Zenés színház

Fekete rózsa

2008.05.19. 00:00
Ajánlom
Már láthattuk Stravinsky három egyfelvonásosát, Richard Strauss Elektráját és május 31-én valamit június 1-jén a Magyar Operaház idei évadának harmadik – egyben utolsó – operapremierjét is megtekinthetjük. Hogy állnak az Anyegin-előadás előkészületei, miért nevezte Csajkovszkij ezt az operáját inkább lírai jeleneteknek, és miért egy szál fekete rózsa az előadás szimbóluma? Többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ a ma tartott sajtótájékoztatón.

Az eredeti tervek szerint Zsámbéki Gábor rendezte volna az előadást, de ő egészségügyi okora hivatkozva visszamondta a felkérést. Az új jelölt Anatolij Vasziljev lett volna, aki szintén visszalépett, így Kovalik Balázsra, az Operaház vezető rendezőjére esett a választás. Kovalik és Angelika Höckner (a darab díszlet- és jelmeztervezője) ugyanis már bemutatott egy Anyegin-adaptációt a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon 2004-ben (amely eredetileg 2002-ben a schwerini Mecklenburgisches Staatstheaterbe készült), így a szervezési nehézségek miatti időveszteséget egy, már kész produkció előkészítésével, felfrissítésével valamelyest kompenzálni tudták.

Kovács János is "beugró", mivel a karmesteri pulpitusra Jurij Szimonov állt volna – ha nem mondta volna vissza a felkérést. Kovács először vezényli ezt a művet, amely a zenekar számára technikailag 3-4 próba alatt elsajátítható – mondta. "A mű nehézsége az érzékenységében rejlik, amit nehéz lekövetni. Mind a két szereposztás egészen kiváló, és bár későn kezdtünk hozzá az előkészületeknek, én bízom a szereplők tehetségében és rátermettségében."

Vass Lajos, az Operaház főigazgatója elmondta, hogy a munkafolyamatokat elnézve biztos az előadás sikerességében, és köszöni az előadóknak, és az alkotóknak, hogy ilyen feszített munkatempóban is helyt állnak. Hozzátette, hogy a ma délelőtt, az Operaház előtt kígyózó sorokat nem ők szervezték, ők csak a jövő évad bérleteit árulják, amelyekből – mint megtudtuk – egy óra alatt 1000 darabot adtak el.

Kovalik Balázs így foglalta össze rendezői koncepcióját: "Csajkovszkij éppen egy bizarr házasságot készült megkötni Miljukovával, amikor az Anyegint komponálta. Lírai jeleneteknek nevezte a darabot, amit a Moszkvai Konzervatórium fiatal tehetségeivel és nem hivatásos operaénekesekkel szeretett volna bemutatni. Ahogy ő fogalmazott egyik levelében: „… nekem nem a Nagy színpad kell a maga rutinjával, feltételeivel, tehetségtelen rendezőivel, értelmetlen, bár pompás díszleteivel, karmester helyett hadonászó gépeivel…” A darab melankólikus, szenvedéssel, bánattal, szomorúsággal teli. Az előadás képi világa egyszerű, szimbolikus, szürreális: ezért fordul elő benne a fekete hó, a fekete lekvár, a fekete leves, és ezért választottuk a fekete rózsát az előadás szimbólumának. A három felvonásból álló darab első részét a zöld szín uralja, a természetesség és a szabadség lehetőségét szimbolizálva, a második felvonásra a bordó és a vörös színek a jellemzőek, utalva az orosz bál kissé erotikus, vérgőzös jellegére, a harmadik pedig a fehér és az arany pompás, ámde rideg világába kalauzol el bennünket. Az operát alkotó jeleneteket Csajkovszkij kénye kedve szerint válogatta össze Puskin művéből, hogy a szereplőkön keresztül elmondjon valamit saját magáról. Az Anyegin egy izgalmas, személyes történet."

(2008. május 31. és június 1. 19:00 - Magyar Állami Operaház: Csajkovszkij: Anyegin; km.: Káldi Kiss András/Molnár Levente (Anyegin), Fekete Attila/Nyári Zoltán (Lenszkij), Bátori Éva/Frankó Tünde (Tatjana), Mester Viktória (Olga), Balatoni Éva/Kukely Júlia (Larina), Kovács Annamária/Takács Tamara (Filipjevna), Fried Péter/Rácz István (Gremin), Vághelyi Gábor/Clementis Tamás (Zareckij), Kóbor Tamás (Triquet); zeneszerző: Pjotr Iljics Csajkovszkij; szövegíró: Puskin nyomán Pjotr Iljics Csajkovszkij, Konsztantyin Sztyepánovics Silovszkij; rend.: Kovalik Balázs; d.-j.: Angelika Höckner; karig.: Szabó Sipos Máté)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Koronavírusban halt meg Böröndi Tamás

A Vidám Színpad 65 éves igazgatójának nem volt alapbetegsége - tudta meg a Blikk.
Jazz/World

Debussy a klasszikus címkéje nélkül

Megjelent Harcsa Veronika, Razvaljajeva Anasztázia és Fenyvesi Márton első közös lemeze, amelyen Debussy-dalok hallhatók modern és izgalmas köntösben, úgy, ahogy még biztosan nem találkoztunk velük. Hiányzik az a hang, amit ez a megjelenés képvisel.
Vizuál

Spilák Klára rövidfilmes alakítását díjazták New Yorkban

A magyar színésznőt az SZFE hallgatójának, Rosanics Patrik diplomamunkájában nyújtott alakításáért díjazták.
Plusz

Black Friday helyett válaszd a fenntartható életet!

Fogyasztás helyett boldogság, pénz helyett élet! Ezt üzenik ismert művészek, köztük Vecsei H. Miklós, Pokorny Lia és Kollár-Klemencz László.
Klasszikus

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában csütörtökön, a járvány miatt online közvetített díjátadón.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Online Mikulásünnep a Talamba Ütőegyüttessel

A Zichy Szín-Műhely Mikulás alkalmával egy igazán különleges meglepetéssel készül december 5-én és 6-án.
Zenés színház hír

Lévay Szilveszter legendás musicalje a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

2021 augusztusában ismét Budapestre érkezik Lévay Szilveszter és Michael Kunze darabja, a Mozart!. A Budapesti Operettszínházban évekig sikerrel futó musical ezúttal a Veszprémi Petőfi Színház vendégjátékaként tér vissza.
Zenés színház hír

Indul a SzínpadON – a Madách Színház újra online játszik

A nyári sikeres online bemutatóit követően újra jelentkezik a Madách Színház streaming szolgáltatása. A SzínpadON keretein belül ismét látható lesz az Örökké fogd a kezem és a Jövőre, veled, ugyanitt.
Zenés színház hír

Sikerrel mutatkozott be Londonban a k2 Színház

Meghívást kapott a Voila! Europe színházi fesztiválra a k2 Színház Búcsúkoncert című előadása. A sikeres bemutató után a Mozart Requimjére épülő, szöveg nélküli produkciót a független színházi előadásokat díjazó OffFest színházi díjra is jelölték.
Zenés színház hír

Pitti Katalin a Magyar Állami Operaház Örökös Tagjai között

Átadták az idei év kitüntetéseit az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termében Magyar Opera Napja alkalmából. A hagyományosan Erkel Ferenc születésnapján tartott ünnepségen köszöntötték az Operaház új Örökös Tagját, valamint díjazták a szakma legjelentősebb képviselőit.