Zenés színház

"Ez nem egy terápiás előadás, hanem fricskázás, gúnyolódás"

2018.03.16. 12:38
Ajánlom
Göttinger Pál beugróként rendezi Karafiáth Orsolya és Bella Máté Macskadémon című musicaljét, melynek ősbemutatóját március 16-án és 17-én tartják a Kálmán Imre Teátrumban. A különleges helyzetről, a stresszmentes próbaidőszakról, a játékkedvről, a humorérzékről és fricskákról beszélgettünk a rendezővel.

Karafiáth Orsolya és Bella Máté  Macskadémon  című musicaljének ősbemutatóját március 16-án és 17-én tartják a Kálmán Imre Teátrumban. A darabot a szerzőpáros a Madách Színház musical pályázatára készítette még 2013-ban. 

Karafiáth Orsolya több sikeres prózai- és verseskötetet tudhat magáénak, de ez az első alkalom, hogy darabját egy kőszínház műsorára tűzi.

A Junior Prima és Erkel Ferenc-díjas Bella Máté elsősorban kortárs műveket komponál, de nem ez az első kitérője a populárisabb műfajok felé; számos színházi előadáshoz szerzett zenét és egy vizsgaelőadás erejéig musicalt is írt már. A Budapesti Operettszínház felkérésére az előadást Göttinger Pál rendezi, aki beugróként vállalta a feladatot, miután az eredetileg felkért rendező néhány nappal a próbakezdés előtt visszalépett.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezőjével erről a különleges helyzetről, a stresszmentes és felszabadult próbaidőszakról, a játékkedvről, a humorérzékről és fricskákról beszélgettünk.

– Hogy csöppentél bele a munkába?

– Két nappal az olvasópróba előtt kaptam meg a példányt. Tulajdonképpen csak a szereposztás volt a támpontom,

amit nagyon jónak gondoltam már akkor is, valamint az, hogy annak idején már találkoztam a darabbal.

Lőkös Ildikó dramaturg küldte el nekem azt követően, hogy 2013-ban a Madách Musical Pályázaton harmadik lett. Akkor sajnos nem volt lehetőségem, hogy foglalkozzak vele. Nem áltatom magam azzal, hogy nagyon rám talált ez a feladat, hanem tudomásul veszem, hogy bajban volt színház és kellett valaki, akire rá lehetett bízni ezt a munkát. Miután épp, hogy beestem a próbakezdésre, szinte mindent készen kaptam. De ezzel egyáltalán nem volt bajom, hiszen épp a szereposztás volt az oka, hogy elvállaltam a felkérést. Nagy rajongója vagyok ugyanis ezeknek a színészeknek. A tervezőket együtt választottuk ki, de ebben is kértem a ház segítségét, hiszen az idő rövidsége miatt fontos volt, hogy olyanokkal dolgozzam, akik bírják a színház bizalmát. Végül az én javaslatomra lett a jelmeztervező Kovács Andi és a koreográfus Gulyás Anna.

– Mennyire vagy otthon a zenés műfajban?

– Csináltam mindenfélét. Rendeztem a Mágnás Miskát, de Offenbachot is, magyar musical ősbemutatót, operát többször is. A musicalből valahogy mindig az experimentálisabb, kísérletezőbb darabok keveredtek hozzám, mint most a Macskadémon is: van egy író, aki azelőtt nem írt ilyesmit és van egy zeneszerző, aki nagyon sok mindent komponált, és nagyon sok műfajban dolgozott már, de a musicalneki is kirándulás.

– Mennyire tekinthető ez az alkotás musicalnek, amiről azt szokták mondani, hogy elvben faltól falig zene, itt viszont nagyon erős és sok prózai jelenet között jelennek meg elszórtan a dalok.

