Zenés színház

Extremely Hungary

2009.10.12. 11:59
Ajánlom
Október 3-án rendezték meg a New York-i és Washingtoni Magyar Évad keretén belül az Opera Unbound című rendezvényt, amelynek különlegessége Gabriel von Wayditch operájának bemutatója volt.

A New York-i Brooklyn Múzeum volt a házigazdája annak a különleges eseménynek, amely az Évad saját készítésű programja is volt. A délután öttől éjjel tizenegyig tartó rendezvény célja az volt, hogy "az operát szabadjára eresztve" mutassák be az érdeklődőknek. A hétvégi rendezvényen fellépett többek között a Dallam-Dougou együttes; egy olyan héttagú folklór zenekar, aki a magyar cigány zenét ötvözi nyugat-afrikai dallamokkal, és amelynek a vezetője a magyar származású Raul Rothblatt.

Az érdeklődők megtekinthettek egy részletet Arthur Miller Pillantás a hídról című darabjának opera adaptációjából. Levetítettek egy operafilmet is: Matthew Barney amerikai képzőművész-rendező híres Cremaster sorozatának ötödik részét. A film különlegessége, hogy az Ursula Andress főszereplésével készült tragikus szerelmi történetet Budapesten, részben az Operaházban forgatták.

A Kitchen Budapest magyar médialabor közreműködésével egy interaktív operaszerző program csábította a közönséget: a vállalkozó szellemű gyerekek és felnőttek négy érintőképernyős mobiltelefont nyomogatva saját operát, és hozzá animációs hátteret kreálhattak.

Az Opera kötetlenül című est egyik legkülönlegesebb eseménye azonban az a multimédiás prezentáció volt, amelyet Frank Oteri amerikai zenetörténész-zeneszerző tartott egy ismeretlen magyar operaszerzőről, Gabriel von Wayditch-ről. Gabriel Budapesten született és a 20. század elején fiatalon vándorolt ki Amerikába. A zeneszerző tizennégy teljes, magyar szövegű operát szerzett, de ezeket soha nem mutatták be. Monumentális műveit csak az utóbbi években kezdték felfedezni. A napot Yonderboi világhírű operadallamokon alapuló zenéje zárta.

www.extremelyhungary.com

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Ezeket a könyveket vásárolták legtöbben karácsonyra

A könyv az egyik legjobb dolog, ami a fa alá kerülhet – legalábbis szerintünk. A decemberi eladási adatokból az is kiderül, hogy melyik kötetekkel lepték meg szeretteiket a vásárlók.
Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Klasszikus

Mit játszhat egy fagottista a tévémacin túl?

A kérdésre a választ Stefán Zsófia koncertje adhatja meg, aki a Concerto Zeneházban lép fel január 14-én.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Könyv

Rovarokkal, penésszel, idővel való küzdelem a corvinák védelmében

Vegyészek, restaurátorok, ötvös- és textilművészek is munkálkodtak azért, hogy Mátyás király világhírű kódexei fennmaradjanak.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.
Zenés színház opera

Megházasodott Jonas Kaufmann

Elnézést a bulvárhírért, de sok Jonas Kaufmann-rajongó olvas minket, ezért nekik fontos lehet. A világhírű tenor elkelt!
Zenés színház magazin

Egy női párbaj és egy gyorsan megírt operett története: Luxemburg grófja

Újra látható az Operettszínházban Lehár Ferenc klasszikusa, a Luxemburg grófja, főszerepben Fischl Mónikával. Az ünnepelt énekesnőről és az öregecske udvarlójáról, és persze az igaz és nem annyira igaz szerelemről és a nagy tévedésekről szóló operett, a műfaj egyik legmulatságosabb története.