Zenés színház

Feledésbe merült opera a Régizene Fesztiválon

2016.02.27. 09:54
Ajánlom
Harmadfél évszázada bemutatott, máig feledésbe merült francia barokk opera elevenedik fel a Müpában a Versailles-i Barokk Zenei Központtal együttműködésben a Régizene Fesztiválon március 2-6 között.

A világszenzációnak ígérkező Mondonville-felfedezés mellett francia–lengyel koprodukcióban megszólaló istendicsérő himnuszok is tiszteletüket teszik a fesztiválon, lesz francia táncház és „trubadúr-kori popzene” Az angol beteg világhírű énekesnője, Sebestyén Márta tolmácsolásában. A Régizene Fesztivál második alkalommal várja világhírű művészekkel, autentikus előadásokkal a régizene elkötelezett híveit, és a több figyelmet érdemlő korok muzsikáival ismerkedni kívánókat egyaránt.

Vincent Dumestre (c) Jean-Baptiste Millot

Vincent Dumestre (c) Jean-Baptiste Millot

Vincent Dumestre 1998-ban alapított csapatát, a Le Poème Harmonique-ot 2012-ben látta vendégül a Müpa. Azóta vártuk, hogy újra hallhassuk-láthassuk a különleges előadásairól és érdekes repertoárjáról ismert együttest, és ez a pillanat most eljön. A francia barokk két pompás remekműve szolgál március 2-i koncertjük gerinceként: Charpentier ma már sláger népszerűségű Te Deumát csak a 20. század közepén fedezték fel újra, Lully azonos szövegre íródott egyházi művéről pedig az tudható, hogy szerzője XIV. Lajos felgyógyulásának alkalmából komponálta, és éppen e mű előadását vezényelve sebezte meg a lábát, majd az elmérgesedett seb okozta halálát. A világhírű francia hangszeres együtteshez Lengyelország legdinamikusabban fejlődő historikus előadógárdája, a Capella Cracoviensis csatlakozik.
Váltsa meg jegyét a koncertre ide kattintva!

Az 1981-ben alakult, idén fennállásának harmincötödik évfordulóját ünneplő Capella Savaria a hazai régizenei mozgalom világszerte jegyzett úttörője. A barokk zene mikrokozmoszaként is aposztrofált, majdnem pontosan háromszáz éve született remekművekben, Bach hat  Brandenburgi versenyében  a zenekar tagjai szólistaként is előtérbe lépnek. Az alkotások egymás utáni előadása mindenképpen különleges élményt ígér a koncertlátogató számára március 3-án.

A pályája elején álló Baráth Emőke a barokk zenei előadóművészek egyik kiemelkedő alakja, aki az Aix-en-Provence-i Fesztiválon szenzációs alakításával robbant be a köztudatba 2013 nyarán, egy újra felfedezett Cavalli-opera címszerepében. Március 4-én, a beszédes című Duetti d'amore esten az a Valer Sabadus lesz a partnere, aki a Cavalli-operában a férfi főszerepet énekelte.

Baráth Emőke

Baráth Emőke (Fotó/Forrás: Raffay Zsófia)

Az Aradon született, és ötesztendős korában családjával Németországba áttelepült kontratenor karrierje meredeken ível felfelé: a Sonynál megjelent, Caldara műveiből összeállított tavalyi szólólemeze igen meleg fogadtatásban részesült. A két nagyszerű énekest az Il Pomod'Oro kíséri, amelynek nevét egy 17. századi, itáliai barokk opera adja. A 2012-ben alakult együttes már több világklasszis énekessel készített hangfelvételt, vezetője pedig olyan muzsikusokkal dolgozott együtt, mint René Jacobs, Rinaldo Alessandrini, Jordi Savall, Christina Pluhar és Fabio Biondi.

Vashegyi György így nyilatkozott Mondonville-ről, a francia forradalom előtti zenei élet legfontosabb szerzőjéről:

"A francia barokk külön fejezet a mi életünkben, eddigi legnagyobb nemzetközi sikereinket is az elmúlt években e téren arattuk. A nagy francia motetta műfaja különösen izgalmas számunkra, hiszen itt a kórusnak még nagyobb szerepe van, mint egy operában. Mondonville fontos szerző, művei a forradalom előtti francia repertoár egyik legnépszerűbb részét alkotják. November 3-án a Müpában négy motettát adtunk elő, kiváló francia szólistákkal, a Versailles-i Barokk Központtal együttműködésben. Márciusban újkori világbemutatóként a szerző Isbé című operája kerül sorra a Müpa Régi Zene Fesztiválján: mindezeket lemezre is vesszük."