– A musicalben a zene alapvetően dramatikus, vagyis egy-egy szám egyben egy dramaturgiai fordulópont is. Itt inkább kurta és rövidre vágott jelenetek vannak, amik villanásszerűen felmutatnak egy-egy képet. Majd amit eljátszottak, azt el is éneklik. Olyan az egész szövete, mint egy kabaré, amiben időről időre songok hangzanak el. De azt gondoltam, hogy miután egy valaha volt orfeumban játsszuk az előadást, amit az eredetihez hasonló állapotban újítottak fel Kálmán Imre Teátrum néven, egyáltalán nem idegen a hely szellemétől ez a színpadi forma. Tehát úgy oldottukmeg a dalokat, hogy kiteszünk egy mikrofonállványt, és a színészek az előtt állva adják elő a számokat. Emellett sok táncbetét is van. Egy kötetlen, játékos és agyament szövete van az egésznek.

– Elég viccesek ezek az etűdök és meglehetősen sarkítottak. Mennyire viszitek el az abszurdba, vagy a szélsőségesség felé?

– Semmilyen önfegyelem nincs ez ügyben bennünk. A színészek játékkedvére és az én humorérzékemre van bízva az egész. Nincs olyan típusú történetmesélés, vagy egy olyan történet, amit nagyon képviselnünk vagy viselnünk kell. Így aztán rettentően élvezetes a próbafolyamat, iszonyú jól mulatunk együtt. Persze szorgos munkával tesszük mindezt, mert nehezek a számok, vaskosak lettek a koreográfiák, tehát bőven van mit csinálni, de nem kell megfelelnünk és nincs felénk az az elvárás, hogy egy másutt sokat játszott sikert kell ismét sikerre vinnünk, vagy be kellteljesítenünk valamit.

– Ilyenkor a színészek szeretnek erős ecsetvonásokkal festeni. Visszafogod őket?

– Isten őrizz. Inkább előrefele lököm őket. A darabnak is van egy pamflet jellege: úgy tesz, mintha rémisztő lenne, de nem különösebben az, úgy tesz, mintha egy mélyfúrás lenne a kapcsolati működésképtelenségek irányába, de igazából nem az. Ebben az esetben semmi baj nincs azzal a színházi formával, ami a vásári komédiát idézi:

És most tekintsük meg a gonosz szomszédasszonyt, a magába roskadt művészlelket, aki gyerekkorában rálépett egy szöcskére, és azóta nem tudja, mi van!”

Szeretetteljes, de maró gúnnyal mutogatni - legitim műfaj. Ebben az épületbenpláne helye van.

– Az nem merült fel, hogy egy kicsit a karakterek mélyére ássatok, hogy inkább arealista színjátszás felé közelítsetek?

– Azt hiszem, nem érte volna meg. Maga a darab sem hordozza ezt. Bár szerepel benne egy alkoholista szomszéd bácsi, akinek a szomszéd néni pokollá tette az életét, ezért a piába menekült, de ez annyira magától értetődő kép, mindössze egy skicc, egy villanás. Ez engem is arra intett, hogy csak ennyire vegyem én is komolyan. Karafiáth Orsolya látásmódjában inkább ugyanazoknak a puzzle-öknek vagy mozaik darabkáknak, amiket mindannyian jól ismerünk, egy másfajta összerakása tűnik a művészi vállalásnak, sem mint az, hogy most ássunk bele az alkoholizmus vagy a depresszió bugyraiba. Ez egyáltalán nem egy terápiás előadás, hanem fricskázás, gúnyolódás. Az önsajnálat általában nagyon a sajátunk és talán ezzel űz a legerősebben gúnyt az anyag és az előadás is. Ha az ember reménytelenül szerelmes, ha depresszióba zuhan, ha inni kezd, ha azt érzi, hogy harmincéves kora után nem tudja merre halad az élete, akkor ugyan szörnyű dolgok is történhetnek, de az első reakció, hogy borzasztóan sajnáljuk önmagunkat. Ez átlengi a színdarabot, és ebből mi is mindenféle tisztelet és kímélet nélkül csinálunk hülyét, hiszen ez megunhatatlan téma.

