Zenés színház

Feladat sosem találja készületlenül – Misura Zsuzsa születésnapjára

2019.01.20. 15:20
Ajánlom
A Liszt Ferenc-díjas szoprán, Misura Zsuzsa 1973-ban kezdte pályafutását a Magyar Állami Operaházban, amelynek örökös tagja. A napokban ünnepelte 75. születésnapját, ennek alkalmából köszöntjük őt.

Albert Mária írása.

Misura Zsuzsával jó (volt) „büfézni”, általában népes társaság gyűlt köré és jóízű nevetés kísérte a csevegést.  Hamis díva pózok nem, a derűs kedély mellett imponáló tartás jellemzi ma is. Nézzék csak meg a születésnapi köszöntésen a minap készült képeket.  Meglepve tekint a jókora tortára, amin – a kollégák meglepetése – az ő portréja díszeleg.

49896801_10156080593113181_1797425555470024704_n-151459.jpg

Misura Zsuzsa köszöntése az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

A gyakran viperaháznak becézett intézményben kedvelték és kedvelik, a sebeket okozó féltékenység hiányzik belőle. Ellenkezőleg: szívesen osztja meg tapasztalatait problémákkal bajlódó kortársaival, de a következő nemzedék tagjaival is.

Tapasztalatok pedig bőséggel vannak, hiszen nehéz és kanyargós, bár nagyszerű pályát teljesített.

A Bartók Konzervatóriumban a legjobb, a maximumot követelő mesterek formálták: Kapitánffy Istvánné, Réti József, Bende Zsolt, Szőnyi Ferenc. A Zeneakadémia helyett két szakmai szempontból fontos „istállóban” összesen 13 évet töltött, hatot a Magyar Állami Népi Együttes énekkarában, hetet a Magyar Állami Operaház kórusában, a szoprán kettőben. Neves karmesterek mindkét karban megtalálták, Lamberto Gardelli például Verdi Requiemjének szoprán szólamára kérte föl.

Nem az a fajta művész, aki megannyiszor hangsúlyozza, hogy „már kisgyerek koromban is énekesnek készültem”, viszont tényleg folyamatosan tanult. Feladat sosem találta, találja készületlenül. Szőnyi bíztatására az operairodalom legigényesebb drámai szoprán szerepeit ültette be a torkába. Csak úgy, az asztalfióknak. És a mester intelme: „meglátod, rád fognak fanyalodni” – bejött.

50115481_10156080593163181_6816738617788989440_n-151459.jpg

Misura Zsuzsa köszöntése az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

Az operakórusból hatszor jelentkezett próbaéneklésre. 1979 őszén elénekelte A lombardok Viclindáját, A walkür Gerhildéjét, még a szoprán kettőből. A hetedik meghallgatásra már nem nevezett, mégis behívták.

Így 1980-ban végre elnyerte a szólista státuszt, méltó feladatokkal, például a Turandot címszerepével.

Csakhogy az Operaház felújítása miatt a tagság foglalkoztatását egy színpadon kellett megoldani, az új pályaszakasz megint kérdésessé vált. Nem sokáig, mert a Szegedi Nemzeti Színház a Nabucco, Az álarcosbál, A trubadur főszerepét kínálta Misurának.

Ettől kezdve egy évtizeden át két társulatban dolgozott párhuzamosan. A szólamok – ahogy Szőnyi javasolta – a torkában voltak. A Tisza partján Oberfrank Gézától ízlést, egy-egy figura meg alkotásának módját, a munka iránti odaadást sajátította el, idézte fel egy interjúban. Akkoriban az úgynevezett szakmai közönség még látogatta a fővároson kívüli premiereket, a Nabucco bemutatón egyöntetű vélemény alakult ki, ezt a hibátlan Abigélt az Ybl-palotában is viszont kell látni-hallani. Előbb azonban hallotta ekként a Carnegie Hall publikuma, mert jelentős nemzetközi karrierje is elindult.

49998695_10156080592878181_8103585341648142336_n-151459.jpg

Misura Zsuzsa köszöntése az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

Amikor az Andrássy útra visszatért az élet, sorra megtalálták az olasz, ízig-vérig drámai szerepek, Amelia Az álarcosbálban, Aida, Tosca, Santuzza, Lady Macbeth és kedvence, Gioconda. Wagner-vágányra állították, noha ő azt mondja magáról, hogy nem par excellence Wagner-heroina. Ám a munka mindenekelőtt, egy előadásban eljátszotta a Tannhäuser két merőben különböző nőalakját, Erzsébetet és Vénuszt – erre a bravúrra csak kevesen képesek. Volt Senta A bolygó hollandiban, Brünnhilde a Siegfriedben és Az istenek alkonyában.

Becsülték és „használták”, 1988 májusától pedig tisztelték is. A Trisztán és Izolda felújításában diadalt aratott. Nem tagadható, hogy a véleményformálók nem kevés fenntartással várták a premiert. Percről-perce koppantak a padlón a lábhoz tett „fegyverek”.

Izolda szerelmi halála után a néma csöndet hatalmas ováció váltotta.

Hat évig birtokolta a szerepet és még tovább az iránta érzett immár megkérdőjelezhetetlen bizalmat.

