Zenés színház

Evolúció, kopás nélkül

2015.01.21. 07:18
Ajánlom
A kétezres évek elején néhány pillanatig úgy tűnt, hogy a Révay utcai Vidám Színpad örökre bezárja a kapuit. Hogy végül mégsem így történt, abban nem kis szerepe volt az újonnan érkező igazgatónak, aki – immár Centrál Színház név alatt – néhány év alatt csúcsra futtatta az intézményt. A hamarosan magánkézbe kerülő Centrál Színház igazgatójával, rendezőjével és színészével, Puskás Tamással beszélgettünk. INTERJÚ

- Tavaly nyitott meg újra a Vidám Színpad egy budai bevásárlóközpontban. Követed a munkájukat?

- Azt tudom, hogy megnyitottak, de közelebbről nem figyelem a működésüket. Van elképzelésem arról, hogy mit csinálnak, hiszen lényegében ugyanazok üzemeltetik, akiktől annak idején átvettem a Révay utcai színházat. 2008-ban nem véletlenül változtattuk az intézmény nevét Centrál Színházra. Azt gondoltuk, hogy bármilyen fényes korszakai is voltak egykor a Vidám Színpadnak - mert tagadhatatlanul voltak ilyenek is -, ilyen névvel már nehezen tudjuk eljuttatni üzenetünket a régi közönségnek, új nézőket pedig gyakorlatilag lehetetlen becsalogatni.

- Emlékszel arra a pillanatra, amikor a színházi szakma elkezdte felismerni, hogy ez már nem a régi Vidám Színpad?

- Nem vagyok biztos benne, hogy volt egyetlen ilyen pillanat, inkább sok apró lépésről lehetett szó - sokkal inkább evolúciós változás volt ez, semmint revolúciós. Az egyik nagyon fontos kezdeti mozzanat volt például, hogy a feleségem, Básti Juli eljött ide játszani. Gondoljunk csak bele: egy pályája csúcsán lévő színésznő, a háta mögött legendás alakításokkal, egyszer csak fellép az akkor még meglehetősen bizonytalan hírű Vidám Színpadon. És ugyanígy említhetném még Novák Eszter POSzT-nyertes vendégrendezését (Szerelem, 2005 - A szerk.), vagy Haumann Péter Shylockját a Velencei kalmárban - ezek mind apró, de fontos lépések voltak a nézői bizalom elnyerésében. Visszanézve sokszor nem értem, hogy ez az egész hogyan sikerülhetett. Az biztos, hogy ma ugyanezt nem lehetne véghezvinni.

- Ezzel azt is mondod, hogy ma nem vágnál bele újra?

- Ötvensok éves vagyok, már egészen más perspektívából látom az életet. Ha most jönne egy új kihívás, annak biztosan ugyanígy megpróbálnék megfelelni, hiszen a Centrállal eltöltött munkának sem bántam meg egyetlen percét se. Másfelől ha valaki azt mondaná, hogy van egy csőd közelébe jutott belvárosi színház, aminek egyébként estéről estére olyan helyekkel kell felvennie a versenyt, mint a Víg, a Katona vagy épp a Madách Színház, és eközben nincs komolyan vehető társulata, azért erősen elgondolkodnék.

- Tavaly júliusban döntött úgy a főváros, hogy privatizálja a Centrál Színházat. Arról van szó, hogy a fenntartó bizalmat szavazott az eddigi munkátoknak, vagy egyszerűen csak szeretnének megszabadulni a színháztól?

