Milyen érzésekkel készülnek a Palotakoncertre?

Jávorkai Sándor: Mindig nagyon örülünk neki, amikor itthon, a magyar közönségnek játszhatunk, mert ez az a szívdobbanás, ami bennünk is él. Ráadásul idén, Trianon 100. évfordulóján ez most még fontosabb és örömtelibb alkalom. Mostanában valóban kevesebb alkalmunk nyílik itthon koncertezni, főleg a sok ázsiai turné miatt. De most, hogy körvonalazódik egy együttműködés Vadász Dánielékkel és a Cooperával, a tervek szerint gyakrabban állunk majd a magyar közönség elé.

Milyen dalokat hallhatunk Önöktől a gálán?

JS: Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy Lehár Ferenc születésének 150. évfordulója alkalmából az egyik legismertebb osztrák szerző, Johanna Doderer komponált nekünk egy művet hegedűre, csellóra és nagy zenekarra, amit nagyon megszerettünk. Modern, effektekben gazdag, mégis nagyon dallamos.

Jávorkai Ádám: A másik darab, amit előadunk Sarasate Zigeunerweisen, azaz Cigánymelódiák című műve. Érdekesség, hogy eredetileg szóló hegedűre írták a darabot, de mi ketten adjuk elő, így egy kis hegedűs-csellós testvérpárbaj is lesz a produkcióban.

Jávorka Ádám és Jávorka Sándor (Fotó/Forrás: Co-Opera)

Hogy találkoztak az operett műfajjal, és mi jut az eszükbe erről a szóról?

JS: Ha valaki Bécsben él, elkerülhetetlen ez a találkozás. Ráadásul az operett kiváló példája az osztrák és a magyar kultúra találkozásának is. A gyönyörű dallamok, a szenvedély, az elegancia és olykor a túlzások is elválaszthatatlanok ettől a műfajtól, ami tökéletes élményt nyújthat egy nyári szabadtéri koncert közönségének.

JÁ: Az operett – ha jól csinálják ­– csodaszép tud lenni, és egészen a lélekig hatol. Egy-egy fülbemászó dallam akár hosszú napokon át képes megragadni az ember fejében. A Lehárhoz és Kálmán Imréhez hasonlóan kiemelkedő operettszerzők pedig szerintem akkor is ugyanilyen sikeresek lehettek volna, ha a klasszikus zenénél maradnak.

Emlékeznek az első találkozásra a hangszerükkel?

JS: Zenész családba születtünk: édesapánk hegedült, édesanyánk zongoratanárnő volt. Két és félévesen kaptam az első hegedűmet, négyévesen már hegedültem. Rögtön a saját hangszeremre sikerült rátalálni, mást nem is tudok elképzelni, annyi élményt ad nekem és a közönségnek is. Folyamatosan azon dolgozom és gondolkodom, hogy még jobban tudjak hatni az érzelmekre, hiszen ez a művészet lényege. A zene által ébresztett érzésekre a világ minden táján ugyanúgy reagálnak az emberek.

JÁ: Én édesanyám révén először zongorázni kezdtem, országos zongoraversenyt is nyertem, mégis a cselló lett az én hangszerem. Nem volt csellista a családban, de egyszer valakitől kaptam ajándékba egy lemezt, amin Pablo Casals csellózott. Annyira magával ragadott, hogy azonnal kérlelni kezdtem a szüleimet, hogy inkább azon a hangszeren tanulhassak. Aztán az a szerencse ért, hogy Angelica Maynál, Pablo Casals egyik legjobb növendékénél tanulhattam csellózni, így én is magamba szívhattam azt a zeneiséget, ami Casalstól ered. Mondhatnám, hogy Casals a zenei nagyapám. (nevet)

Ha jól tudom, a hangszerek, amiken játszanak, és amiknek a hangja majd a gálán is felcsendül, szintén különlegesek.

JÁ: Két csellón játszom, az egyik egy Carcassi, ami még David Popperé volt, aki Liszt meghívására érkezett Magyarországra és alapított egy cselló tanszéket. Neki köszönhetően fejlődött ilyen magas szintre a csellóoktatás itt Budapesten, a Zeneakadémián. A másik hangszeremnek is izgalmas a története: tíz éve abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy miután Ausztriában elnyertük „Az Év Művészei” címet, a gálakoncerten odajött hozzánk egy férfi – akiről később kiderült, hogy egy mecénás –, és meghívott másnapra magához. A szoba közepén egy cselló állt, amin 100 éve nem játszott senki. Ahogy ezt zenész nyelven mondjuk: elaludt a hangszer, és kellett pár óra, mire felébredt. Azóta is tart az ébredése. Ez egy Stradivari cselló. Szinte hihetetlen privilégium, hogy ilyen hangszereken játszhatom.

JS: Én egy Guarneri és egy Carcassi hegedűn játszom, így mondhatni, hogy a hangszereink is testvérek. (nevet) A vonóm pedig – amivel egykor Szigeti József is játszott – Bartók Béla tulajdona volt.