De ha nincs stabil váz, csak a zenés színházi hagyomány legavíttabb stílusában a néző arcába énekelt dalok, akkor érkezhet sms a főszereplőnek, fizethetnek euróval, lehet a hotel itallapján Orgazmus koktél, papírmasévá és erőltetetté válik minden.

A Szegedi Nemzeti Színházban bemutatott Luxemburg grófja arra remek példa, hogyan lehet lassúvá és unalmassá tenni egy operett-előadást. A szereplők énekelni ugyan tudnak, de ahhoz nem kaptak instrukciót Horváth Péter rendezőtől, hogyan építsék fel a szerepek ívét. Kiss Zoltán alakítja René Luxemburgot. A fiatal színész számos alkalommal már bizonyította tehetségét – táncoskomikusként. Első bonvivánszerepét hangilag megoldja, ám nincs módja arra, hogy valóban züllött, nemtörődöm, elegáns, szerelmes, féltékeny, egyáltalán: karakteres gróf lehessen. Hiába gyönyörű a hangja az Angela Didier-t játszó Wittinger Gertrúdnak, ha már a belépőjénél sem figyel rá a néző, hiszen az előadásban igen gyakran használt páholyból szinte észrevétlenül lép a színpadra. A második felvonás kerti partiján elnézést kér a vendégektől, míg ünnepelt dívából szerény háziasszonnyá vedlik. Fölöslegesen, mert ez a változás egyáltalán nem érzékelhető. Nem lehet tudni, miért mond igent Bazilovics Bazil (Rácz Tibor) orosz hercegnek, akit maffiózóvá alakítanak és akit három napszemüveges, fekete zakós és tütüs alak (Szűcs Lajos, Tóth Péter, Réti Barnabás) kísér: akadémistaként vajon naivan, szerelemmel szerette, hálát érzett iránta, vagy karrierje érdekében használta az idősödő férfit? De az is indokolatlan érzelmileg, miért választja a fiatal grófot. Bájos Juliette Vermonth (Forgó Nóra) és Armand Brissard (Boncz Ádám) párosa, ám Rátkai Erzsébet m.v. feltűnő jelmezei ellenére is hamuszürke kisgimnazistáknak tűnnek.

A farsangolók színes madárnak vannak öltöztetve – ők táncolnak a második felvonás betétbalettjében (koreográfia: Kozma Attila m.v.), A madarak és az aranyhal-ban, amely talán a jelmezeket és a díszlet egyik központi elemét, a hatalmas halat (akváriumban, mennyezetről belógva, szófaként) inspirálta. A csoportos szereplők másik fele, az énekkar, a februári Párizsban vékony lódenkabátban gyülekezik a nyitányokban és a finálékban a Szeged Tours tábla alatt.

Az első és második felvonás díszlete (Juhász Katalin m.v. munkája) a forgószínpadra épül: míg az egyik szerepel, a másik hátulról látható (egy párizsi utcakép és egy kert, ahol partit tartanak), ám mindkettőben feltűnik a francia főváros egyik jelképe, a Moulin Rouge malomkerekének sziluettje. Kevéssé értelmezhető díszletelem a kertben függő hatalmas, repkénnyel befuttatott szemüvegkeret, amely egy pillanatban hintaként kezd funkcionálni. A harmadik felvonás realista környezetben játszódik, bár az kevéssé valószínű, hogy egy szállodai hallban a hotel szó hatalmas betűi lógnának a mennyezetről.

Ha egy előadásban a dinamizmust csupán az jelenti, hogy a három kis szerepben feltűnő színész, Járai Máté pontosan és ritmusosan gyorsöltözik, akkor baj van. Az még nem invenció, hogy a történetet a mába helyezve görkorcsolyát vagy Bridget Jones nyuszijelmezét adjuk a szereplőkre. Az sem poén önmagában, ha a „Mi jót, mi jót, mi izgatót” szöveget énekelve Juliette autószerelő-overallját erotikusan veti le, vagy amikor a herceg dalában arra utal: „csúnya éji lepke röppen”, kis fehér szárnyakat hordva szökell ide-oda.

A záróképben a színpadon levő vászonra halványan látható tűzijátékot vetítenek. A három felvonás alatt még ötletpetárdák sem durrantak.

(2005. december 18. 15:00, Szegedi Nemzeti Színház; Lehár Ferenc: Luxemburg grófja; René, Luxemburg grófja: Kiss Zoltán mv.v, Bazilovics Bazil, herceg: Rácz Tibor, Brissard Armand, festő: Boncz Ádám, Didier Angela, énekesnő: Wittinger Gertrúd, Vermonth Juliette, énekesnő: Forgó Nóra, Kokorov, grófnő: Dobos Kati, Pélégrin, anyakönyvvezető: Gömöri Krisztián, Inas, Manager, Liftboy: Járai Máté; km.: Szegedi Nemzeti Színház Zenekara, Énekkara és Tánckara; díszlet: Juhász Katalin m.v.; jelmez: Rátkai Erzsébet m.v.; koreográfus: Kozma Attila m.v., vez.: Koczka Ferenc; rend.: Horváth Péter)