– Homonnay Zsolt mellett a vendégként érkezett Szemenyei János alakítja a Macskadémont, aki sok-sok különböző alakban tűnik fel. Ezt hogy oldjátok meg? Külsejében változik vagy inkább karakterében?

– Inkább a játékstílusban akarjuk ezt érzékeltetni. Jelzésszerű jelmezek lesznek, éppcsak egyetlen kiegészítő mutatja, hogy most épp melyik karakterében van. És ezek az ő már-már szemérmetlenül erős színpadi tehetségével válnak külön-külön személyiségekké. De Homonnay Zsolt is ugyanolyan őstehetség. Hihetetlen humorérzék, erőlködés mentesség és végtelen szabadság jellemzi őket. Nagyon nagy bizalmam van bennük.

– A koreográfus, Gulyás Anna is először dolgozik az Operettben. Mi volt a kérésed felé?

– Egy lányokból álló négyfős tánckarunk van. A színészek statikusan, mikrofonállvány előtt, fejgépben éneklik a dalokat. Viszont minden számhoz készült egy kis táncjáték vagy nevezzük etűdnek, ami ellenpontozza vagy idézőjelbe teszi, esetenként teljesen bevállalja és felnagyítja azt, amiről a szám szól, de még azt is megengedtük magunknak, hogy van, ahol csak simán illusztrál. Emiatt számonként váltakozó formanyelvű a koreográfia, de Anna géniusza miatt mégis egységes. Elképesztően szigorú, hatalmas munkabírású és nagyon konok koreográfus. A humorérzéke és a történetmesélő kedve is nagyon közelinek bizonyult az enyémhez, így aztán jól megértettük egymást.

Szeretnénk láttatni az orfeumi világot, ami ennek a játéknak helyet ad, így a lányok hatalmas pávadíszekben vonulnak, igazi tolldíszes revüt idézve, de közben azt a bérházas szörnyűséget sem szeretnénk elengedni, amiben maga a darab játszódik.

Ennek valami bizarr keverékét állítjuk elő.

– Bella Máté zenéje segített ebben?

– Abszolút jól fogyasztható muzsika, rendkívül hatásos zene. Tulajdonképpen egy stílusgyakorlat, miközben szerzői minőségű, tehát nem paródia. Leginkább az az érdekes benne, hogy Máté beszéli a műfaj hatásmechanizmusát: ismeri a fordulatokat, a frázisokat, a paneleket, de rettentő aprólékos munkával elintézte, hogy pont ne az legyen. Tehát nézőként felismerem azt a felfutást, aminek a végén annak a bizonyos csúcspontnak kellene lennie, de úgy komponálta meg, hogy épp ne ez történjen. És közben a harmónia-felbontásban, a zenei megoldásokban, a tempóváltásokban, 

mindenben van valami zenei ravaszság vagy vicc.

Nagy erőssége lesz az előadásnak. Azt gondolom, nagyon jó lett a hangszerelés is, már-már szimfonikus hangzású, pedig nem lesznek túl sokan azon a zsebkendőnyi színpadon.

– Első alkalommal dolgozol az Operettszínházban. Milyen a közös munka?

– Igazán jól érzem itt magam. A támogatásukat élvezem, segítenek, amiben lehet, hiszen ez egy nagyon speciális helyzet. Nagyon jó kirándulás volt, bár nem tudnám elképzelni, hogy évtizedeket végig tudjak csinálni egy ilyen elképesztő sodrásban, ahol hatalmas repertoár, rengeteg a fellépés és a turné... nekem lassabb a tempóm. De nagyon jól esett érezni saját magamon, hogy amikor belépek egy ilyen helyre, tudom, mit kell csinálni, és felismerem, kinek mit kell mondani, hogy elintéződjenek a dolgok, és ők is láthatták rajtam, hogy úrrá tudok lenni egy ilyen helyzeten. Mindig fontos mérce új helyen dolgozni, de ebben az esetben különösen az.

– Rendezőként milyen elvárásokat fogalmaztál meg magad felé?

