Zenés színház

Feke Pál is kasztingolt

2012.01.31. 13:47
Ajánlom
Többfordulós szereplőválogatást követően született meg a döntés, hogy kik játsszák március végétől Szörényi Levente és Bródy János rockoperájában Vászoly fiait.

A Veled, Uram! rendezője, Somogyi Szilárd nagy örömmel tapasztalta, hogy felkészülten érkeztek a fiatal pályázók a válogatásra. "Mintegy 50 fiú jelentkezett, akiknek az első körben helyzetgyakorlatokat kellett megoldaniuk, az utolsó körre pedig a rockoperában elhangzó dalukat kellett megtanulniuk. Összteljesítményük alapján végül nyolc fiút választottunk ki Vászoly gyerekeinek szerepére. Andrást, Bélát és Leventét váltott szereposztásban alakítják majd a fiatalok a Thália Színházban, a próbákat most kezdik az Operettszínházban" - meséli a rendező.

A meghallgatáson Somogyi Szilárd és Bori Tamás játékmester foglalkozott a jelentkezőkkel. Az értékelés után eldőlt, hogy a három fiúgyermek szerepében Monoki Marcell, Monoki Milán, Torvund Alexander, Venczli Alex, Csősz Bálint, Bárány Richárd, Kovács Attila és Szente Szabolcs lesz látható a március 30-31-i bemutatókon és az ezt követő előadásokon.

A válogatáson részt vett a Szörényi-Bródy-darab egyik főszereplője, Feke Pál is, hiszen az ő "fiait" hallgatták meg. "Különleges érzés volt, mivel 2005-ben, az Árpád népe című produkcióban a felnőtt Leventét játszottam, most pedig az édesapját fogom alakítani. Egyébként is szeretem a gyerekeket, úgyhogy örömmel vettem részt a meghallgatáson, Somogyi Szilárd meghívására. Azt láttam a fiatalokon, hogy egytől egyig szerettek volna bekerülni az előadásba. Hiszek benne, hogy nagyon jó produkciót láthatnak majd a nézők. Nagy kihívás, hogy az István, a király folytatását most igazi színházi körülmények között, élőzenekarral mutathatjuk be. Szerintem a Veled, Uram! új verziója jó lehetőséget ad, hogy a fiatalokkal megismertessük ezt a korszakot" - mondja Feke Pál.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

11+1 filmzene, amit hallanod kell Ennio Morriconétól

91 évesen elhunyt Ennio Morricone, aki nélkül nem lenne hős Clint Eastwood, nem lenne mit játszania az óceánjáró zongoristának és nem lenne mennyei a mozi sem. Összeszedtük a legjobb filmzenéit.
Zenés színház

Világsztárokkal indul a nyár a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

A színház vezetése a már megtervezett programokból, valamint új eseményekből, koncertekből és előadásokból egy újraépített nyári repertoárral kívánja megszólítani és beinvitálni a közönséget.
Plusz

A nagyorrú Beatle – Ringo Starr 80 éves

A Beatles egykori dobosa virtuális jótékonysági koncerttel ünnepli a kerek évfordulót.
Plusz

85 éves lett Buddha földi alakja, a dalai láma

A tibeti buddhisták Nobel-békedíjas szellemi vezetője immár hatvanegy éve él száműzetésben.
Vizuál

Vastag porréteg alól bukkant elő az értékes Rubens-festmény

A flamand mester maga készítette azt az alkotást, amely július végén kerül kalapács alá Londonban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Schiller és Verdi tette halhatatlanná: 475 éve született Don Carlos

A 16. században élt spanyol infáns nevét Schiller drámája és az ennek nyomán született Verdi-opera tartotta fenn, de a történeti igazsághoz egyiknek sincs sok köze.
Zenés színház ajánló

Világsztárokkal indul a nyár a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

A színház vezetése a már megtervezett programokból, valamint új eseményekből, koncertekből és előadásokból egy újraépített nyári repertoárral kívánja megszólítani és beinvitálni a közönséget.
Zenés színház interjú

Szántó Andrea: „Tőlem kérdezed, aki nem vagyok dívatípus?”

Mezzoszoprán és alt szerepekben egyaránt tündököl: Juditként érzékeny és megejtő, Carmenként vad és szenvedélyes. Ha nem söpri el a bemutatót a világjárvány, Kundry szerepében mutatkozott volna be az Operaház új Parsifal-előadásában. Szántó Andreát március elején faggattam operákról, operaszerepekről, de óhatatlanul is magasabb kérdések felé terelődött a beszélgetés.
Zenés színház hír

Szabadtéri koncertsorozatot indít júliusban az Operettszínház

A musical és az operett szerelmeseinek egyaránt kínálnak könnyed, nyáresti szórakozást egy különleges belvárosi helyszínen, a Pesti Vármegyeháza udvarán.
Zenés színház hír

A jövő héten nyit a milánói Scala

A koronavírus-járvány miatti négy hónapos kényszerszünet után a koncerten a közönség és az énekesek számát is csökkentette az operaház.