljesíti a francia nagyopera egyik alapkövetelményt, igazi bravúrt mutat be, mintha csak énekhanggá alakítaná a jelentékeny személyiséget, amely okkal birtokolja a királyi hatalmat. Hozzá mérhető formátum nem jelenik meg az estén. De a hangi mellett igazi színészi teljesítménnyel is szolgál Haja Zsolt Nevers gróf szerepében. Balga Gabriella a királynő apródjaként egy pillanatot sem hagy ki, amikor éreztetheti irigykedését, amiért mint kamasz fiúcska, minden lényeges dologból kimarad, de sohasem fontoskodja túl a szerepét. Bretz Gábor hangi és színészi jelenlétben is nagy súllyal képviseli a kérlelhetetlen vallási meggyőződést, olyan szolgát alakít, aki nemcsak ura testi mivoltát, de erkölcsiségét őrizni is hivatottnak véli magát. A szenvedő szerelmesek halványabbak a mellékszereplőknél. Boncsér Gergely tiszta arcú naivitással adja a szerelem és morál közt őrlődő főhőst, Létay Kiss Gabriella szenvedve sodródik sorsa és vágyai között.

A bemutató tiszteletet érdemlő erőfeszítésről tanúskodik, de aligha fogja megtörni a francia nagyopera és Meyerbeer művészete iránti közönyünket. Marad egyszeri, évfordulós tisztelgés.