- Semmiképen nem akarnak megszabadulni. A Centrál a Főváros sikeres színháza volt és marad is az, az üzletrész privatizációja után is. Gyakran elmondom, hogy egyébként a 2003-as érkezésemkor már  kvázi-privatizáció történt:  a színházat akkor az húzta ki a kátyúból, hogy birtokomban volt öt olyan előadás, amivel talpra lehetett állítani a repertoárt - akkor ugyanis az önkormányzatnak erre nem volt pénze. Ezt a lépést ideális esetben egy privatizációs megállapodásnak kellett volna követnie. Nem  így történt, hiszen éppen akkoriban vásárolta vissza a város Bodrogi tulajdonrészét, levonva a  helytelen következtetést: ez privátban nem működik.  Most arról van szó, hogy a fenntartó keresi a módját, hogyan lehetne újragondolni a finanszírozási rendszert.  Az biztos, hogy a Magyar Állami Operaház,  a Budapest Bábszínház vagy  kifejezett művész színházak nem állnak meg a lábukon a jelenlegi komoly segítség nélkül, de nem biztos, hogy ez az állítás úgyanúgy igaz minden további budapesti színházra. Mi most úgy tűnik, alkalmasak vagyunk ennek kipróbálására. Hangsúlyozom a szokásos források közül csak az önkormányzati forrásról mondunk le, és a vételár megfizetése után bérleti díj megfizetésére kötelezzük el magunkat.

- A főváros egyébként ismeri az itteni munkát?

- Teljes mértékben. Pontosabban szólva a politikusainkról nincs pontos információm, de például  a szakterület felelőse, a kulturális ügyosztály vezetője gyakorlatilag minden bemutatónkra eljön.

- Egy 2011-es interjúban említetted, hogy semmit nem tűznél szívesebben műsorra egy Martin Mcdonagh darabnál, de a közönségetek még nem feltétlenül áll erre készen. Ehhez képest most mutatjátok be a kisszínpadon a szerző Leenane szépe című művét. Megérett a közönség?

- Színházvezetőként az embernek tudnia kell, hogy milyen lovon ül, és nem szabad olyasmit bevállalnia, amit az nem bír el. A határokat csak nagyon finoman, apránként lehet kitolni. Ilyen próbálkozás lesz ez a mostani bemutató is, de fontos hozzátenni, hogy a kisszínpadon, 180 néző előtt, nem pedig a 435-ös nézőterü nagyszínpadon. Hogy a kérdésre  válaszoljak: a repertoárunkat  kezdetekben Shakespeare uralta, ma pedig már főként kortárs angol darabokat játszunk. Ez azért óriási különbség.

- Ha már a határok feszegetésénél tartunk: a Broadway felett az ég miatt hányszor csörgött a telefonod?

- Egyszer sem. Szemtelenkedni nagyon fontos, és még ennél is fontosabb, hogy képesek legyünk önmagunkon  nevetni.  Ez a rugalmasság az élet záloga. Ha úgy csúszunk el a banánhéjon, hogy utána mi is nevetünk rajta, nagyobb az esélye, hogy  fel tudunk állni és képesek vagyunk folytatni.

- Jelenleg épp a konkurenciának dolgozol: a Madách Színházban rendezed a Fekete Pétert - és nem ez az első találkozásod a darabbal. Mi az, ami miatt újra és újra színre viszed ezt a történetet?

- Ha egészen őszinte akarok lenni, inkább azt mondanám, hogy egyetlen alkalommal rendeztem meg a darabot, ami aztán többször színpadra került itt-ott az országban, más-más szereposztással. Olyan ez, mint egy népmese: szájról szájra terjed, és közben folyamatosan alakul. A Fekete Péter is bizonyos értelemben a városi folklór része, hiszen - mint a mesékben általában - örök igazságot hordozó történetről van szó, és éppen ezért jó újra és újra megnézni. Ott van benne a kisember, akinek a hátán táncol az egész világ, mégis kivágja magát, ott a számtalan dal, amit azok is ismernek, akik valójában még soha nem látták a darabot, és eközben az egész mű az első pillanattól fogva egy hatalmas kacagás.

- Mácsai Pál Örkény Színházra beadott pályázatának van egy sora, ami így szól: "ez a szakma meglehetősen koptatja az embert, a színész-rendező-igazgató hármast hosszú távon gyakorlókból általában hamar lesz emléktábla". Te nem félsz a kopástól?