49896019_10156080592998181_5135169242487848960_n-151459.jpg

Misura Zsuzsa köszöntése az Erkel Színházban (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

Javában aktív, amikor a kollégák közül mind többen fordulnak hozzá segítségért. 1990 óta tanít, ma, 75 évesen ez egyedüli elfoglaltsága. Magánéletéről csak azt tudni: kiegyensúlyozott. Egyszer a kérdésre, hogy miért nem jelentkezett a Zeneakadémiára, hangsúlytalanul megjegyezte: nem voltam jó káder. Apja, Misura Mihály, sőt az azonos nevű nagyapa is a magyar közlekedéstörténet kiemelkedő személyisége. A józsefvárosi gyáruk helyét a hálátlan utókor sóval hintette be, de történetük egyszer megérdemelne egy misét.

Isten éltesse!

Misura Zsuzsa:

Kapcsolódó

Misura Zsuzsa: "A hosszú távú munka híve vagyok"

A Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő a szervezője annak a november 4-i emlékestnek, ahol tanítványok emlékeznek Réti József operaénekesre a Rózsavölgyi Szalonban. Az esten filmbejátszások segítségével megidézik a művész alakját, valamint részletek csendülnek fel Donizetti-, Mozart-, Puccini-, Strauss-, Rossini-, Wagner-, Bartók- és Bach-művekből. INTERJÚ

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Egy nem várt kudarc története

Vámos Miklós e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Még mindig a karanténból, Budapest, Magyarország. Ezúttal Benedek Szabolcs legújabb könyvéről ír.
Klasszikus

Keller András: A zenekar a kedvenc hangszerem

Vonósnégyesével, a Keller Quartettel elért világsikerek után Keller András karmesterként építi és irányítja tizenhárom éve a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekart. Úgy véli, jobban kellene figyelnünk saját, hazai kincseinkre, a kortárs zenére és egyáltalán – a zenére.
Klasszikus

A Balatonon is koncerteznek a BFZ zenészei

Bár az augusztus még nem az aktív koncertszezon hónapja, a Budapesti Fesztiválzenekar több nyári programmal is készül közönségének Budapesten, a Balatonon és a Dunakanyarban.
Fidelio Tours

Kodály Zoltán gondolata ihlette Veszprém legújabb miniszobrát

A népszerű gerillaszobrász, Kolodko Mihály legújabb alkotása egy vagány utcazenész Veszprém egyik forgalmas pontján.
Vizuál

Elhunyt Reigl Judit festőművész

Kilencvenhét éves korában pénteken elhunyt Reigl Judit Franciaországban élő Kossuth-díjas festőművész, az európai absztrakt expresszionizmus jelentős képviselője.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Csábító francia dallamok a Benczúr Kertben

Három fiatal, de a startvonalon már túl járó művész, madarak kórusától kísért estjét élvezhetik augusztus 16-án a lombok alatt. Offenbachtól Delibes-ig, a zenés színházi irodalom legjavából válogatva tíz népszerű operaária, illetve duett szólal meg Horti Lilla és Lusine Sahakyan előadásában.
Zenés színház interjú

„Újra élünk” – Budapesten a két olasz sztárénekes

A legnépszerűbb Rossini-opera, A sevillai borbély két este, augusztus 7-én és 9-én látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Figaro és Rosina szerepében Giorgio Caodurót és Annalisa Stroppát láthatja-hallhatja a magyar közönség. A két olasz művész a világ legnagyobb operaszínpadait külön-külön is meghódította, de közös történetük is van.
Zenés színház interjú

Fontos, hogy a magyar lelkünk is benne legyen ezekben az előadásokban

A Budavári Palotakoncert meghívott vendégeként augusztus 8-án két erdélyi művész, Hary Judit és Fülöp Márton is szívhez szóló, emlékezetes élményt nyújtó produkciókkal készül megajándékozni az Oroszlános Udvarba érkező közönséget. A Kolozsvári Magyar Opera művészeivel a közelgő gála kapcsán arról is beszélgettünk, hogy határon túli magyarokként miért kiemelkedő fontosságú számukra ez a találkozás és maga az operett műfaj.
Zenés színház interjú

„Ez az a szívdobbanás, ami bennünk is él”

Az idei gálán két testvér, két virtuóz zenész, a Jávorkai Brothers is lenyűgöző produkciókkal várja majd az Oroszlános Udvarba érkező közönséget. Jávorkai Sándor és Jávorkai Ádám - egy hegedűművész és egy gordonkaművész –-, akik számos más díj mellett 2009-ben Ausztriában az Év Művészei címet is elnyerték – a Budavári Palotakoncertek kapcsán az általuk megszólaltatott különleges hangszerek történetei mellett többek között az operettel kapcsolatos gondolataikat is megosztották velünk.
Zenés színház hír

Parkfoglaló gála Jonas Kaufmannal

Az Eiffel Műhelyház körüli hatalmas park ad otthont annak a nagyszabású gálaműsornak, amelyen az Opera művészei és napjaink legnépszerűbb tenorja, Jonas Kaufmann lépnek a közönség elé augusztus 19-én.