Zenés színház

Ezért nem járnak az emberek operába

2017.12.05. 17:09
Ajánlom
„Túl flancos, túl hosszú és túl drága.” Egy brit kutatás szerint ezért nem járnak operába a britek, megfosztva magukat Kaufmann, DiDonato vagy Nyetrebko csodálatos előadásaitól.

Nem biztosak a megfelelő etikettben, hogy mikor kell tapsolni és mit illik viselni. Ráadásul az előadás tele van olyan szavakkal, amiket alig értenek, a szöveg nehézkes, már ha egyáltalán képesek figyelni rá. A ClassicFM által elvégzett kutatás alanyainak kétharmada sosem járt még operában, a harminc százalékuk túl drágának tartotta. Sokkoló módon az alanyok fele nem tudott megnevezni egyetlen operaénekest sem, és csak ötből egy ismerte fel Pavarottit. Több mint felük pedig azt mondta, akkor sem jutna eszébe operát nézni, ha a tévében vetítenék.

Egy másik kutatás szerint, amelyet a OnePoll.com végzett, 2000 felnőtt egytizede ideges és feszélyezett volt az operaelőadás közben, és úgy érezte, nem tartozik abba a környezetbe.

operasinger

operasinger (Fotó/Forrás: Wikimedia Commons)

Hogy mi lehetne a megoldás arra, hogy otthon érezzék magukat a látogatók az operaházakban? Sok válaszadó szerint a hétköznapi viselet és egy mobilos applikáció, amellyel követhetik az előadást, segítene. Tizennégy százalékuk szívesen megnézne olyan modern operákat, amely például a Trónok harca alapján készült. (Independent)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát július 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház opera

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Zenés színház operaház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Zenés színház interjú

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.
Zenés színház veszprémfest

José Cura: „A művészetben nincs helye a skatulyáknak”

José Cura az olasz operairodalom slágereivel és a West Side Story fináléjával tér vissza a VeszprémFestre. Ebből az alkalomból adott interjút a Fideliónak a sokoldalú művész, aki éppen Nabuccót rendez Prágában.
Zenés színház csillagóra

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.