Az előadásra ide kattintva válthatja meg jegyét!

Szombaton, március 5-én ismeretterjesztő előadások színesítik a fesztivál műsorát: 15:30-tól Mácsai János beszélget Vashegyi Györggyel a régizenéről. Mintegy beharangozóként a fesztivál másnapi „záróakkordjához”, 17:00 órától Benoît Dratwicki, a Versailles-i Barokk Zenei Központ művészeti vezetője ismerteti meg a közönséget Mondonville operáinak jellegzetességeivel. Utóbbi előadás angol nyelven, magyar fordítással hangzik el.

Andrejszki Judit a régizene, Sebestyén Márta pedig a népzene emblematikus alakja. Közös koncertjeik mindig izgalmas utazást jelentenek. Ezúttal, március 6-án Miquèu Montanaro – az etnikai ihletésű szabadzenélés okszitán vándora –, valamint számos kiváló magyar előadó színesíti egyéniségével és saját zenei világával a műsort. Az esten elhangzó autentikus francia barokk zene mellett a francia népi hangzásvilág és a magyar népzene találkozásának lehetünk fültanúi.

„Gyönyörűen összesimul a népzene rusztikus volta, hús-vér előadásmódja a reneszánsz nem kevésbé vérbő és örömteli dalaival” – foglalta össze Sebestyén Márta.

18.00 órától, valamint a koncert után a Les Alouettes együttes francia táncházat és tánctanítást tart az Üvegteremben, amelyre a belépés díjtalan.

Az 1742-ben bemutatott Isbé című mű Mondonville első operája. Keletkezése idején szerzője még nem volt a francia királyi udvar körülrajongott mestere, sem az uralkodó művészetpártoló szeretője, Madame de Pompadour pártfogoltja. A Müpában koncertszerűen elhangzó előadás Vashegyi György és együttesei 17-18. századi műveket felfedező-bemutató sorozatának újabb jelentős, sőt alighanem szenzációs eseményének ígérkezik. Az opera címszerepét az erőteljes és gyönyörű hangúnak egyaránt aposztrofált, elbűvölő brit szoprán, a Philippe Jaroussky oldalán is gyakran hallható Katherine Watson alakítja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Fiatal tehetségekkel érkezik a Jégvarázs musical idén ősszel a Madách Színházba

A Madách Színház nyilvánosságra hozta a 2025 szeptemberében debütáló Jégvarázs musical szereposztását és alkotócsapatát. Az előadás rendezője a színház igazgatója, Szirtes Tamás.
Zenés színház ajánló

Látványos koncerttel mutatkozik be az Erkel Színház

Az újonnan alakult intézmény hagyományos sajtótájékoztató helyett látványos eseménnyel ismerteti meg közönségével a 2025/26-os évad részleteit. A színház hivatalosan is bejelentette az első öt művészt, akik már május 2-án is színpadra lépnek.
Zenés színház ajánló

Folytatódik Rozsda lovag története a Budapesti Operettszínházban

Javában zajlanak Jörg Hilbert–Felix Janosa Rozsda lovag és a kísértet című családi musicaljének próbái a Budapesti Operettszínházban. A május 18-án vasárnap 11 órától látható előadás Bozsik Yvette Kossuth-díjas színházi alkotó rendezésében kerül színre.
Zenés színház kritika

15 sor klasszikus: Armida

„Bár nem minden drágakő ragyog azonnal teljes pompájában még csiszolatlanul és földdel borítva, izgalmas feladat idejekorán felfedezni a legértékesebbeket.” A következő rövid írás a Zeneakadémia és a Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola növendékeinek közös előadásáról szól. 15 sor klasszikus.
Zenés színház ajánló

Ősbemutatóval búcsúzik az Operabeavató

A tizenhét éve tartó sorozat utolsó részében láthatják az érdeklődők 7 és fél halál címmel azt az új vígoperát, amelynek létrejöttében a közönség is részt vett. A premier előtt a szervezők két különleges eseményt is szerveznek támogatóik számára.