A Sose halunk meg színlapján gyakorlatilag azonos alkotócsapatot találunk. Ma, amikor anyagi gondokról, teátrumok átszervezéséről, megszüntetéséről szóló hírek terjengenek, praktikus gondolkodásra vall a színházak ilyenfajta együttműködése.

Szabó Máté rendezőnek nem volt könnyű dolga. Meg kellett felelni a filmrajongók elvárásainak, a moziváltozatot nem ismerőknek tiszta helyzeteket kellett teremteni; és mindkét társulat adottságait figyelembe véve kellett kidolgozni az alapötleteket. Szolnokon és Budapesten azonban két momentum, a díszlet és a koreográfia kivételével egészen más előadások születtek.

A sok helyszín realista módon nem megjeleníthető, ezért majdnem üres Antal Csaba tere. A színpad hátulját fekete függöny takarja, a forgószínpadon napsárga tribün, ami ha megfordul, kocsma, presszó vagy épp fodrászszalon. Néhány jellegzetes formájú alumíniumablak ereszkedik le, és máris vonaton ülnek a szereplők. A színpad előterében, szintén fekete függöny elé pár bútordarab kerül, ez utal a belső helyszínekre. CD-füzért eresztenek le, a csillogó ezüstös matéria által kerülünk az össztánc délutánjába-estéjébe. Bodor Johanna látványos, a show- és a néptánc elemeiből egyaránt merítő koreográfiája több vendégtáncossal együtt látható a József Attila Színházban is.

Ezeken túl azonban csak a különbségeket sorolhatjuk. Kezdjük a leginkább szembeötlővel: eltérő jelmezeket tervezett a két előadáshoz Kovács Yvette Alida. A Tisza-parti városban korhűek és színekben tobzódóak a ruhák, a frizurák, a sminkek, Angyalföldön a nyitóképben a férfiak fekete inget és nadrágot, a nők más-más szabású kis fekete ruhát viselnek, erre vesznek színes inget, szoknyát, kiegészítőt.

A főszereplő Koltai Róbert tél óta megszabadulni látszik az ide nem illő tanárparódiák harsány manírjaitól, Gyuszi bácsija líraibbá vált, ám még nem a filmbeli derűsen tragikus karakter. Nem az ő halála, hanem Imi megrendültsége a szívszorító. A mellékszereplők jönnek, mennek, majd visszatérnek, de néhány kivételtől eltekintve arctalanok, sorstalanok maradnak. Elegáns és dörzsölt mind Zelei Gábor, mind Zöld Csaba Simulája.

Derűs pillanatnak élés és mindentudás van Mészáros István és Sztankay István Deutsch bácsijában. Az Andorai Péter alakította egykori focista, Balog 2 nem züllött alkoholista, hanem a kihagyott lövés után kettétört életű ember. (Szolnokon ezt a szerepet a film Imije, Szabados Mihály alakította.) Egri Márta és Fehér Anna egy jelenetbe és egy dalba sűrítve mutatja, mit érezhet egy, a hamvas ifjúságot már rég maga mögött tudó nő, aki a sors különös fintoraként hirtelen összefut az őt csalárdul elhagyó férfival.

Karczag Ferenc tán darabosabb és sprődebb, Újréti László valamivel puhább Apa. Sztárek Andrea és Vándor Éva (Anya) csinosak, huncutak, és otthoni uralkodásra termettek. Érdekes választás Schramek Andrea és Ullmann Mónika Nusi szerepére. Azzal, hogy Imivel egykorúsítják a lányt, elveszik az a szexuális túlfűtöttség, ami a filmben hangsúlyos. Annak ellenére, hogy a József Attila Színház színlapján több név áll, a Szigligetiben nagyobb szabású, mozgalmasabb, élettelibb, vibrálóbb és pontosabb, énekben-táncban biztosabb volt a produkció.

A darab felépítése gyakorlatilag követi a filmét, ám elhagyták a film flashback technikáját. A keretes szerkezetben csupán a lovit, a mindent eldöntő utolsó futamot látjuk, amelyben nem szerepel a színésszé vált középkorú Imi. A 13+1 (dal) fogásból álló este kellemes érzetébe azonban némi keserű mellékíz kerül, amelynek legfőbb oka a zene. Fülbemászók, dúdolhatók a melódiák, de folyamatosan az az ember érzése, ezt már hallotta valahol. Mintha A dzsungel könyve, a Valahol Európában vagy a Patika nagyobb, hosszabb, vágatlan verziójának soundtrack albumát tenné be a lejátszóba.

Vitathatatlanul jó döntés, hogy a filmhez képest nagyobb súlyt kap az Apa és az Anya, ám miért hívják meg Szemenyei Jánost és Szabó Kimmel Tamást, ha jó két órát várakoztatják a nézőt arra, míg hallhatja hangjukat? (És akkor is csak egy duettben. Utána jön még néhány sor a Nagy utazásban, saját számuk nincs.) Imi szerepe szerint megfigyel, szemlélődik, akaratán kívül sodródik kalandokba, ezek által érik férfivá a történet során. Passzív szereplő – de ha a dramaturgiai beavatkozás a szülők esetében csak a darab javára vált, miért nem lehetett a fiú alakjának kontúrjait színekkel kitölteni? (Az általam kétszer látott Szemenyei megpróbálkozik a szinte lehetetlennel. Ahhoz, hogy sikerült, az ő egyéniségére volt szükség.)

Végy egy filmet, annak rendező-főszereplőjét, forgatókönyvíróját és zeneszerzőjét. Adaptáld úgy színpadra, hogy a mozi dialógusai szinte egy az egyben megmaradjanak, és semmiképp ne hagyd ki a slágerré vált betétdalt. Körülbelül így szól a recept. Úgy tűnik, beválhat.

(2006. december 16., 19:00, Szolnoki Szigligeti Színház - Dés László-Nemes István-Koltai Róbert-Nógrádi Gábor: Sose halunk meg (zenés vígjáték); főbb szerepekben; Gyuszi bácsi: Koltai Róbert, Imi: Szemenyei János m.v., Anya: Sztárek Andrea, Apa: Karczag Ferenc, Boldi: Kaszás Mihály, Nusi: Schramek Andrea, Teréz: Egri Márta, Deutsch bácsi: Mészáros István, Deutsch néni, Lola: Császár Gyöngyi, Pucus, Büfés: Zelei Gábor

2007. április 15., 15:00 József Attila Színház - Dés László-Nemes István-Koltai Róbert-Nógrádi Gábor: Sose halunk meg (zenés vígjáték); főbb szerpekben; Gyuszi bácsi: Koltai Róbert, Imi: Szemenyei János m.v., Anya: Vándor Éva, Apa: Újrét László, Boldi: Háda János, Nusi: Ullmann Mónika, Teréz: Fehér Anna, Deutsch bácsi: Sztankay István, Deutsch néni: Esztergályos Cecília, Pucus: Zöld Csaba

Díszlet: Antal Csaba; jelmez: Kovács Yvette Alida; hangszerelés: Erdélyi Péter; dramaturg: Ari-Nagy Barbara; koreográfia: Bodor Johanna; rendező: Szabó Máté)