Zenés színház

Ezredik alkalommal is benépesül a Vígszínház padlása

2021.11.02. 14:00
Ajánlom
Színháztörténeti pillanathoz érkezik a Vígszínház: november 20-án ugyanis a színház ezredik alkalommal tűzi műsorára A padlást.

A padlás Sztevanovity Dusán ötletéből született: a neves dalszövegíró-zeneszerző Presser Gáborral közösen írta meg a darab librettóját 1986 nyarán. Eredetileg nem ezt a művet szerették volna elkészíteni, egy televíziós mesesorozathoz és egy új Zorán-albumhoz készültek dalokat írni. Ezek a tervek akkor végül nem valósultak meg, az alkotógárdához csatlakozott viszont Horváth Péter, aki a darab prózai részeit jegyzi.

Az írás során a szerzők a körülöttük zajló eseményekből is merítettek, egy anekdota szerint a slágerré váló Szilvásgombóc annak emlékére született, hogy Radnóti Zsuzsa édesanyja többször készített az alkotóknak szilvás gombócot.

Később Presser Gábor azt is elárulta, hogy Rádiós szerepét a szerepet sikerre vivő Kaszás Attila írta.

Az első olvasópróbára 1987. november 30-án került sor a Vígszínházban, a rendezői székbe Marton László ült, aki nem először dolgozott együtt a szerzőkkel.

A neves szereplőgárda ellenére (a főbb szerepeket többek között Kaszás Attila, Igó Éva, Tábori Nóra és Hegedűs D. Géza játszotta) a bemutató előtt komoly kihívásokkal nézett szembe a társulat: a díszletet korábbi előadások színpadi kellékeiből állították össze Fehér Miklós vezetésével, a zenei alapokat pedig előre fel kellett venni.

A padlást Dusán dolgozószobájáról mintázták, a varázskönyv terve pedig Rubik Ernő munkája volt.

Bár a bemutatóra végül minden összeállt, a premiert egy kisebb botrány előzte meg: Müller Péter ugyanis – aki a kezdetekkor még a csapat tagja volt – a Madách Színházban belekezdett saját mesemusicaljének megírásába. A Dr. Herz miatt Sztevanovity Dusán plágiumpert indított, amely peren kívüli megegyezéssel zárult. Az eset azonban nem merült a feledés homályába,

A padlás zsémbes házmestere, Témüller úr alakja Müller Péterre utal.

Az 1988. január 29-i premier nem várt sikert hozott, egyes számai (például a Fényév távolság és az Örökre szépek) önmagukban is slágerré váltak, az elmúlt harminchárom évben pedig a Vígszínház mellett az ország szinte összes vidéki kőszínháza műsorra tűzte.

A történet szerint négy szellem csöppen egy poros padlásra, amelyről úgy hiszik, hogy ez az a hely, ahol találkozhatnak a Révésszel. Hamarosan rá kell azonban jönniük, hogy tévedtek. De szerencsére megérkezik a segítség Rádiós személyében, aki Süni és Mamóka segítségével igyekszik megoldást találni a helyzetre. Közben különböző galibákba keverednek, melyek egy részét a padlásra keveredő bűnöző, Barrabás, valamint a mindenben és mindenkiben bűnöst látó Témüller idéz elő.

Fényév távolság:

A darab 20 éves évfordulóján kiadott műsorfüzetben Sztevanovity Dusán így nyilatkozott A padlásról:

„Húsz év múltán bevallom: A padlással csak azt szerettem volna elmondani, hogy a világból sohasem hiányzó T. Müllerek bármennyit pusztítanak, hazudnak, ármánykodnak; nem nyerhetnek.

Addig nem, amíg vannak Mamókák, akár a valóságban, akár csak az emlékeinkben. Bármilyen fájdalmas volt elbúcsúzni a nagymamámtól, az édesapámtól, az összetartozás érzése, amit örökül rám hagytak, minden jó forrása az életemben.”

A darab 999. estje is rendhagyó volt, ugyanis a koronavírus-járvány miatt a nézők stream formájában követhették nyomon Rádiós és a szellemek kalandjait.

A padlás 1000. előadása november 20-án lesz a Vígszínházban. További információ a színház oldalán érhető el.

Fejléckép: jelenet az előadásból (forrás: Vígszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatából William Somerset Maugham Színház című regényét ajánlja. Gondolataira kötet fordítója, Schmal Alexandra reagál.
Vizuál

Élje át újra nagyvásznon Milos Forman filmjeit!

Február 12. és március 26. között a cseh újhullám emblematikus rendezője, a kétszeres Oscar-díjas Milos Forman legismertebb filmjeit vetítik eredeti nyelven a Puskin moziban.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Zenés színház ajánló

Peller Anna és Peller Károly lesznek az Operabeavató következő vendégei

Különkiadásokkal búcsúzik a közönségtől az Operabeavató, Dinyés Dániel és Göttinger Pál előadássorozata. Február 15-én az operett kerül terítékre a népszerű programon, ennek megfelelően a műfaj két meghatározó művésze, Peller Anna és Peller Károly lesznek a vendégek.
Zenés színház interjú

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.