- A feleségem gyakran mondja, hogy egy stresszesebb produkció éveket vesz el az életéből. Én meg azt gondolom - persze rátermettségtől, lelki alkattól is függ -, ez a munka legalább annyira feltölti az embert, mint amennyire koptatja. Én inkább az előbbire szavazok.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

„Azért élek, mert valamit el akarok mondani” – interjú Mészáros Mártával

Mészáros Márta szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját. Ebből az alkalomból kerestük fel a rendezőt, akivel a film lényegéről, filmtörténeti csókjeleneteiről, a valósághoz vezető lépésekről és új filmtervéről is beszélgettünk. 
Színház

Kováts Adél egy mázsás jégtömböt tolt keresztül Budapesten

A Radnóti Színház igazgatója a nyár legforróbb hetére időzítette performanszát, a Margit hídtól a Radnóti Tesla Laborig tolta jeget, míg a melegben az teljesen semmivé nem vált.
Színház

Vidnyánszky válasza Wilsonnak: „Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott”

A Nemzeti Színház igazgatója azután reagált, hogy a MITEM fesztiválra meghívott rendező, Robert Wilson közleményben tudatta, előadása után járó honoráriuma felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel.
Színház

Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

„Jó egészséget kívánok mindenkinek, pályatársaimnak remek előadásokat és boldogságot, boldogságot, boldogságot” – tolmácsolta Lázár Kati szavait Jordán Tamás szeptember 18-án a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol nyolc művész csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához.
Klasszikus

„Szeretnék ajtóstul rontani a házba” – beszélgetés Rajna Martinnal

Mindössze huszonöt évesen lett a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, az évadnyitó koncerten Kodály és Bartók művei mellett Balogh Máté új kompozícióját is vezényli, amelyet a zeneszerző számukra írt. Rajna Martinnal győri tervei mellett a modern zene fontosságáról is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

A sors lépcsőfokain járva – interjú Dolhai Attilával

A Budapesti Operettszínház idei évadának első bemutatója a Federico Fellini 8 és ½ című önéletrajzi ihletésű filmje alapján készült Nine-Kilenc, amely egy alkotói válságban lévő rendező belső vívódásait, illetve nőkhöz való viszonyát mutatja be. A Guidót alakító Dolhai Attilával a főhősről, az előadásról és vallásról beszélgettünk.
Zenés színház ajánló

Ki lesz a vadak ura? – Új családi musical a láthatáron!

A TBG Production és a Soproni Petőfi Színház a Tesla musical alkotóinak közreműködésével bemutatja: a Vadak Ura – The Covenant musical show-t.
Zenés színház hír

Musical az ártatlanság koráról – a Nine premierjével indul az Operettszínház új évada

Közönségtalálkozóval egybekötött sajtótájékoztatón mutatkoztak be a Budapesti Operettszínház új bemutatójának szereplői. A Nine-Kilenc Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című filmje alapján készül Balázs Zoltán rendezésében.
Zenés színház kritika

Sanzon-szerelmek Pokorny Liával

Hányféle szerelem létezik? És melyik az igazi? Ismerős helyzetek, valódi drámák és félve elsuttogott vallomások váltják egymást a Centrál Színházban, Pokorny Lia zenés estjén, amely több, mint sanzonokká formált érzelmek kavalkádja: önmagunkkal való szembenézés.
Zenés színház ajánló

Mitől működik egy házasság? – II. János Pál pápa darabja az Opera Eiffel Műhelyházában sejteti a választ

Karol Józef Wojtyła, a későbbi II. János Pál pápa Az aranyműves boltja című darabját Krzysztof Penderecki zenéjével és székesfehérvári Vörösmarty Színházzal együttműködésben mutatja be 2021. szeptember 8-án a Magyar Állami Operaház.