– Azt szerettem volna, hogy a színészek felszabadítónak, stresszmentesnek és játékosnak éljék meg a próbafolyamatot, aminek elvileg agybajnak kellett volna lennie, hiszen nagyon kevés időnk volt. Az előadástól csak azt várom, hogy mulassanak rajta jól a nézők. Vannak benne olyan poénok, amiket nagyon fognak venni, olcsón is adjuk... és vannak, amikért kicsit jobban meg kell dolgozni.

Aki valahogy ráismer egy szörnyűséges szomszéd nénijére, aki pokollá teszi az életét, azzal az történik, aki meg erre nem rezonál, az látja Oszvald Marikát, akit mindenképpen látni kell, és akit látni mindenképp ünnepély.

Az volt a fontos a színház számára, hogy legyen újdonság a színházban, tehát olyan színdarab, olyan rendező és olyan zenei matéria, ami itt nem szokott lenni. Ezt a funkciót ez a munka maximálisan betölti.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Új kezdet – a Hungarian Quartet első koncertje Perényi Miklós közreműködésével

Keller András - világhírű hegedűművész, a Keller Quartet alapítója és a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója által frissen életre hívott, egész pontosan újjáalakított Hungarian Quartet első koncertjét hallhatja a közönség 2019. január 4-én a Zeneakadémia nagytermében.
Klasszikus

Rabul ejtette a franciák szívét, most Carreras partnere: Pasztircsák Polina

Violetta szerepében óriási sikert aratott a Toulouse-i Operaház szezonnyitó Traviata előadásában Pasztircsák Polina. A fiatal szopránnal beszélgettünk, aki titkos álmát és zenei idolját is elárulta nekünk.
Zenés színház

Amikor a közönség elé lépek, csak a zene marad

A fiatal magyar drámai szoprán második helyet érdemelt a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, és elnyerte a Fidelio különdíját is. Ádám Zsuzsannával az eddigi pályájáról, a kecskeméti Kodály-hatásról beszélgettünk, illetve arról, hogy honnan tudja, hogy neki operát kell énekelnie.
Vizuál

Ezeket nézze meg a gyerekkel decemberben!

Mutatjuk milyen gyerekfilmek érkeznek a magyar mozikba decemberben, akár az ünnepekre készülésként, akár arra, hogy lekösse a kicsiket az iskolai szünetben.
Klasszikus

Baráth Emőke női zeneszerző műveiből készített új lemezt

A 17. velencei énekes-zeneszerzőnő művei szerepelnek Baráth Emőke és az Il Pomo d’Oro új lemezén, amely az Erato kiadásában jelenik meg.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház lemez

„Volt bennem nosztalgia” – Musicalt énekel új lemezén Dolhai Attila

A rajongók és Dolhai Attila kedvenceiből állt össze az a dupla album, amellyel az énekes négy év után visszatér a musical műfajához.
Zenés színház interjú

Amikor a közönség elé lépek, csak a zene marad

A fiatal magyar drámai szoprán második helyet érdemelt a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, és elnyerte a Fidelio különdíját is. Ádám Zsuzsannával az eddigi pályájáról, a kecskeméti Kodály-hatásról beszélgettünk, illetve arról, hogy honnan tudja, hogy neki operát kell énekelnie.
Zenés színház vidék

A Budavári Palotakoncertek műsorával köszöntik az új évet Szolnokon

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 12-én a Budavári Palotakoncertek műsorával szórakoztatja a szolnoki publikumot.
Zenés színház operett

Fischl Mónika a Mayáról: „Ezen a zenén nőttünk fel!”

Több mint negyven évvel az utolsó bemutató után látható a Budapesti Operettszínház Fényes Szabolcs népszerű revüoperettje, a Maya. Fischl Mónika és Bordás Barbara beszél az új produkcióról.
Zenés színház életrajz

70 éves Molnár András, a legendás magyar Wagner-tenor

December 8-án ünnepli 70. születésnapját Molnár András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, tenorista, érdemes művész.